„Czitera a Vizsolyi Bibliában”

Kormos Erik
Kormos Erik
Népzenei és néptánc tábort szervezett a Tradíció Alapítvány a Néprajzi Múzeum korábbi munkatársaival Lajosmizsén, augusztus 9-én.

A Hetednapi Adventista Egyház részéről, a program egyik előadásának megtartására kérték fel Kormos Erik lelkészt, aki korábban népművelőként dolgozott és végezte el ez irányú tanulmányait a Néprajzi Múzeum szervezésében.  Előadásának témája: „Czitera a Vizsolyi Bibliában". „A zene és a hangszerek meghatározó szerepet töltöttek be a bibliai időkben éppúgy, mint napjainkban, hiszen Isten dicsőítését fejezték ki" - hangsúlyozta előadásában Kormos Erik lelkész. 

Kormos Erik
Kormos Erik
A programon részt vett Olsvai Imre, aki Kodály Zoltán egyik tanítványa volt. Ő az, aki őrzi és kezeli a mester gyűjtőmunkájának anyagát.

Az előadáson közel hatvan személy vett részt. Az előadás hallgatói főként a népművelő tanfolyam hallgatói voltak. Idén 22. alkalommal rendezték meg a népművelő tábort. A helyszín a helyi Művelődési Ház díszterme volt.

 

(KE)