A Kisegyház-kutató Munkacsoport hírei |
Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok
(OTKA) 2,865 millió forinttal támogatja a Protestáns
kisegyházak a 20. századi magyar társadalomban című pályázatot a 2007 és
2011 közötti években. A kutatás vezetője Rajki Zoltán, akivel együtt Szigeti
Jenő vesz részt kutatóként a munkában. A kutatási részfeladatokban pedig Khaled
A. László (adatgyűjtés, archiválás), Kusztor Adél (térképek készítése), míg a
weblapkészítésben Telegdi Péter segíti munkánkat. Természetesen számítunk a
Kisegyház-kutató Munkacsoport tagjainak aktív részvételére is.
Az intézményi hátteret az Adventista Teológiai Főiskola adja, ami nem csupán a főiskola tudományos életét támogatja, hanem a többi kisegyházi társadalmi (el)ismertségét is pozitívan befolyásolja. A pályázat elnyerése jelentős eredménynek számít kisegyházi szempontból, mert az állam jelentős összeget vont el a kutatások támogatásától. Így a sikeres pályázók között akadémiai, valamint a nagyobb egyetemek intézményei találhatók. A programban résztvevők vállalták a kisegyházi írott, valamint szóbeli forrásanyag összegyűjtését, archiválását; a legfontosabb sajtó-, és dokumentum anyag tudományos weblapon történő publikálását. A fentieken túl részpublikációkat, egy összefoglaló monográfia elkészítését, illetve az évi 2-3 tudományos értekezleten kívül egy nemzetközi konferencia megrendezését tervezzük.
A Kisegyház-kutató Munkacsoport
tevékenysége kezd ismertté válni a téma iránt érdeklődők körében. Így weblapját
(www.kisegyhazkutato.hu) 2,5 hónap
alatt 18 országból 621 személy 1400 alkalommal kereste fel. Tevékenységéről még
a Heti Világgazdaság is a 2007. augusztus 8-i számában egy rövid híradást közölt,
nagymértékben hozzájárulva ismertségének növekedéséhez. A napokban jelent meg a
KisTáska (ELTE és BCE
társadalomtudományi karainak lapja) legfrissebb számában egy interjú a munkacsoport
tevékenységével kapcsolatosan.
A munkacsoport 2007. szeptember 27-én a Terézvárosi Gyülekezet termében rendezte meg III. workshopját az egyházszervezeti modellek témakörében. A katolikus egyház
legfontosabb szervezeti kérdéseiről dr. Tomka Miklós (tanszékvezető egyetemi
tanár, PPKE BTK, Szociológia tanszék), dr. Kránitz Mihály (tanszékvezető
egyetemi tanár, PPKE HTK) és Máté-Tóth
András (habilitált tanszékvezető főiskolai tanár, Szegedi Egyetem,
Vallástudományi Tanszék) tartott előadásokat. Dr. Szigeti Jenő a kisegyházak
szervezeti életének általános jellemzőiről beszélt. A metodista
egyházszervezetet Szuhánszky Gábor (metodista lelkész, szociológus), a
pünkösdit Simonfalvi Lajos, míg az adventistát dr. Rajki Zoltán mutatta be. Köszöntő
szavakat dr. Tokics Imre mondott. A rendezvényen mintegy 50-60 személy vett
részt, közöttük egyházvezetők, lelkészek, főiskolai oktatók és hallgatók. A
következő workshopot Budapesten, a Pünkösdi Teológiai Főiskolán rendezzük meg 2008. február 14-én
14 órától, amelynek fő témája a magyarországi kisegyházakkal kapcsolatos
legfrissebb kutatási eredményeinek áttekintése lesz.
R.Z. |