A Hetednapi Adventista Egyház hivatalos állásfoglalása

A bibliográfiával kiegészített teljes dokumentum letölthető innen.

Preambulum

Isten szeretet. Kormányzása a mindenségben teremtményeinek szabad, önkéntes engedelmességén alapszik, amit az Ő jóságának elismerése váltott ki. Isten csak szívből fakadó hitet (Ezék 36,26), és szeretetből fakadó (1Kor 13) cselekedeteket tud elfogadni. A szeretet azonban nem lehet a polgári törvénykezés tárgya. Nem lehet rendelettel előidézni, sem törvénnyel megóvni. Ezért a hitbeli meggyőződés törvény általi szabályozása természettől fogva ellentétben áll az igazi vallásossággal, és így szemben áll Isten akaratával.

Isten azzal a képességgel ruházta fel ősszüleinket, hogy választani tudjanak jó és rossz között (1Móz 3). A következő  generációk hasonló lehetőséget kaptak, és e döntés szabadságát, amit Isten adott, az ember nem korlátozhatja.

A vallás és a hatalom között érvényesülő  helyes viszonyt Jézus Krisztusnak, a mi Megváltónknak élete fejezi ki. Jézus isteni tudással (Jn 4,17-19), isteni hatalommal (Jn 11) és szent jellemmel (1Jn 2,1) rendelkezett. Ha volt valaki a földön, aki jogot formálhatott volna arra, hogy saját istentisztelettel kapcsolatos elveit másokra kényszerítse, az Jézus Krisztus volt. Jézus ennek ellenére soha nem alkalmazott kényszert. Krisztus követeinek is ezt az utat kell követniük.

A Hetednapi Adventista Egyház kezdettől fogva arra törekedett, hogy Jézus példáját követve evangelizáló szolgálatának szerves részeként síkra szálljon a lelkiismereti szabadságért. Mivel az egyház befolyása egyre jobban nő a világon, helyesnek tűnik azoknak az alapelveknek a megfogalmazása, melyek világszéles egyházunkat vezetik, amikor kapcsolatba lépünk azoknak az országoknak a kormányaival, melyekben, mint egyház tevékenykedünk.

Lelkiismereti szabadság 

Az adventi üzenet szívében az a hit fogalmazódik meg, hogy a lelkiismereti szabadságot minden ember számára biztosítani kell. A lelkiismereti szabadság azt jelenti, hogy az ember szabadon hisz, és szabadon gyakorolja választott hitét, hogy az ember szabadon dönt úgy, hogy nem követ egyetlen vallási meggyőződést sem, hogy szabadon változtatja meg vallásos meggyőződését, és végül szabadon hoz létre és működtet olyan vallási szervezeteket, melyek megfelelnek hitének. Elszántak vagyunk abban, hogy előmozdítsuk a vallásszabadság jogi és politikai védelmét, és támogatjuk azoknak a nemzetközi dokumentumoknak minél átfogóbb értelmezését, melyek megfelelő garanciát jelentenek e szabadság védelméhez.

A hetednapi adventista keresztények elismerik a szervezett kormány törvényességét (1Pt 2,13-17). Támogatjuk a kormánynak azt a jogát, hogy törvényeket hozzon evilági kérdésekben, és ezekkel a törvényekkel összhangban tevékenykedünk (Rm 13). Abban az esetben azonban, amikor az ország törvényei szemben állnak bibliai kötelezettségeinkkel, a Szentírás útmutatását követjük, miszerint Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint embereknek (ApCsel 5.29).

Az adventisták elkötelezték magukat a szabadság mellett, de elismerik, hogy a szabadságnak vannak korlátai. A vallásszabadság csak abban az összefüggésben érvényesülhet, hogy tiszteletben tartjuk a társadalom más tagjainak vallás- és lelkiismereti szabadságát. Ha a társadalom olyan kényszerítő körülmények közé kerül, mint például az állampolgárok védelme a közvetlen életveszélytől, akkor törvényes joga van arra, hogy korlátozzon bizonyos vallási gyakorlatokat. Az ilyen beavatkozásnak úgy kell megvalósulnia, hogy a lehető legkisebb mértékben korlátozza a vallás szabadságát, miközben megvédi azokat, akik veszélybe kerültek. A lelkiismereti szabadság korlátozása nem tekinthető legitimnek akkor, ha botránkozásra vagy megfoghatatlan veszélyekre való hivatkozás áll mögötte, és akkor sem, ha pusztán feltételezett sérelmekről, társadalmi konformitásról van szó. Az állam nem alkalmazhat olyan korlátozásokat, mint a vasárnap törvények, vagy más, állam által kikényszerített egyházi gyakorlatok.

