2009. december 29-én hosszú betegség és szenvedés után, Vácon elhunyt Lehotka Gábor orgonaművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, a Hetednapi Adventista Egyház Váci Gyülekezetének tagja.

A világjáró orgonista 1938. július 20-án született Vácott. 1963-ban kitüntetéses diplomával fejezte be orgonatanulmányait, és az Országos Filharmónia szólistája lett. Több lemezfelvételt készített. 1990-től egyetemi tanár a Zeneakadémián. Kitüntetéseket is kapott, közöttük 1974-ben első Bach-lemeze „aranylemez" lett. 1978-ban a „Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze" kormánykitüntetésben részesült. 1980-ban egyik Bach-lemeze „Az év hanglemeze" kitüntetést kapta. 1986-ban a francia kulturális miniszter kitüntette a Chevalier De l'ordre des arts et des lettres címmel. Több nemzetközi orgonaverseny zsűrijében vett részt. Kompozíciói nyomtatásban is megjelentek úgy Magyarországon, mint külföldön (2001 - Suite Francaise - Boston, Noel - Boston). 

A Hetednapi Adventista Egyház vezetősége, az Adventista Teológiai Főiskola vezetői és gyülekezeteinkből sok testvér vett részt a jubileumi előadáson, mely kifejezte művész testvérünk iránti nagyrabecsülésünket. Lehotka Gábor többször játszott orgonán az Adventista Teológiai Főiskola évnyitó- és diploma átadó ünnepségén is. Lehotka Gáborral interjút készített a Reménység Médiaközpont, melyet a Kossuth Rádió Adventista félóra adásában hallhattak az érdeklődők 2003. november 28-án.

1987-től a Biblia komoly tanulmányozásába kezdett, és később a Hetednapi Adventista Egyház Váci Gyülekezetének tagja lett.

Lehotka Gábor jubileumi koncertet adott Budapesten, a Zeneakadémián, pályakezdésének 40. évfordulója alkalmából 2003. október 5-én. A műsoron szerepelt a 40 évvel ezelőtti vizsgadarabja, Lehotka: Hommage A' Handel - orgonaverseny és a Hegyi beszédről írt oratórium. A nagy erejű kezdetet - tőle hallotta az ország átütő erővel J. S. Bach orgonaműveit, dúdolták országszerte a d-moll toccata és fuga dallamát - a tervszerű folytatás váltotta fel, s a koncertek mellett a lemezfelvételek, sőt az orgonaépítés munkája is társult a szólista tevékenységéhez. Pályája egyik csúcsának tekinthető a Hegyi beszéd oratórium, amely ritka jelenség az egyetemes zenetörténetben, így a magyarban is. Életének utolsó szakaszában Eszter királyné történetéről oratóriumot komponált.

Temetése 2010. január 7-én, csütörtökön 15 órakor lesz Vácon.

(Dr. Tokics Imre)

Lehotka Gábor emlékére

„Művész úr" - így szólítottuk őt az első időkben, sok évvel ezelőtt. A művész úr komoly, csendes, visszafogott volt. Amikor először tűnt fel Vácon a gyülekezetünkben, arra kért minket, hogy imádkozzunk beteg édesanyjáért. Majd egyre gyakrabban jött. Leült a kis szintetizátorhoz, és kísérte a közös énekeket, a kórust, játszott a prédikáció előtt és után. Nem nagyon szólt. Pontosan érkezett, és amikor elhangzott az „ámen", bekattintotta a táskáját és sietve távozott.

Később lassan-lassan sikerült közelebb kerülnünk hozzá. Kérdeztük őt az életéről, a művészi pályájáról, a zenéről, és ő szívesen válaszolt. Tiszteletben tartottuk zárkózottságát, de azért igyekeztünk bevonni őt a gyülekezeti életbe. A szombatiskolában hamar otthon érezte magát. Aktívan és értékes gondolatokkal szólt hozzá a tanulmányhoz.

A legutóbbi népszámláláskor még nem volt a gyülekezet tagja, de adventistának vallotta magát. Ekkor határozta el, hogy megkeresztelkedik. Fogadalmat tett, hogy azt az adventista lelkészt, akivel először találkozik, megkéri, hogy készítse fel a keresztségre. Bihari Csaba tanította őt a hitelveinkre.

2001-ben megkeresztelkedett, testvérünkké fogadhattuk Gábort.

Akkor már nagyon jól érezte magát köztünk. Felszabadultabb, oldottabb, beszédesebb lett. Voltak olyan mondásai, amelyek szállóigévé váltak.

Elfogadott egy-két meghívást vendégségbe, és az ő ajtaja is nyitva állt előttünk. Amikor nála ebédeltünk, a fizikai táplálékon túl, igényes zenei táplálékról is gondoskodott számunkra.

Ezeknek az alkalmaknak az emlékét féltve őrizzük a szívünkben.

Ekkor már barátunknak mondhattuk őt, de vigyáztunk, hogy az egyéniségéből fakadó határokat ne lépjük át.

Amikor új helyre költözött a gyülekezet és már orgonánk is volt, több színvonalas zenei programot tudtunk szervezni, amelyeken játékával megörvendeztetett bennünket. Ha máshol koncertezett, szeretettel meghívott mindannyiunkat.

Néhányszor igehirdetést is vállalt. Ezek érdekesek, különlegesek voltak, és mindig nagyon lelkiismeretesen felkészült.

Vigyázott az egészségére. Tudatosan táplálkozott, és velünk is megosztotta ismereteit, tapasztalatait ezzel kapcsolatban.

Sportolt, futott, amikor csak tudott. Sosem volt beteg. Éppen ezért derűlt égből villámcsapásként jött a hír jó egy évvel ezelőtt, hogy kórházban van. A szívén kellett egy beavatkozást végezni. Egy-két hét múltán sápadtan és kissé megfogyva ismét köztünk volt, és jól érezte magát. Örültünk! Sajnos az öröm tiszavirág-életűnek bizonyult. Nem tudtuk, hogy a súlyosabb betegség csak ezután következik.

Hamarosan újra kórházba került. Megműtötték, kezelték, hazaengedték. Ezután újabb kezelések, otthonlét, kórházi ápolás, de a hanyatlás megállíthatatlan volt.. Gyakran látogattuk többen a gyülekezetből, sokat imádkoztunk érte.

A betegségét panasz nélkül, csendesen, fegyelmezetten viselte. Ha biztattuk, csak egy halvány félmosolyt kaptunk válaszul.

Aztán a halálhír! Tudtuk, felkészültünk rá, mégis fájdalmasan érintett, és mély szomorúsággal töltött el minket, hogy nincs többé. Kosztolányi szavaival élve:

„Keresheted őt, nem leled, hiába,
se itt, se Fokföldön, se Ázsiába,
a múltba sem és a gazdag jövőben
akárki megszülethet már, csak ő nem."

Hálát adunk Istennek, hogy volt, hogy élt közöttünk egy Lehotka Gábor, aki művészetével fényt, melegséget, nyugalmat árasztott a szívekbe.

A művész, a testvér, a barát nagyon fog hiányozni mindannyiunknak.

Bár a gyilkos kórral szemben alulmaradt a küzdelemben, de hisszük, hogy a győztesek között lesz ott, ahol nincs többé halál. Adja az Úr, hogy így legyen!

Molcsányiné Liebhardt Márta