Ma este megint egy csodáról beszélünk, arról, hogy Jézus egy kisfiú ebédjéből vendégelt meg ötezer embert, a maradék pedig még tizenkét kosarat megtöltött... Mi is tanulhatunk hitet ebből a történetből!

Jézus valóban ember volt. Figyeljük meg, mit mond Máté: „Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, utána ment gyalog a városokból" (Mt 14:13).

Jézus éppen akkor érkezett haza Názáretbe, és a zsinagógában prédikált. Először mindenki ámulva hallgatta bölcs szavait, de később felháborodtak, megpróbálták a szikláról lelökni, megölni... Elkergették.

Ekkor hallotta meg, hogy Heródes kivégeztette Keresztelő Jánost, aki Jézus unokatestvére és szintén Isten szolgája volt. Jézus nem félt Heródestől, nem félt a templomban lévő emberektől sem... Egyszerűen csak elfáradt. Pihenésre volt szüksége. Tanítványaival beült egy csónakba, hogy átkeljen a tavon. Egy csendes helyen szeretett volna megpihenni, de amikor az emberek megtudták, hová ment, nyomába eredtek. Ne feledjük, Ő is ember volt, emberi érzésekkel, és egész életében ilyen dolgok történtek körülötte.

Bárhová megyünk, mindenütt éhes tömegekkel találkozunk. Az emberek szinte éhezik az egészséget, a gazdagságot, a sikert, azt, hogy ők legyenek a legjobb sportolók stb. Az éhség is létezik. Mindig vannak éhezők. Mit is tett Jézus, amikor már nyilvánvalóan zavarták nyugalmát? Bosszankodott? Haragudott? Beevezett a csónakkal a tengerre, és azt kívánta, bárcsak ott se lennének az emberek? Ellenkezőleg! Ma este arról beszélünk, mi minden történt, amikor Jézus találkozott a kisfiúval.

Ott állunk kis csomagunkkal, amiben alig akad valami. Jézus, az együtt érző Megváltó azonban mindig mellettünk van. Csak amikor rádöbbenünk, milyen nagy a különbség az ideiglenes megelégedettség és az örökké tartó megelégedettség között, és hajlandók vagyunk átadni neki a keveset, ami nálunk van, mindenünket, akkor, és csakis akkor kezdünk felfigyelni áldásaira.

„Jézus azt mondta nekik: »Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha«" (Jn 6:35).

Volt már személyes tapasztalatod Istennel, akinek a mennyiség nem akadály?

Vajon hogy érezhette magát a kisfiú, amikor a tanítványok elmondták neki: Jézus az ő ebédjével szeretné megvendégelni a sok ezer embert, akik ott összegyűltek. Nem tudom, tétovázott-e, vagy boldogan felajánlotta ételét, mert hitte, hogy Jézus bármit megtehet? Hiszen látta, hogy Jézus egész nap a betegeket gyógyította és vigasztalta azokat, akik szomorkodtak.

El tudjátok képzelni, mit érzett Jézus, amikor tanítványaitól megtudta, hogy Heródes megölte unokatestvérét, Keresztelő Jánost? Bizonyára fáradt lehetett és kimerült, csak arra vágyott, hogy csendben félrevonulhasson imádkozni és gondolkozni. Mégis azt tette, ami a küldetése volt: másokon segített.

Az embereket egyáltalán nem tántorította el, hogy Jézus átment a tó túlsó partjára egy csendes helyet keresni. Valósággal éhezték vigaszt nyújtó szavait és gyógyító hatalmát.

Félbehagyták napi munkájukat, és követték, csak hogy a közelében lehessenek, meggyógyítsa, megtisztítsa őket, és megadja, amire a legnagyobb szükségük volt. Jézus szíve megesett rajtuk, amikor meglátta őket. „Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, és meggyógyította betegeiket" (Mt 14:14).

Mi vajon mit tennénk? Azt mondanánk: „Ez már túlzás! Elegem van! Az egész napom elment, éhes vagyok és kimerült." Vagy úgy viselkednénk, mint a kisfiú, boldogan adnánk, amink csak van, mert egész nap hallottuk és láttuk Jézust, aki bár fáradt és kimerült volt, mint mi, mégis tovább gyógyított, vigasztalta a szenvedőket és a megtört szívűeket? A készséges kisfiú részese lehetett Jézus újabb csodájának. A Mester megáldotta a gyerek szerény eledelét, megsokasította, úgy, hogy még tizenkét kosárral maradt. Azt hiszem, amikor a fiú találkozott a Mesterrel, a mennyiség Urával, olyasmire gondolhatott, mint amit Pál apostol évekkel később így fogalmazott meg: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az ő gazdagsága szerint dicsőséggel a Krisztus Jézusban" (Fil 4:19).