A hetednapi adventisták hivatása, hogy minden ember vallás- és lelkiismereti szabadsága érdekében síkra szálljanak. Mások iránti szeretetünk (Mt 22,39) arra késztet bennünket, hogy készségesen munkálkodjunk mindazok lelkiismereti szabadságáért, akik szabadságát elfogadhatatlan módon korlátozta az állam. E munka személyes és közösségi életünkben is okozhat veszteségeket, de ezt az árat készséggel meg kell fizetnünk azért, hogy Urunk követői lehessünk, aki szót emelt a kiszolgáltatott és megvetett emberek érdekében.

Részvétel a kormányzásban

A Hetednapi Adventista Egyház tudatában van annak, hogy Isten gyermekei hosszú időn keresztül bekapcsolódtak a közügyek gyakorlásába. József hatalmat gyakorolt Egyiptomban (1Móz 41,40-57). Hasonlóképpen Dániel is magasra jutott a politikai ranglétrán Babilonban, és ez a nemzet javát szolgálta (Dn 6,3). Saját történetünk arról tanúskodik, hogy a hetednapi adventisták összefogtak más vallási és civil szervezetekkel, hogy nyomást gyakoroljanak a politikai hatalomra a rabszolgák felszabadítása és a vallásszabadság előmozdítása érdekében. Ugyanakkor a vallási befolyás nem mindig szolgálta a társadalom javát. A vallásos emberek nyomására elkövetett vallásüldözések, vallásháborúk, társadalmi és politikai elnyomások a bizonyságai, hogy mekkora veszély rejlik abban, ha vallási célok megvalósítására állami eszközöket használnak fel.

A Hetednapi Adventista Egyház növekedése következtében az egyház a világ egyes országaiban képessé vált arra, hogy politikai befolyást gyakoroljon. Ez a befolyás önmagában nem jelent problémát, sőt adventisták akár pozitív befolyást is gyakorolhatnak a politikai hatalomra. Ennek ellenére állandóan tudatában kell lennünk azoknak a veszélyeknek, melyek együtt járnak politikai befolyásunkkal, és mindent meg kell tennünk azért, hogy elkerüljük ezeket a veszélyeket.

Ha egyes adventisták vezető beosztásba kerülnek, ahol nagy hatással lehetnek a társadalomra, akkor követniük kell az aranyszabályt (Mt 7,12). Arra kell törekednünk, hogy a vallásszabadságot mindenki számára biztosítsuk, ezért nem használhatjuk politikai befolyásunkat arra, hogy saját hitünket előmozdítsuk, másokét pedig korlátozzuk. Az adventisták vegyék nagyon komolyan a társadalmi felelősséget, részt kell vennünk a szavazáson, amikor ezt jó  lelkiismerettel tehetjük, és be kell kapcsolódnunk társadalmunk építésébe. Ugyanakkor az adventistáknak óvakodniuk kell attól, hogy a politika szenvedélyükké váljon, és soha nem használhatják se a gyülekezetek szószékeit, se az egyház kiadványait arra, hogy politikai programokat népszerűsítsenek.

Azoknak az adventistáknak, akik társadalmi hivatalt viselnek, a legmagasabb keresztény erkölcsi színvonalról kell tanúskodniuk. Ekkor Isten, mint modern Dánieleket, vezetni fogja őket, és hozzá tanúsított hűségük ösztönzőleg hat majd a közösségre.

