2024. július 09. Hétfő
Napnyugta: 20:42
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap
Mozgalmas évet zárt a Pestlőrinci Gyülekezet PDF Nyomtatás E-mail

pestlorincA 2009-es évben a Pestlőrinci Gyülekezet elhatározta, hogy azért imádkozik, hogy küldjön az Úr fiatalokat is, mert a gyülekezet 90%-a idős testvérekből állt, és csak két gyerek volt összesen. Az Úr meghallgatta a gyülekezet imáit, mert 2010 elején több fiatal és fiatal házaspár jött és telepedett le a gyülekezet körzetében, akik idővel tagsági levelüket is áthozták budapesti, vidéki vagy határon túli gyülekezetekből, így 2011-ben a gyülekezet látványosan gyarapodott felnőttekkel és gyerekekkel.

pestlorinc2A gyülekezetben az utóbbi két évben számos külső és belső átalakítás történt, de a 2011-es év a gyülekezeti élet fejlődésén lendített igazán. Húsztagú kórus alakult, amely rendszeresen szolgál; a közösség egyebek mellett a kiemelt jelentőségű ifjúsági napok, egészségügyi nap, idősek napja és vidéki kirándulás alkalmával is épülhetett; a népes tagsággal bíró gyermekiskola szorgalmas munkálkodása mellett, szolgálataival színesítette a gyülekezeti életet; tekintve, hogy a misszió a gyülekezet legfőbb küldetése, több evangelizációs programra került sor. A karácsony előtt külső, bérelt teremben megtartott, nyílt adventváró nap alkalmával, ahol szép számban jelentek meg a kerületi érdeklődők, egészséges életmód, gyerekfoglalkozás, az Advent Rézfúvós és Gitárzenekar műsora és a Jézus7 előadás-sorozat „Betlehem és Názáret" című előadása szerepelt a programban. A 2011-es évet az Úr négy keresztelendővel is megáldotta.

pestlorinc3A Pestlőrinci Gyülekezet arra igyekszik, hogy az idei év legalább olyan mozgalmas legyen, mint a tavalyi. A lélekmentést és az Isten országa felé való felkészülést tartva a legfontosabbnak, az idén is számos programot szervezünk, úgymint gyermeknevelési nap, ifjúsági napok, családterápia, és újfent kiemelt figyelmet szentelünk az időseknek.

 

P. V.

 
< Előző   Következő >

További friss tartalmak
Legolvasottabb tartalmak
Facebook oldalunk
 
 
 
Reggeli dicséret
"Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna ne... »»"
(Róm 8:31-34)
Reggeli dicséret hírcsatorna
1%-os felhívás
1%-os felhívás
Rövidhírek
Kedves Vendégeink!

Nagy örömmel értesítünk mindenkit, hogy az Érdliget Életmódközpont újabb egy évre meg tudta hosszabbítani bérleti szerződését, így várjuk minden kedves felüdülni, pihenni, gyógyulni és tanulni vágyó vendégünket az Éden Völgye Életmódközponttal karöltve főzősulijainkra és személyre szabott életmód-tanácsadásra!

Érdliget Életmódközpont
(www.erdliget.hu; +36-20/944-7179)

 
Higgyetek az Ő prófétáinak

A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.

Itt fogjuk megjelentetni az ehhez kapcsolódó olvasmányokat.
De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.

A Nagy Reménység
remenysegetmindenotthonba
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen.
„MentŐ” Mentáliroda
mento_mentaliroda_1
Új letöltések
Fájlikon Tesz-vesz gyülekezet pályázati űrlap (1889)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon Pályázati űrlap a hitoktatói támogatáshoz (1932)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon 2016.03.26. (3328)
(AdventInfo)

Bibliatanulmány beszélgetések
szi_tv_bezselgetes_plakat
Lifeconnect
8in1 Singers honlapja
8in1_anima_gif
kettenegyutt.hu
Nicelife.hu
Dr. Tokics Imre honlapja
tokicsimre
RSS Hírforrás
Hányan olvasnak?
Joomla Toplista