Hadd mondjak el egy igaz történetet egy másik kisfiúról, aki nagy családban nevelkedett, és egy darabig nem volt cipője. Mégsem panaszkodott, nem is szomorkodott, mert hitte, hogy egyszer majd neki is kerül egy pár cipő. Nap mint nap láthatta édesanyja fáradozását, aki szintén nem kesergett amiatt, hogy mennyi mindenre lenne szüksége a családnak. Azután az anya végre-valahára meg tudta venni fiának a cipőt. A gyerek mindennap boldogan fényesítette cipőjét, és mondogatta is: „Aki türelmes, jól jár!"

Legyinthetnénk, hogy „ugyan már, ez csak egy pár cipő!" - de ha a kis próbában kitartunk, Isten egyre több áldást adhat. A Bibliából tudjuk, hogy ha a kis feladatokat hűséggel elvégezzük, később Isten nagyobbakkal is megbízhat. A fiúnak nem volt sok mindene, de hitt a mennyiség Urában, aki megadta, amire szüksége volt. Erről jut eszembe, amit Pál írt Ef 3:20-ban: Isten „mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint".

A Bibliában sok példát találunk arra, hogyan gondoskodott gyermekeiről - minden gyermekéről! - Isten, a mennyiség Ura. Megemlíthetjük Izrael népének történetét: negyven esztendeig vándoroltak a pusztában, de nem éheztek! Nem maradtak védtelenek! Isten gondoskodott mindenről, amire szükségük volt (2Móz 16:2-4; 4Móz 20:1-8)! Ki adhatna eledelt az égből, vagy a pusztában ki olthatná szomjunkat a sziklából fakadó vízzel? Egyedül csak Isten, a mennyiség Ura képes erre!

Azután gondoljunk az özvegyasszonyra és a fiára, akiknek szinte semmijük sem maradt, az anya mégis hajlandó volt egy idegennek adni az utolsó falat ételt, olyan erős hite volt. Isten pedig teletöltötte korsóját olajjal. „Én megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad. Fölkelt tehát [Illés], és elment Sareptába. Amikor a város bejáratához érkezett, éppen ott volt egy özvegyasszony, aki fát szedegetett. Odakiáltott neki, és ezt mondta: Hozz nekem egy kis vizet valamilyen edényben, hadd igyam! Amikor az elment, hogy vizet hozzon, utána kiáltott, és ezt mondta: Hozz nekem egy falat kenyeret is magaddal! De az aszszony így felelt: A te Istenedre, az élő Úrra mondom, hogy nincs honnan vennem. Csak egy marék liszt van a fazekamban, és egy kevés olaj a korsómban. Éppen most szedegetek pár darab fát, hogy hazamenve ételt készítsek magamnak és a fiamnak. Ha azt megesszük, azután meghalunk. Illés azonban ezt mondta neki: Ne félj, csak menj, és tégy úgy, ahogyan mondtad; de előbb készíts belőle egy kis lepényt, és hozd ki nekem! Magadnak és a fiadnak csak azután készíts! Mert így szól az Úr, Izráel Istene: A lisztesfazék nem ürül ki, és az olajoskorsó nem fogy ki, míg az Úr esőt nem ad a földre. Az asszony elment, és Illés beszéde szerint járt el. És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is mindennap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint, amit megmondott Illés által" (1Kir 17:9-16). Az özvegy bízott Istenben. Isten csupán annyit kér tőlünk, hogy bízzunk benne, higgyünk neki, és tegyük meg, amit kér. Még ha nem is látjuk értelmét, akkor is bízzunk az Úrban!

Gondoljunk most Jób esetére! Mindenét elveszítette, amije csak volt. A gyermekeit, a vagyonát, az egészségét - mindent. Ennek ellenére még ebben a nehéz időszakban is áldotta Istent, és bízott benne! Az elveszettekért pedig kétszeresen kárpótolta az Úr. Hatalmas Istent szolgálunk! Bízzunk benne akkor is, amikor minden összeomlani látszik, és úgy érezzük, hogy nincs kiút. Olvassuk el Jób könyvét! Mi is erőt meríthetünk belőle, és hálával fordulhatunk az Úrhoz! „Hozzád menekülök, Uram, ne szégyenüljek meg soha! Ments meg engem irgalmasan" (Zsolt 31:2)!

A XXI. század embere hogyan szerezhet tapasztalatot a mennyiség Urával?

ELŐSZÖR IS, ISTENTŐL KÉRJÜK, AMIRE CSAK SZÜKSÉGÜNK VAN! FONTOS, HOGY IMÁVAL ÉS A NAPI ÁHITATOKKAL ÁLLANDÓ KAPCSOLATOT TARTSUNK VELE. ÚGY BESZÉLGESSÜNK EL AZ ÚRRAL, MINT A LEGJOBB BARÁTUNKKAL!

