Első cserkészkeresztség Magyarországon |
Az ünnep különlegességét az adta, hogy a fiatalok mindannyian cserkészek, közülük néhányan több mint 10 éve cserkészkednek. E mozgalom életük részévé vált, sokat jelent számukra a tíz cserkésztörvény, amely mellé ezentúl odahelyezik a sokkal nagyobb jelentőséggel bíró Tízparancsolatot is a szívükben, és Isten segítségével igyekeznek e törvények megtartására. Az életforma iránti elkötelezettségüket mutatja, hogy kérésükre az alkalom keretét cserkészies elemek adták. Több mint 30 lelkes cserkész volt jelen egyenruhában a nagyszerű ünnepen. Közreműködésükkel igazán felejthetetlenné és életre szóló emlékké vált az istentisztelet - minden bizonnyal nem csak a megkereszteltek számára. Kezdésként felhangzott a tíz cserkésztörvény, amit Istenhez felemelő, nagyszerű szolgálatok követtek. Énekelt az Ellen White Kórus, Kontra Judit és Rácz Csaba és a cserkészek erre az alkalomra összeállt kórusa, valamint közös éneklésre buzdítottak mindenkit a hajdúhadházi és sátoraljaújhelyi testvérek. Zenélt a Harmónia Furulya Együttes és trombita szolgálatot adott Szabó Árpád, az Adventista Teológiai Főiskola hallgatója. Szinte minden szív elérzékenyült, amikor a keresztelendők az Isten országa felé vezető úthoz megkapták a tisztaság jelképét: a fehér ruhát. Miután magukra öltötték azt, együtt ment az ünneplő közösség a szabadtéri medencéhez, ahol a cserkészek égő fáklyát tartva fogadták őket. Nagyszerű érzés volt nyolc fiatal lélek újjászületését szemlélni, és látni azt a boldogságot, amit ennek öröme hívott elő mindannyiuk arcára. A keresztséggel testvéreink valamennyien a Hajdúhadházi Gyülekezet tagjai lettek. Az idén száz éves cserkészmozgalom Magyarországon az 1989-es rendszerváltás után szerveződött újjá, a három adventista csapatnak jelenleg több mint 100 aktív tagja van. Magyarországon e mostani volt az első cserkészkeresztség, reméljük, a közeljövőben több hasonló élményben lehet majd részünk.
(rsb)
Az eseményről
készült felvétel DVD-n (1.200
Ft) és VHS kazettán (800 Ft) |