2024. július 08. Hétfő
Napnyugta: 20:42
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap
A kecskemétiek húsvéti ajándéka PDF Nyomtatás E-mail

husveti_koncert_kecskemeten_dscf4426_2A Kecskeméti Gyülekezet márciusban lázasan készült a húsvéti ünnepekre. Persze nem tojásfestéssel vagy aranyesős dekorációval, hanem egy koncert szervezésével. A „Keresztény Művészeti Estek" első alkalmaként meghívtuk a pesti fiatalokból álló Acapella kórust, hogy az ünnep alkalmából énekeljenek a helyieknek. A gyülekezet tagjai egy alkalmi szavalókórust alapítottak, és órákat próbáltak, hogy az énekszámok között, verses formában elmondhassák a nagyhét eseményeit, míg a többiek, kicsik és nagyok egyaránt, bejárták az egész városrészt, hogy meghívót és könyvet osztogassanak.  

Április 3-án végre eljött a nagy nap. Bár délelőtt szürke volt az ég, reméltük, hogy ez nem veszi el az emberek kedvét attól, hogy eljöjjenek. Aztán - vagy a próbán felcsendülő dallamok vagy a szél, vagy talán mindkettő miatt - a komor felhők elúsztak a kápolna felől, és lassan az ég is kiderült. Így mosolyogva vártuk, hogy az óra 5-öt üssön, és izgatottan figyeltük, vajon kik jönnek el.

A kezdéskor sajnos nem volt mindegyik szék foglalt, de a jelenlévők arcán kedves érdeklődés látszott. Amíg Pászti András, a városrész képviselője röviden megnyitotta a koncertet, lehetőségünk volt jobban szétnézni a sorok között. Örömmel láttuk, hogy az ismerős arcok mellett több ismeretlen is volt - és ez doppingként hatott ránk.

A koncert, mint vártuk, nagyon jól sikerült. Az énekek nagyszerűen hangzottak, a versek pedig mindenkit meghatottak. Végül, hogy a történet igazán kerek legyen, Kormos Tivadar szólt pár szót az Igéből, majd távozáskor a vendégek egy passiótörténetről szóló ajándékkönyvet is hazavihettek. Természetesen a szereplők is megkapták jól megérdemelt jutalmukat: a kisteremben roskadozó asztal várta őket tele kaláccsal, gyümölccsel és a forró teával.

Úgy gondolom, ez az alkalom, mind a szereplőknek, mind a vendégeknek a legszebb húsvéti ajándék volt idén. Hiszen ennek az ünnepnek nem a piros tojásról és a fehér nyusziról kell szólnia. A húsvét az élet ünnepe, az örök életé, amit Jézustól kaptunk, és ilyenkor is, mint mindig, Őt kell szép ruhában, csinosan, tárt kapukkal várni, nem a locsolókat.

 

Németh Noémi

 
< Előző   Következő >

További friss tartalmak
Legolvasottabb tartalmak
Facebook oldalunk
 
 
 
Reggeli dicséret
"Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna ne... »»"
(Róm 8:31-34)
Reggeli dicséret hírcsatorna
1%-os felhívás
1%-os felhívás
Rövidhírek
A Reménység Média ajánlja
rek_ajanlo_-_fozosuli_dvd
Szeretettel ajánljuk a kedves olvasó figyelmébe a Reménység Média újonnan megjelenő, Főzősuli – vegetáriánus című DVD lemezét. Az előadásokat és bemutatókat Csengei Károly és dr. Papp Gábor tartja.

A sorozat 3 lemezből áll.

Az előadások címei:

1. Hogyan táplálkozzon egy daganatos beteg?
2. Szívvédő étrend
3. A csontritkulás megelőzése
4. Étrend a helyes vérnyomásért
5. A cukorbetegség megelőzése
6. A jobban működő immunrendszerért

A DVD lemez ára: 1500 Ft/db

Megrendelhető dr. Tokics Imrénétől az alábbi elérhetőségeken:
2119 Pécel, Ráday u. 12.
E-mail: Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges Telefon: +36-30/530-7279

REK

 

 
Higgyetek az Ő prófétáinak

A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.

Itt fogjuk megjelentetni az ehhez kapcsolódó olvasmányokat.
De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.

A Nagy Reménység
remenysegetmindenotthonba
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen.
„MentŐ” Mentáliroda
mento_mentaliroda_1
Új letöltések
Fájlikon Tesz-vesz gyülekezet pályázati űrlap (1889)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon Pályázati űrlap a hitoktatói támogatáshoz (1931)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon 2016.03.26. (3328)
(AdventInfo)

Bibliatanulmány beszélgetések
szi_tv_bezselgetes_plakat
Lifeconnect
8in1 Singers honlapja
8in1_anima_gif
kettenegyutt.hu
Nicelife.hu
Dr. Tokics Imre honlapja
tokicsimre
RSS Hírforrás
Hányan olvasnak?
Joomla Toplista