A Biblia Levelező Iskola levelesládájából

Egy végzős hallgató levele a „Felfedezések  a Bibliában" c. sorozat elvégzése után...

„...A Kossuth Rádióban figyeltem fel vallási műsorukra, és mivel megtetszett az emberközelisége, feljegyeztem a telefonszámukat... Örülök, hogy elfogadták jelentkezésemet a Levelező Iskolába.

A Bibliából korábban sok mindent nem értettem, de így, bizonyos témák köré rendezve az anyagot, befogadóvá váltam.

Gyermekkoromban jártam hittanra, misére, voltam elsőáldozó és bérmálkoztam. Ebben az időben nem volt alkalmam Bibliát olvasni, hanem „katekizmust", „vallástant", a hitoktató és a miséző pap szóbeli előadását - prédikációját - hallgattam ezen kívül.

Folyamatosan szorongtam a belém sulykolt bűntudattól (erre a környezetem is ráerősített), és féltem a gyónástól. A bocsánatos és a halálos bűn fogalma nagyon nyomasztott. (A templomi orgonamuzsika nagyon tetszett.) A sok-sok elvárás és tilalom betartása számomra teljesíthetetlennek tűnt.

A „Felfedezések..." tanulmányozása során meglepett a megközelítés, az, hogy szabad örülni, jókedvűnek lenni, és jogom van az egészséges önbecsüléshez, és nem kell rosszul értelmezett szerénységből önmagamat elnyomni, és emiatt rosszkedvűen élni.

Kiegyensúlyozott emberként sokkal több jóra vagyok képes, mint e nélkül.

A „FELFEDEZÉSEK" sorozat megerősített Isten-hitemben, és változtatott az értékrendemen.

Köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem a tanfolyamon!

 

K.R.A."