Az egyház képviselői 

Isten a történelem folyamán többször bízott meg embereket azzal, hogy képviseljék az Ő üzenetét koruk uralkodói előtt. Ábrahám (1Móz12,15-20), József (1Móz 41) és Mózes (2Móz 4-12)) mindannyian közvetlen kapcsolatban álltak a korabeli fáraókkal. Eszter jelenlétének Ahasvérus király udvarában az lett az eredménye, hogy Isten népe megmenekült a pusztulástól (Eszter 8). Dániel először babiloni birodalomban (Dn 3-5), majd Círusz és a Méd Dáriusz előtt képviselte a népet (Dn 1,21; 5,31-6,28). Pál apostol a római birodalom uralkodó osztálya számára vitte el az evangéliumot (ApCsel 23-26). Hasonlóan a nagy reformátorok közül is többen álltak napjaik uralkodói előtt, hogy megvédjék álláspontjukat. Hanyagok volnánk akkor, ha napjainkban nem tennénk meg mindent, hogy bemutassuk Krisztust a világ vezetői előtt.

Az adventisták hivatása, hogy hangot adjanak a lelkiismereti szabadságnak a világ előtt. Ez azt jelenti, hogy kapcsolatokat kell építenünk napjaink politikai vezetőivel. Ezért a hetednapi adventista egyház kiválaszt embereket, akik képviselik az egyházat a kormány és a nemzetközi testületek előtt, hogy befolyásukkal védjék a vallásszabadságot. Ezt a munkát missziónk szempontjából igen jelentősnek kell tartanunk, és biztosítani kell a szükséges anyagi forrásokat ahhoz, hogy képviseletünk a legmagasabb színvonalon történjen meg.

A kormányokkal szembeni elvárások

A kormányok azért alakulnak, hogy a kormányzottak szükségleteiről gondoskodjanak. Ezért védeniük kell a nép alapvető  emberi jogait, ami a lelkiismereti szabadságot is magában foglalja. Az államnak ezen felül gondoskodnia kell a közrendről, a közegészségügyről, a tiszta környezetről, és olyan légkört kell teremtenie, ami hozzásegíti az állampolgárokat ahhoz, hogy családot alapítsanak, és kibontakoztassák emberi képességeiket. Az állam felelőssége, hogy gátat szabjon a hátrányos megkülönböztetésnek, akár faji, etnikai, vallási, politikai vagy nemi alapon történjen az, és lehetővé tegye a hatalma alatt álló polgároknak, hogy pártatlan bíróság ítélkezzen ügyeikben. Az államnak nemcsak az a kötelessége, hogy saját területén biztosítsa az emberi jogokat, hanem az is, hogy a nemzetközi közösségben is megtegye ugyanezt, és amennyiben az emberek egy csoportja üldöztetést szenved, menedéket biztosítson számára.

Állami támogatás

A hetednapi adventisták hosszú ideje vitáznak azon, hogy az egyház vagy annak intézményei elfogadjanak-e állami támogatást. Egyfelől az egyház azt tanította, hogy Isten készteti azokat, akik politikai hatalommal rendelkeznek, hogy segítsék egyházát, ezért az egyháznak nem szabad falakat építenie, amivel megakadályozza ügyének előmenetelét. Másfelől az egyház azokra a veszélyekre is rámutatott, melyek az egyház és az állam szövetségében rejlenek.

Ezért, ahol a törvények lehetővé teszik, hogy állami támogatást kapjunk anélkül, hogy azt olyan feltételekhez kötnék, melyek akadályoznak bennünket hitünk szabad gyakorlásában és megvallásában - például nem akadályoznak bennünket abban, hogy egyházi intézményeinkben csupán hetednapi adventistákat alkalmazzunk, intézményeink adventista irányítás alatt maradjanak, és megalkuvás nélkül érvényesüljenek bennük azok a bibliai elvek és Ellen G. White írásaiból származó tanácsok, melyeket egyházunk követ -, ott alapelveink lehetővé teszik, hogy állami támogatást fogadjunk el. Azonban, az állam és az egyház szövetségének elkerülése végett állami támogatást nem szabad hitéleti tevékenységre fordítani, úgymint istentiszteletek, evangelizáció, egyházi kiadványok megjelentetése vagy azok fizetése, akik az egyházi adminisztrációban, illetve az evangélium szolgálatában tevékenykednek, kivéve azokat a szolgálattevőket, akik munkáját a kormány olyan mértékben szabályozza, hogy gyakorlatilag lehetetlen ilyen szolgálatokat fenntartani az állam hozzájárulása nélkül.

