A viski
evangelizáció margójára
A kezdet - Amikor Farkas
Győző lelkész kollégám egy húsz részből álló, döntésre hívó sorozatra kért fel Visk
településen, és több egyeztetés után megállapodtunk abban, hogy 2012. február
19. vasárnap estétől március 8-ig tartjuk a programot a kinti gyülekezetünkben,
még nem gondoltam, hogy eddigi szolgálatom egyik leginkább erőt próbáló
tapasztalata előtt állok.
Az első próba - Az indulás
előtti péntek este, miközben a másnapi szolgálatra készültem, egyre rosszabbul
éreztem magam. Hamar lefeküdtem, de még tízkor sem tudtam elaludni, mert
annyira dideregtem, hogy nem tudtam uralkodni a fogvacogásomon. Éjjel kettő
után arra ébredtem, hogy patakzik rólam a víz. A feleségem, Márti, megmérte a
lázam, negyven fok volt. Az ügyeletes orvos egyáltalán nem ajánlotta ebben az
állapotban a külföldi utat. A bőröndömbe néhány gyógyszerrel több került, majd
imádsággal indultam neki vasárnap az útnak. Igyekeztem elhagyni a betegséget,
de az nem hagyott el engem, mégis minden este maradéktalanul meg tudtam tartani
a prédikációkat még lázasan is. Segítségemre volt ebben házigazdám, Ambrus
Zoltán testvér és felesége, Mása Marosménesen - az adventista szanatóriumban
szerzett gyógyító tudása, valamint azok az imák, amiket minden reggel, minden
este, és amikor csak alkalmunk adódott rá - elmondtunk a mi drága
Megváltónknak.
További
küzdelmek -
A sorozat egész ideje alatt nemcsak én lettem beteg. Zoltán, aki a házigazda
teendői mellett több feladatot is ellátott - például az ő segítségével
látogattam a vendégeket, minden este elment néhány látogatóért, akik különben
nem tudtak volna időben odaérni az alkalmakra - szintén több napra leesett a
lábáról, és ágyban kellett maradnia a magas láz miatt. Később a felesége is így
járt és a látogatók és családtagjaik közül is többen. A legrosszabb a gyermekek
lebetegedése volt, hiszen ők sokkal magasabb lázzal, sokszor a kórházba
kerüléssel küzdöttek. Emiatt alig akadt olyan este, hogy a családokból
egyszerre mindenki részt tudjon venni az evangelizáción. Esti imáimban sokszor
kértem, hogy legalább tolmácsom, Pista bácsi, maradjon egészséges. Így is lett.
De nemcsak a betegség volt ellenünk, hanem az időjárás is. Nappal olvadt a nagy
hó, éjjelente fagyott és esett. Ezért az imaházat sokszor vízben kellett
megközelíteni, majd az átázott cipőben, fagyban hazamenni. Úgy is mondhatnám,
hogy kelendő volt a nylon szatyor a cipőbe. Többször előfordult, hogy ha kora
délután meglátogattam a vendégeket, estére már másik cipőt kellett felvenni.
Az áldás
megtapasztalása - Kárpátalján a mi sorozatunk volt idén az első, ami
elkezdődött, a többi csak egy-két héttel később indult. Mivel nem volt
tapasztalatom, nem tudtam, milyen látogatottságra számíthatok. A legelső este
4-5 vendég volt, ami eléggé elcsüggesztett. Hát ezért jöttem? - gondoltam -, de
az imák erőt adtak. Az első héten a látogatás növekedett, volt este, amikor a
vendégek száma elérte a 15 főt, de azt később sem haladta meg. Magamban
számolgattam, hogyha ennyien jönnek, mennyien fognak lemorzsolódni a nehezebb
témáknál, mint a szombat vagy a holtak állapota; és mennyien fognak
keresztségre jelentkezni? Volt azonban a gyülekezetben egy testvér, Misa, aki
évek óta imádkozott családja megtéréséért, sőt minden szombaton böjtölt értük.
Fiai, lánya, azok családja, felesége és sógornője is ott volt esténként a
széksorok között, és nem maradtak el a „nehezebb" igazságoknál sem. Testvérem
kitartása, évek óta tartó hűsége engem is arra bátorított, hogy szívvel-lélekkel
és hittel szolgáljak mindvégig. Végül elérkezett a döntésre hívás napja, amikor
a keresztségről beszéltem. Nem volt ott mindenki azok közül, akik jártak,
akikre számítottam, de így is többen voltunk. Végül hat személy, négy felnőtt
és két gyermek jelezte, hogy szeretne szövetségre lépni Istennel. Rá két napra,
az utolsó alkalommal, mielőtt eljöttem, még egyszer megismételtem a felhívást
és nyolcan jelezték szándékukat, mert még két felnőtt csatlakozott a keresztségi
osztályhoz. Közöttük Misa egyik fia, valamint felesége és sógornője is. Imában
azóta is küzdök értük és kedves ottmaradt szolgatársaimért. Isten áldja őket!
Restás László
|