Mondjuk el Istennek titkainkat, fájdalmunkat, örömeinket! „Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek" (Mk 11:24). Szenteljük életünket Istennek, és éljünk az Ige tanácsai szerint!

Isten számtalanszor gondoskodott rólunk már eddig is, a mennyiség Ura volt az életünkben, még ha nem is vettük észre.

Lehet, hogy be kellett volna fizetni a tandíjat, de nem volt miből. Akkor tudtad meg az iskolatitkártól, hogy már valaki befizette helyetted. Isten gondoskodott rólad!

A következő történetet egy főiskolás diáktól hallottam, aki az Egyesült Államokban tanul, és a karácsonyi szünetre szeretett volna hazamenni Afrikába. A repülőjegy 1400 dollárba került. Diák lévén nem tudott ennyi pénzt előteremteni. Imádkozott, elmondta gondját mennyei Atyjának. A barátai elképzelhetetlennek tartották, hogy összeszedjen annyi pénzt, amennyi a hazamenetelhez kellett, a lány mégis rendületlenül hitte: Isten gondoskodni fog róla. Pár nap múlva felhívta egy diáktársa, és megkérdezte: „Mit szeretnél? Mi vegyük meg a repülőjegyet, vagy inkább adjuk oda a pénzt, és majd te megveszed?" De ez még nem minden! Amikor már visszafelé tartott, háromszor törölték a járatot, amivel mennie kellett. A repülőtéren várakozott. Végül a gép elkészült a felszállásra. A lány azon tűnődött, vajon mi lehetett az oka a nagy késésnek? Magában imádkozott: „Tudom Uram, hogy te mindent a kezedben tartasz." Út közben is nála volt a Bibliája. A repülőn egy idegen ült mellette. Beszélgetésbe elegyedtek. Megtudta, hogy útitársa lelkész. A lelkész a tanulmányairól kérdezte, kíváncsi volt, megvan-e mindene. Tankönyvei ugyan még nem voltak, de hitte, Isten biztosan gondoskodik arról is. „Biztosan?" - kérdezte lelkész, mire a lány habozás nélkül felelte: „Igen, Isten mindent megad." „Csak azért kérdezem, mert úgy érzem, Isten arra indít, hogy kifizessem a tankönyveid árát" - válaszolta a férfi. Nem fantasztikus? Milyen jó az Isten! Semmi sincs véletlenül. Oka van annak, hogy Isten az emberek útját keresztezi. Csak hinnünk és engedelmesen követnünk kell az Ige tanácsait. Tartsunk igényt ígéreteire! „Szám dicséreteddel van tele, dicsőítlek mindennap" (Zsolt 71:8).

Amikor a következő fizetésig még mindig van egy hét, de a lámpa jelzi, hogy fogytán a benzin, az autó mégis száguld, mintha tele lenne a tank: ez is csak Isten műve!

Ha találsz 2000 Ft-ot, és éppen annyira van szükséged: ez sem véletlen, Isten küldte!

A mennyiség Ura, Jézus Krisztus áldásaival akar elhalmozni! Szeretné megadni szívünk minden vágyát! Csak fogadjuk el az Urat, és teljesítsük akaratát!

Ezt a csodát csak az egyik evangéliumban olvashatjuk. Arra következtetek, hogy Isten különböző dolgokra, egyszerű tényekre szeretne megtanítani e történet által. Isten kezében a csekélység is jelentőssé válhat! Bármit felhasználhat az Úr, hogy nyilvánvalóvá tegye hatalmát és bemutassa dicsőségét a világnak.

Vegyük tehát számba a tanulságokat!

1. JÉZUS NEM CSAK A TÖMEGET LÁTTA, hanem észrevette külön-külön az embereket is - Jézus személyes Isten.

2. JÉZUS SZÍVE RÉSZVÉTTEL TELI: „Amikor Jézus kiszállt, és meglátta a nagy sokaságot, megszánta őket, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélkül való juhok, és kezdte őket sok mindenre tanítani" (Mk 6:34).

3. JÉZUS MINDENT FONTOSNAK TART, még azt is, ami csekélynek, jelentéktelennek tűnik.

Bízhatunk a mennyiség Istenében, hogy megadja szívünk vágyát? Fontos bízni abban, hogy Jézus megad mindent, amire szükségünk van? Igen! A Mesterrel semmi sem lehetetlen!

Keressük Isten országát és igazságát! Tegyünk mindent úgy, ahogy az Úr kéri, és akkor szükségletünket mindig kirendeli. Törődik velünk, szeret, Ő a gondviselő Isten.

Lulleither Walker-Massiah