Amikor alapelveinkkel nem ellenkezik az állami támogatás elfogadása, akkor is gondosan meg kell vizsgálni, hogy indokolt-e a támogatás elfogadása. A rendszeres állami támogatás az esetenként adott célzott támogatásokkal szemben rendkívül veszélyes. Lehetetlen, hogy intézményeink legalább egy bizonyos mértékig ne kerüljenek függőségbe az állami támogatással szemben. Az ilyen támogatások az esetek többségében kormányzati megkötésekkel járnak együtt. Lehet, hogy ezek a megkötések kezdetben nincsenek ellentétben keresztény alapelveinkkel, de a szabályok ki vannak téve a változásnak. Amennyiben olyan új szabályok lépnek életbe, melyek megkívánják tőlünk, hogy feladjuk bibliai elveinket és eltérjünk azoktól a tanácsoktól, melyeket Ellen G. White írásaiból merítettünk, az állami támogatást fel kell mondani még akkor is, ha bizonyos intézményeket be kell zárni, el kell adni, vagy tevékenységét jelentősen csökkenteni kell.

Amikor az adventisták állami támogatást kapnak, azt a legteljesebb becsületességgel kell kezelni. Ez azt is magában foglalja, hogy a támogatás felhasználásában követni kell azokat a megkötöttségeket, melyek mellett a támogatást adták, valamint szigorúan az összeggel kapcsolatos elszámolás szabályait. Ha az egyház nem tud megfelelni ezeknek a feltételeknek, akkor nem szabad elfogadnia a támogatást.

Egyes szélsőséges esetekben a hetednapi adventisták csak akkor végezhetnek missziót egy-egy országban, ha olyan programokat végeznek, melyek szigorú állami ellenőrzés alatt állnak, és nélkülözik a nyilvános bizonyságtevést. Sok imára és nagy óvatosságra van szükség ahhoz, hogy bölcsen valósíthassunk meg ilyen programokat. Ilyenkor gondosan kell mérlegelnünk, hogy amennyiben az egyház - a fent említett feltételek mellett -  bekapcsolódik egyes programokba, vajon azzal nevét adja egy elnyomó  kormányzathoz, vagy olyan rövid és hosszú távú lehetőségekhez jut, melyek lehetővé teszik számára az evangélium és a hármas angyali üzenet (Jel 14,6-12) hirdetését az adott országban. Minden módon el kell kerülnünk azt, hogy Krisztus neve olyan politikai rendszerekhez köttessék, melyek elnyomják és rettegésben tartják saját népüket.

Befejezés

Isten minden embernek megadta azt a képességet, hogy az Ige és a Szentlélek vezetése mellett eldöntse, hogy mi a jó és mi a rossz. E nyilatkozatnak nem az a célja, hogy helyettesítse a mennyei tanácsot, sem az, hogy egyedülálló értelmezést adjon e tanácsnak. A nyilatkozat célja összefoglalni a hetednapi adventisták pillanatnyi álláspontját ebben a kérdésben.

Az a mód, ahogy az állam és az egyház kapcsolatát, világszéles erőfeszítéseink egészére jelentőst gyakorol. Ezért sok imával és elmélyült gondolkodással kell megközelítenünk ezt a kérdést. A hetednapi adventisták a Szentlélek vezetése mellett a jövőben is arra törekszenek, hogy a lelkiismereti szabadság evangéliumi elvének hírnökei legyenek.

VISZONYUNK MÁS EGYHÁZAKHOZ ÉS VALLÁSI SZERVEZETEKHEZ

Annak érdekében, hogy elkerüljük a súrlódásokat és a félreértéseket más missziós társaságokkal, a következő alapelveket állapítjuk meg a misszióterületeken dolgozó alkalmazottaink számára:

1.     Elismerünk minden társaságot, amely magasra emeli Krisztust az emberek előtt, mint Isten világraszóló evangelizációs tervének részét, és nagyra értékelünk mindenkit, aki - más egyházakban - azon fáradozik, hogy lelkeket mentsen Krisztus számára.

2.     Ha az evangelizálás munkája más társaságokkal hoz össze bennünket, mindenkor és mindenütt a keresztény udvariasság, becsületesség és méltányosság jellemezze a missziós problémák kezelését.

