2024. július 08. Hétfő
Napnyugta: 20:42
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap
Ér egy órát az egészséged? PDF Nyomtatás E-mail

er_egy_orat_az_egeszseged_-_dr_toth_julianna_eloadasa_a_csontritkulasrol_2Alapítványunk, a Boldog Jövő Alapítvány, már több mint 10 éve működik a Nyíregyházi Gyülekezetben. 2009 elején úgy döntöttünk, felhívjuk az emberek figyelmét az egészségesebb életmódra, valamint arra is, hogy figyeljenek jobban oda a testi-lelki egészségükre. Ennek érdekében indítottuk el az „Ér egy órát az egészséged?" elnevezésű egészségmegőrző és egészségnevelési programsorozatot. Az elmúlt évben sikeresen megrendezett két alkalommal, többek között olyan témákat érintettünk, mint pl. a daganatos megbetegedések, a COPD, a kardiovaszkuláris betegségek. Az előadások mellett ingyenes szűrővizsgálatokon, dietetikus tanácsadáson vehettek részt az érdeklődők.

er_egy_orat_az_egeszseged_-_dr_czimer_eva_eloadasa_az_arthrosisrol_es_a_gerincbetegsegekrolAz idén is folytattuk a sorozatot, és a 3. alkalmunk központi témájául a csont- és ízületi betegségeket választottuk. Az előadások során két reumatológus szakember, dr. Tóth Julianna a „néma járványról", a csontritkulásról, majd dr. Czímer Éva Gréta az arthrosisról (ízületi betegség) és a gerincbetegségekről beszélt. Az előadásokat újra ingyenes szűrővizsgálatok egészítették ki. Többek között csontsűrűség mérés, érszűkület vizsgálat, koleszterinszint mérés, BMI(testtömeg)-index mérés is szerepelt. Kísérő programként minden eddigi rendezvényünkön reform ételkóstolóval, valamint gyülekezetünk könyvmissziósai révén könyvvásárral, ajándékkönyvekkel vártuk az érdeklődőket.

er_egy_orat_az_egeszseged_-_csontsuruseg_meresNagy örömünkre egyre nagyobb az érdeklődők száma (legutóbb hosszú sorok voltak egy-egy szűrővizsgálatnál), így azt érezzük, hogy egy olyan missziós területre léptünk, melyet mindenképpen folytatnunk kell. Sajnos, anyagi lehetőségeink jelenleg kisebb gondot okoznak, de bízunk benne, hogyha Isten akaratával megegyezik szolgálatunk, akkor Ő megsegít minket! Kérjük, imádkozzatok értünk, hogy minél több ember juthasson el ezen az úton keresztül az Örök élet forrásához!

 

Skolnyikné Pócsi Ilona és Lipcsei István

 
< Előző   Következő >

További friss tartalmak
Legolvasottabb tartalmak
Facebook oldalunk
 
 
 
Reggeli dicséret
"Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna ne... »»"
(Róm 8:31-34)
Reggeli dicséret hírcsatorna
1%-os felhívás
1%-os felhívás
Rövidhírek
Megújul a Bibliatanulmányok internetes oldala: bibliatanulmanyok.hu

A weboldal formátuma letisztult és könnyen áttekinthető, egy helyen megtalálunk rajta minden szolgáltatást: az írott tanulmányt, a Tanítói mellékletet, a White idézeteket, a hanganyagot és a hetenkénti videobeszélgetéseket. A felhasználóbarát oldal nemcsak számítógépen, hanem táblagépen és okostelefonon is elérhető. bibliatanulmanyok.hu

 
Higgyetek az Ő prófétáinak

A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.

Itt fogjuk megjelentetni az ehhez kapcsolódó olvasmányokat.
De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.

A Nagy Reménység
remenysegetmindenotthonba
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen.
„MentŐ” Mentáliroda
mento_mentaliroda_1
Új letöltések
Fájlikon Tesz-vesz gyülekezet pályázati űrlap (1889)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon Pályázati űrlap a hitoktatói támogatáshoz (1931)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon 2016.03.26. (3328)
(AdventInfo)

Bibliatanulmány beszélgetések
szi_tv_bezselgetes_plakat
Lifeconnect
8in1 Singers honlapja
8in1_anima_gif
kettenegyutt.hu
Nicelife.hu
Dr. Tokics Imre honlapja
tokicsimre
RSS Hírforrás
Hányan olvasnak?
Joomla Toplista