2024. július 08. Hétfő
Napnyugta: 20:42
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap
„Esély az életre” program segélykoncertje PDF Nyomtatás E-mail

adra_-_karacsonyi_segelykoncert_dscf2010Segélykoncertet tartott az ADRA december 15-én a Wesley János Szociális Óvoda javára az Apáczai Kiadó dísztermében, melyet a kiadó erre az alkalomra ingyenesen bocsátott rendelkezésre, valamint néhány ingyenes kiadványt adományozott az óvodának. A köszöntő után elsőként az óvoda három kis lakója mondott verseket, a hallgatóság nagy örömére. A karácsonyi hangvételű alkalmon közreműködött az Advent Központi Kórus, az Acapella Kórus és az Advent Fúvós Zenekar.

adra_-_karacsonyi_segelykoncert_dscf2038A Wesley János Szociális Óvodába halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek járnak, akiknek a szülei nem tudnak megfelelő lakhatást, élelmet, ruhát vagy gyógyszert biztosítani gyermekeik számára, így gyakran emberhez méltatlan körülmények között kénytelenek élni. Az őket nevelő lelkiismeretes óvónők igyekeznek megoldást találni nemcsak a kicsik, de családtagjaik számára is. Ezt az intézményt támogatta a jótékonysági koncert, amelynek végén az ADRA a lelkes közönség adományát, közel 80 000 forintot adhatott át az óvoda képviselőjének.

 

ADRA iroda

 
< Előző   Következő >

További friss tartalmak
Legolvasottabb tartalmak
Facebook oldalunk
 
 
 
Reggeli dicséret
"Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna ne... »»"
(Róm 8:31-34)
Reggeli dicséret hírcsatorna
1%-os felhívás
1%-os felhívás
Rövidhírek
Kedves Vendégeink!

Nagy örömmel értesítünk mindenkit, hogy az Érdliget Életmódközpont újabb egy évre meg tudta hosszabbítani bérleti szerződését, így várjuk minden kedves felüdülni, pihenni, gyógyulni és tanulni vágyó vendégünket az Éden Völgye Életmódközponttal karöltve főzősulijainkra és személyre szabott életmód-tanácsadásra!

Érdliget Életmódközpont
(www.erdliget.hu; +36-20/944-7179)

 
Higgyetek az Ő prófétáinak

A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.

Itt fogjuk megjelentetni az ehhez kapcsolódó olvasmányokat.
De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.

A Nagy Reménység
remenysegetmindenotthonba
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen.
„MentŐ” Mentáliroda
mento_mentaliroda_1
Új letöltések
Fájlikon Tesz-vesz gyülekezet pályázati űrlap (1889)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon Pályázati űrlap a hitoktatói támogatáshoz (1931)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon 2016.03.26. (3328)
(AdventInfo)

Bibliatanulmány beszélgetések
szi_tv_bezselgetes_plakat
Lifeconnect
8in1 Singers honlapja
8in1_anima_gif
kettenegyutt.hu
Nicelife.hu
Dr. Tokics Imre honlapja
tokicsimre
RSS Hírforrás
Hányan olvasnak?
Jelenleg 1 vendég van online
Joomla Toplista