3.     Elismerjük, hogy az igazi vallásosság lényegéhez tartozik annak tudomásul vétele, hogy a vallás a személyes lelkiismereten és meggyőződésen alapszik. Ezért szem előtt kell tartani, hogy soha senkit ne vonzzanak önző érdekek vagy pillanatnyi előnyök sorainkba, és ne is tartson közöttünk senkit más kötelék, mint az a meggyőződés, hogy csak ebben a formában talál tökéletes közösséget Krisztussal. Ha gyülekezeti tagjaink bármelyikének megváltozik a meggyőződése, és többé nem kíván egységben maradni velünk a hitben és az életmód kérdéseiben, akkor nemcsak jogának, hanem kötelességének is tartjuk, hogy felfogásának megfelelően csatlakozzon ahhoz a közösséghez, melynek tanításaival egyetért.

4.     Mielőtt átvennénk valakit más felekezetektől, gondosan vizsgáljuk meg ügyét, és győződjünk meg róla, hogy vajon az illető csupán Istennel való személyes kapcsolat céljából, vallásos meggyőződéstől indíttatva változtatja-e meg hovatartozását. Ahol csak lehetőség van rá, tanácskoznunk kell annak a felekezetnek a lelkészével, ahonnan az illető át akar jönni.

5.     Olyan személyeknek, akik egyházukban világosan kimutatott bűnök miatt gyülekezeti fenyíték alatt állnak, a felvételét fel kell függeszteni mindaddig, amíg a megtérés jelei nem láthatók életükben.

6.     Más egyházak alkalmazottait csak akkor vehetjük át, ha előbb tanácskoztunk az illető egyház vezetőivel.

7.     A területek revíziós bizottságainak javasoljuk, hogy a munkások fizetésének megállapításánál vegyék figyelembe az azonos területen dolgozó többi misszió által fizetett juttatásokat.

8.     Ami a munkaterületek felekezetek közötti felosztását illeti, arról a következő az álláspontunk:

(a) Hisszük, hogy a múlt nemzedékekben Isten gondviselése és emberekért végzett munkája keretében új vallásfelekezetek születtek azért, hogy az evangéliumi igazság egyes elhanyagolt részeit erőteljesebben hangsúlyozzák. Így Isten hívta létre a hetednapi adventista mozgalmat is azzal a megbízatással, hogy hangsúlyozza Krisztus közeli második eljövetelét.

(b) A Biblia - különösen Jel 14, 6-12 - megparancsolja, hogy az Üdvözítő visszajövetele előtti időben hirdetni kell az örökkévaló evangéliumot minden ágazatnak, nyelvnek és népnek. E megbízatásunk nem teszi lehetővé számunkra, hogy korlátozzuk az evangélium e részének hirdetését. Ellenkezőleg, inkább késztetést érzünk arra, hogy elvigyük az evangéliumot mindenkinek, akinek - az említett bibliai szakasz szerint - Isten el akarja küldeni azt. 

A HETEDNAPI ADVENTISTÁK LÁTÁSA A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZRÓL

A hetednapi adventisták minden embert egyenlőnek tekintenek Isten előtt. Elutasítjuk az emberi személyiséggel szembeni előítéletet, legyen az faji, nemzetiségi vagy vallási megalapozottságú.  Továbbá készségesen elismerjük, hogy vannak őszinte keresztények más egyházakban is, beleértve a római katolikus egyházat, és készek vagyunk együttmunkálkodni minden olyan testülettel és szervezettel, melyek az emberi szenvedés enyhítésén, illetve Krisztusnak a világ előtti felmagasztalásán fáradoznak.

A hetednapi adventisták pozitív módon közelednek más vallásokhoz. Alapvető küldetésünk hirdetni Jézus Krisztus evangéliumát az Ő közeli visszatérésnek összefüggésében, és nem az, hogy kimutassuk más felekezetek tévedéseit.

A hetednapi adventisták hitelvei a bibliai és apostoli tanításokban gyökereznek, ezért osztozunk más keresztény egyházak tagjaival a kereszténység számos alapvető tantételében. Ugyanakkor, mint mozgalomnak, sajátos identitásunk van. Sürgető üzenetünk, amit más keresztényeknek és nem-keresztényeknek hirdetünk reményt, életminőséget és teljességet közvetít Krisztusban.

