2012. április 28-án Bihari Csaba a DET titkára volt vendégünk. Délelőtti igehirdetésében 2Kir 3:9 alapján arról szólt, hogy Isten a hívő gyermekei miatt másoknak is ad áldást. A kérdés az, hogy krízishelyzetekben ki, mit tesz.

Az említett fejezet arról szól, hogy Izrael, Júda és Edom királyai összegyűltek seregeikkel együtt, hogy Moáb ellen hadjáratot indítsanak. Már hét napja bolyongtak és a vizük is elfogyott, amikor Josafát, Júda királya azt kérdezte: „nincs itt az Úr prófétái közül egy sem, hogy általa tanácsot kérhetnénk az Úrtól?" Ekkor Izrael királya hívatja Elizeust, aki egyáltalán nem érzi magát „megtisztelve" e feladattól, és keményen meg is mondja Izrael királyának, hogy:  „...mi közöm van hozzád? Menj a te atyádnak és anyádnak prófétáihoz!" Ezt az Úr is tudja, hogy a bajban az is Őt keresi, aki egyébként elhanyagolja a vele való kapcsolatot. Elizeus így folytatja: „Él a Seregek Ura, aki előtt állok, ha nem nézném Josafátnak, a Júda királyának személyét, bizony téged nem néznélek, és rád sem tekintenék."

Több hasonló történet is van a Bibliában, amelyek e kérdés körül forognak: Isten a hívő gyermekei miatt áldást ad másoknak is, akik körülötte élnek, vele vannak. Így Jákob hűséges, kitartó szolgálata miatt kapott áldást Lábán is, melyet el is ismert: „És monda néki Lábán: ...Úgy sejtem, hogy teéretted áldott meg engem az Úr" (1Móz 30:27).

Gondolhatunk még a közbenjáró imádságokra, melyeket Mózes vagy Dániel mondott. Ellenpélda is van: Jónás, akinek engedetlensége miatt kárt szenvedtek mások is.

Gondoljuk át életünket és döntéseinket, hogy vajon áldás vagy kár mások számára az életünk.

Bihari Csaba testvér a délutáni órában Lk 11:5 alapján a könyörülő és meghallgató Istenről szólt, aki az emberrel ellentétben nem kényszerűségből, hanem túláradó szeretetéből fakadóan ad.

A szünetben és az istentisztelet után az egyház és a gyülekezet missziós szolgálatairól, a közösségépítés fontosságáról beszélgettünk.

K. I.