Könyvmisszió Sashalmon

konyvmisszio_sashalmon„Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt” (Ézs 60:1).

A hívó szóra hallgattunk, így hát felkerekedtünk, és április 12-én Sashalomra indultunk az Úrért munkálkodni. Sok imádság és tervezgetés után végül április 12-én látogattuk meg a gyülekezetet, ahol délután a Nagy reménység sorozat könyveit osztottuk szét Budapest ezen területén.

Az FJK szervezői csapata hívta a fiatalokat, hogy közösen vegyünk részt ebben a misszióban, így 13 vállalkozó kedvű ifjú érkezett meg szombaton reggel a Sashalmi Gyülekezetbe. A kedves közösség nagy szeretettel fogadott bennünket, így azonnal otthon éreztük magunkat. Délelőtt énekszolgálattal és verssel kedveskedtünk, illetve a prédikáció egy részében is szerepet kaptunk.

A kiadós és nagyon finom ebéd után még élveztük egy kicsit a tavaszi napsütést a gyülekezet udvarán, aztán elindultunk a misszióra. Felosztottuk egymás között az utcákat, párokat alkottunk, azután a kis térképünkkel és egy nagy stóc könyvvel mentünk házról házra. Sokan fogadtak bennünket kedvesen és érdeklődően, így az összes könyvünk el is fogyott. Maradtak még utcák, ahová nem tudtunk eljutni, ezáltal utómunkára is lehetőség lesz, de azt hiszem, a fiatalok nevében mondhatom, hogy mindenki nagyon szívesen visszamenne máskor is Sashalomra.

Hálásak vagyunk az Úrnak, hogy ilyen tapasztalattal gazdagított bennünket, és mindannyian éreztünk, hogy az odaszentelt időnket igazán megáldotta. A gyülekezetnek pedig köszönjük, hogy kitartóan imádkoztak értünk!

„Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban” (1Kor 15:58).

 

G. I.