A római katolikusokkal kapcsolatos felfogásunkat egyfelől a múltban szerzett tapasztalatok, másfelől a jövővel kapcsolatos váradalmak alakítják. Sajnos, nem tekinthetjük meg nem történtnek, és nem hagyhatjuk figyelmen kívül a vallási türelmetlenségnek, sőt az üldözésnek azt a hosszú történetét, ami a római katolikus egyház nevéhez kötődik. A római katolikus egyházkormányzás, ami olyan biblián kívüli tantételekre épül, mint a pápai primátus, valamint az egyház és az állam szoros összefonódása, számos visszaélés forrása volt a vallásszabadsággal kapcsolatban.

A hetednapi adventisták meg vannak győződve arról, hogy a bibliai jövendölések alapján helyesen látják, hogy az emberiség az idők végezetének közelségében él. A bibliai jövendölések alapján az adventisták hiszik, hogy földünk közvetlenül Krisztus második eljövetele előtt addig nem tapasztalt nyugtalanságon megy át, és e nyugtalanság központjában a hetedik napi szombat kérdése áll majd. Arra számítunk, hogy egyes világvallások - jelentős keresztény közösségeket is beleértve - felsorakoznak Isten és az Ő szombatja ellen. Az állam és az egyház egyesülése a jövőben ismét kiterjedt vallási elnyomást eredményez majd.

Az állítás, miszerint a keresztény alapelveket csupán egyetlen közösség szegte meg, nincs összhangban sem a történelmi tényekkel, sem a bibliai próféciákkal. Elismerjük, hogy időnként a protestánsok, még a hetednapi adventisták is ápoltak előítéleteket másokkal szemben. Ha a bibliai tanításokat képviselve a hetednapi adventisták elmulasztják kimutatni szeretetüket azok iránt, akiknek prédikálnak, maguk sem képviselnek igazi kereszténységet.

A hetednapi adventisták méltányosan szeretnének viszonyulni másokhoz, ezért miközben emlékezetünkben tartjuk a történelmi feljegyzéseket, és ragaszkodunk a végső időkkel kapcsolatos felfogásunkhoz, elismerjük azt, hogy napjaink katolicizmusában vannak pozitív változások, és hangsúlyozzuk azt a meggyőződésünket, miszerint sok római katolikus keresztény van, akik testvéreink a Krisztusban.

VALLÁSI KISEBBSÉGEK VALLÁSSZABADSÁGA

A vallási kisebbségek a történelemben gyakran váltak hátrányos megkülönböztetés és üldöztetés  áldozataivá. Napjainkban ismét emelkedik a türelmetlenség  és az előítéletek szintje. Annak ellenére, hogy az ENSZ dokumentumai kimondják, hogy minden embernek joga van arra, hogy különböző  vallási nézeteket valljon, terjesszen, és megváltoztassa vallását, számos ország megtagadja ezt a jogot polgáraitól.

A nemzetközi jogi dokumentumok elítélik a vallási kisebbségek hátrányos megkülönböztetését, tragikus módon ennek ellenére egyes országok olyan jegyzékeket készítettek, melyeken egyes vallási csoportokat veszélyes szektákként soroltak fel. Szektaellenes vizsgálóbizottságokat állítottak fel, nyomozókat képeztek ki, és korlátozó törvényeket fogadtak el. Így ártatlan hívők százezrei gyanúsítottak és másodrendű állampolgárok lettek. Mindez a vallásszabadságnak, mint az emberi nem legelemibb és legalapvetőbb jogának a megszegése. A hetednapi adventisták hisznek abban, hogy engedelmeskednünk kell az ország törvényeinek mindaddig, amíg e törvények nem ellenkeznek Isten törvényeivel. Elutasítunk azonban minden olyan törvényt, politikát vagy tevékenységet, ami hátrányos megkülönböztetést alkalmaz a vallási kisebbségekkel szemben.

