| 
   
    |  |  |   
    |  |   
    | | 				
			
		
					
				|  |  
			| 
 2016. március 27. vasárnapra HÚSVÉTI SÉTA címmel interaktív missziós programot hirdettünk meg Kecskemét központjába. Ez igazán megmozgatta a gyülekezet apraját-nagyját, sőt még az országos ifin résztvevőkre is izgalmas és felelősségteljes feladatok vártak. Jézus ma is él! Ez volt a húsvéti séta üzenete. |  
					| Tovább... |  |  | | 
			
								| Dunaújvároson ilyen még nem volt |  
					
				|  |  
			| 
 Március 26-án a kis, 8 tagú gyülekezetünk létszáma 26 főre emelkedett. Jöttek a szabadegyetemről – barátaink, és a Kőbányai Gyülekezetből testvéreink – lelkészükkel együtt. Áldásos, színvonalas, örömteli úrvacsorai istentiszteletünk volt. Megható volt Jézus haláláról, feltámadásáról prédikációt hallgatni, énekelni, verset mondani. 
A közös ebéd után a csoport nagy része délutánra is maradt, és mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, áldásban részesültünk.
 
Gyürüs István
 
 
 |  |  | 
			
								| Reformátusok felekezetlátogatáson |  
					
				|  |  
			| 
 Ez év március 19-én újra jeles eseményben volt része a Sátoraljaújhelyi Gyülekezetünknek. A Sárospataki Református Gimnázium tanrendjében szerepel a „kiszállás”, ami egy-egy felekezet gyülekezetének meglátogatását jelenti. Ilyenkor egy-egy gimnáziumi osztály látogat el azon egyház valamely gyülekezetéhez, ahová hívják őket. |  
					| Tovább... |  |  | 
			
								| Ünnepély a kiskunhalasi szeretetotthonban |  
					
				|  |  
			| 
 Már régóta készültek a halasi testvérek, hogy valami egyedi, valami más módon is megpróbáljanak tenni valamit Halasért. Pár héttel ezelőtt diótörés, diópucolás volt a „téma”, közben jót beszélgettek a vendégekkel. Aztán elindult egy evangelizációs sorozat, ami egyre inkább egy beszélgetős, kapcsolatteremtő alkalommá válik, ahova a testvérek is, vendégek is szívesen eljönnek. |  
					| Tovább... |  |  | 
			
								| A Reménység Evangelizációs Központ ajánlója |  
					
				|  |  
			| Kedves Testvérek!
Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe a Reménység Evangelizációs Központ (REK) megújult szolgálatát, a hanganyagok (CD) rendelési lehetőségeit. A REK munkatársának bemutatkozását és a hanganyagokkal kapcsolatos információkat az alábbi levélben olvashatjátok.
 
Ócsainé Demeter IrénREK vezető
 |  
					| Tovább... |  |  | 
					
				|  |  
			|  Szeretettel kérünk Benneteket, hogy személyi jövedelemadótok 1%-ával idén is támogassátok az ADRA Alapítvány munkáját. Az így felajánlott összeget az ADRA Alapítvány a hátrányos helyzetű embertársaink, krízishelyzetbe került családok, árva gyermekek, valamint a katasztrófa sújtotta települések lakóinak megsegítésére használja fel. |  
					| Tovább... |  |  | 
			
								| Nemzetközi Bibliai Konferencia Debrecenben |  
					
				|  |  
			| 
Egy nagyszerű programra szeretnénk felhívni a figyelmet, amire, szeretettel hívjuk testvéreinket! A Generálkonferencia Bibliai Kutató Intézetével (Biblical Research Institute – BRI) egy bibliai konferenciát szervezünk, nagyszerű előadókkal és rendkívül érdekes, fontos előadásokkal. Az a célunk, hogy egyházunk legfrissebb és legidőszerűbb teológiai kérdéseit illetően a világközösség nagyszerű teológusaitól kapjunk betekintést.
 |  
					| Tovább... |  |  | 
			
								| Nyári táborok Balatonlellén és Bózsván |  
					
				|  |  
			| Kedves Testvérek!  
Örömmel osztjuk meg veletek a 2016-os év nyári táborainak időpontjait. A régóta várt csatlakozási folyamat nyomán már két saját tulajdonú táborhely programjai közül lehet válogatni, ki-ki a saját érdeklődési körének megfelelően. Ebben a táblázatban a legfontosabb információ már rendelkezésre áll a nyaralás és az éves szabadságok megtervezéséhez.
 
Hamarosan kiadásra kerül egy részletes tájékoztató füzet, amiben 
minden információt megtalálhattok az egyes táborokról, a jelentkezés 
módjáról, illetve a táborozási díjakról. A részletes tájékoztató füzetet
minden gyülekezethez hamarosan el fogjuk juttatni.
 
Ócsai Imre és Tóth Sándor
 |  |  | 
			
								| Mozimisszió a te gyülekezetedben! |  
					
				|  |  
			| 
 A mozimisszió egy olyan újfajta, helyi missziós program, amelyre még nem volt példa Magyarországon, és amely egyedülálló lehetőség egy olyan célcsoport elérésére, akiknek nem kelti fel a figyelmét egy evangelizációs alkalom vagy az egyéb megszervezésre kerülő missziós programok, azonban szívesen néznek filmet, és mozizni már könnyebben eljönnek. 
Debrecenben, a Fazekas Mihály utcában található gyülekezet volt az 
első, aki helyet adott ennek a programnak, és a vetítést minden 
várakozáson felüli érdeklődés övezte, továbbá rég nem látott siker 
kísérte, hiszen a gyülekezet épülete kicsinek bizonyult az érdeklődő 
tömeg befogadására, így a filmet egymás után kétszer is le kellett 
vetíteni.  
 |  
					| Tovább... |  | 
 | 
 |   
    |  |  |  | 
      
        | 
					
				| Reggeli dicséret |  
			| 
			
			"Ha gyalogosokkal futsz, és kifárasztanak téged, hogyan versenyezhetnél lovakkal? Ha csak békés földön vagy biztonságban, ugyan mit teszel majd a Jor...»» "			
		
			
			(Jer 12:5)			
		 
"Ha gyalogosokkal futsz, és kifárasztanak téged, hogyan versenyezhetnél lovakkal? Ha csak békés földön vagy biztonságban, ugyan mit teszel majd a Jordán s?r?jében?" (Jer 12:5) |  
					
				| Rövidhírek |  
			| 
			
								| Megújul  a  Bibliatanulmányok internetes  oldala: bibliatanulmanyok.hu |  
				
			| 
A weboldal formátuma letisztult és könnyen áttekinthető, egy helyen megtalálunk rajta minden szolgáltatást: az írott tanulmányt, a Tanítói mellékletet, a White idézeteket, a hanganyagot és a hetenkénti videobeszélgetéseket. A felhasználóbarát oldal nemcsak számítógépen, hanem táblagépen és okostelefonon is elérhető. bibliatanulmanyok.hu
 |  |  
					
				| Higgyetek az Ő prófétáinak |  
			| 
A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban 
naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente 
két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.
 
 Itt fogjuk megjelentetni 
az ehhez kapcsolódó olvasmányokat. De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.
 |  
					
				| A Nagy Reménység |  
			| 
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen . 
 |  |  
        | 
					
				| Bibliatanulmány beszélgetések |  
			|  |  |  |