2024. július 08. Hétfő
Napnyugta: 20:42
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap
Evangelizációk Erdélyben PDF Nyomtatás E-mail

evangelizacio_erdelyben_-_gyurusek_-_kezdivasarhely_22010. március 10-22-ig Erdélyben voltunk a Dél-erdélyi Terület három gyülekezetében: Ozsdolán, Kézdivásárhelyen és Lemhényben, valamint a terület központjában, Sepsiszentgyörgyön.

A kézdivásárhelyi kerület három gyülekezetből áll és 38 faluból, ami a három gyülekezet misszióterülete. Az egyházterületi központ Sepsiszentgyörgyön van. Kézdivásárhelyen a gyülekezet a Bem u. 1. szám alatt található (Kovászna megyében), 43 taggal. A sorozatot 21 vendég látogatta.

evangelizacio_erdelyben_-_gyurusek_-_ozsdola_1Ozsdolán a Fő u. 874. szám alatt található az 59 tagú gyülekezet. Az evangélizáción több mint 150 fő vett részt.

Hálásak voltunk a jó Istennek a megerősítésért, hisz olyan jó volt látni, hogy estéről estére egyre több vendég jön. Tudomásunk szerint az evangelizációs sorozat után Kézdivásárhelyen 2 személy kérte a keresztségi felkészítést, Ozsdolán pedig több mint 10 fiatalember kezdett el járni rendszeresen a gyülekezetbe, többen kérték a keresztségi felkészítést, és keddi napokon elindult a bibliaóra-sorozat számukra.

 

Gyürüs István és Gyürüs Istvánné

 
< Előző   Következő >

További friss tartalmak
Legolvasottabb tartalmak
Facebook oldalunk
 
 
 
Reggeli dicséret
"Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna ne... »»"
(Róm 8:31-34)
Reggeli dicséret hírcsatorna
1%-os felhívás
1%-os felhívás
Rövidhírek
Kedves Vendégeink!

Nagy örömmel értesítünk mindenkit, hogy az Érdliget Életmódközpont újabb egy évre meg tudta hosszabbítani bérleti szerződését, így várjuk minden kedves felüdülni, pihenni, gyógyulni és tanulni vágyó vendégünket az Éden Völgye Életmódközponttal karöltve főzősulijainkra és személyre szabott életmód-tanácsadásra!

Érdliget Életmódközpont
(www.erdliget.hu; +36-20/944-7179)

 
Higgyetek az Ő prófétáinak

A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.

Itt fogjuk megjelentetni az ehhez kapcsolódó olvasmányokat.
De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.

A Nagy Reménység
remenysegetmindenotthonba
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen.
„MentŐ” Mentáliroda
mento_mentaliroda_1
Új letöltések
Fájlikon Tesz-vesz gyülekezet pályázati űrlap (1889)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon Pályázati űrlap a hitoktatói támogatáshoz (1931)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon 2016.03.26. (3328)
(AdventInfo)

Bibliatanulmány beszélgetések
szi_tv_bezselgetes_plakat
Lifeconnect
8in1 Singers honlapja
8in1_anima_gif
kettenegyutt.hu
Nicelife.hu
Dr. Tokics Imre honlapja
tokicsimre
RSS Hírforrás
Hányan olvasnak?
Joomla Toplista