A hetednapi adventista egyház mindenkire kiterjedő  módon védi a vallásszabadságot, valamint az állam és az egyház szétválasztását. A Szentírás azt tanítja, hogy Isten, aki életet adott, szabad választást is adott az embernek. Isten csak olyan imádatot fogad el, ami önkéntes alapon történik. A hetednapi adventisták azt is vallják, hogy a törvényeknek egyformán kell vonatkozniuk minden emberre, nem lehet önkényes kivételeket tenni. Kijelentjük, hogy egyetlen vallási csoportot sem lehet elítélni csupán azért, mert egyes képviselői szélsőségeseknek tűnnek mások szemében. A vallásszabadságot csak akkor szabad korlátozni, ha olyan agresszív  és erőszakos magatartással párosul, ami sérti mások emberi jogait.

Az ENSZ által elfogadott egyetemes emberi jogokról szóló nyilatkozat tizennyolcadik pontjával összhangban, valamint más nemzetközi jogi dokumentumokkal, és saját hitével és történetével összefüggésben a hetednapi adventista egyház teljes mértékben elkötelezi magát arra, hogy mindenütt és mindenki vallásszabadságát hirdeti és védelmezi. Ezen túlmenően továbbra is arra törekszünk, hogy előmozdítsuk a párbeszédet és a jobb megértést az állami intézmények illetve azok között az emberek között, akik valamilyen vallási kisebbséghez tartoznak.

VALLÁSSZABADSÁG, EVANGELIZÁCIÓ ÉS  PROZELITIZMUS

A hetednapi adventisták hiszik, hogy a vallásszabadság alapvető emberi jog. Mint keresztények, meg vannak arról győződve, hogy a vallás terjesztése nem csupán jog, hanem örömteli kötelezettség is, ami a bizonyságtevésről szóló isteni megbízatáson alapszik.

Isten elhívta a keresztényeket, hogy evangelizáljanak, azaz hirdessék az üdvösség jó hírét Krisztusban (Mt 28,19-20). Ez a keresztény élet és tanúságtétel szíve. Ezért a kereszténység lényegénél fogva missziós vallás.

A hetednapi adventisták a globális misszió  és evangelizáció hangsúlyozására vonatkozó késztetést egyfelől a Krisztus misszióparancsa iránti engedelmességből, másrészt abból az őszinte vágyból merítik, hogy minden ember üdvözüljön  és elnyerje az örök életet. További késztetést és sürgetést jelent nekik az a hit, hogy Krisztus visszatérése közel van. A misszióparancs betöltése iránti igyekezetből a hetednapi adventisták több, mint kettőszáz országban szolgálnak és hirdetik az evangéliumot.

A vallásos hit terjesztésével összefüggésben napirendre került a prozelitizmus ügye, mivel a prozelitizmus fogalmát igen eltérő módon határozzák meg, és a szó egyre pejoratívabb értelmet nyer, ami összekapcsolódik az emberek meggyőzésének erkölcstelen, sőt erőszakos formáival. A hetednapi adventisták fenntartások nélkül elítélik az ilyen módszereket.  Abban hisznek, hogy a hit és vallás terjesztésének leghelyesebb módja, amikor az emberek alázattal és tisztelettel fejtik ki vallási meggyőződésüket, és saját életükkel támasztják alá a hirdetett üzenetet, amivel a hirdetett üzenet szabad és örömteli elfogadására késztetik az embereket.

Az evangelizációs és missziós erőfeszítések közben tisztelnünk kell az emberi lényeket, az evangélium hirdetőinek őszintének és átláthatónak kell lennie, amikor más vallási csoportokért munkálkodik.  Olyan szóhasználatot kell követniük, amivel mellőzik a más vallási meggyőződést valló csoportok tagjainak megsértését. Nem szabad olyan kijelentéseket tenniük, ami megalapozatlan vagy sértő másokra nézve.

A megtérést a Szentlélek munkálja, ezért nem köthető adományokhoz vagy más anyagi előnyökhöz. Miközben tiszteletben kell tartani az egyháznak azt a jogát, hogy humanitárius tevékenységet végezzen, ezt a tevékenységet nem szabad összekötni az evangelizációval oly módon, hogy kiszolgáltatott embereket vallási meggyőződésük megváltoztatására késztessenek vele.

A hetednapi adventisták elkötelezték magukat arra, hogy szolgálják embertársaikat azzal is, hogy hirdetik az örökkévaló  evangéliumot minden népnek és törzsnek, minden nyelvnek és nemzetnek (Jel 14,6).