2024. július 08. Hétfő
Napnyugta: 20:42
NyitólapOldaltérképLinkekElérhetőségLogin
 
 
 
 
 
      Címlap
Adventi ünnepség a Hajléktalan Szállón PDF Nyomtatás E-mail
adventi_unnepseg_a_hajlektalan_szallon_001Gyülekezetünk több éves hagyományként karácsonyi ünnepséget szervezett a csepeli Hajléktalan Szállón 2009. december 23-án. A szállón 150 főt látnak el, ezen kívül 80 főre tehető azoknak a száma, akik nem költöznek be a szállóra - még ha van hely, akkor sem.

Részükre a téli időszakban napi rendszerességgel visznek forró teát, élelmet, és ellátják őket meleg takaróval, ruházattal.

Az ünnepségen a Pesterzsébeti és a Csepeli Gyülekezet tagjai szolgáltak: néhány ének, vers, zeneszám hangzott el, melyek Isten szeretetéről szóltak. Az Igéből Simon István lelkész szólt az egybegyűlteknek, Lukács 2. fejezete alapján. A pásztorok, akik kint a mezőn vigyáztak a nyájra, reménykedve várták a Megváltó születését. Isten megtisztelte őket, hogy elsőként hallhatták a jó hírt.  Bár életük körülményei nem változtak jelentősen, mégis szívüket betöltötte a reménység. Hozzájuk hasonlóan talán a mi jelenlegi életünk sem sok reménységre ad okot, de ha szívünkben megszületik Jézus, be fogja tölteni szeretettel, megbocsátással azok iránt, akik vétettek ellenünk, és elkerülnek helyzetünk miatt.

Az ünnepi műsor után megvendégeltük a szálló lakóit és a kint lakók részére is küldtünk a finomságokból. Sok gyümölcsöt, süteményt vittünk, hogy ünnepi legyen az étkezés is.

50 db könyvet és Bibliát is ajándékoztunk, melyek hamar gazdára találtak. Egy fiatalember jelentkezett a Biblia Levelező Iskolába, néhányan pedig jelezték, hogy szívesen vennék, ha bibliaórát tartanánk nekik.

 

Karancsi Ilona

 
< Előző   Következő >

További friss tartalmak
Legolvasottabb tartalmak
Facebook oldalunk
 
 
 
Reggeli dicséret
"Mit mondjunk tehát ezekre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyan ne ajándékozna ne... »»"
(Róm 8:31-34)
Reggeli dicséret hírcsatorna
1%-os felhívás
1%-os felhívás
Rövidhírek
Megújul a Bibliatanulmányok internetes oldala: bibliatanulmanyok.hu

A weboldal formátuma letisztult és könnyen áttekinthető, egy helyen megtalálunk rajta minden szolgáltatást: az írott tanulmányt, a Tanítói mellékletet, a White idézeteket, a hanganyagot és a hetenkénti videobeszélgetéseket. A felhasználóbarát oldal nemcsak számítógépen, hanem táblagépen és okostelefonon is elérhető. bibliatanulmanyok.hu

 
Higgyetek az Ő prófétáinak

A Generál Konferencia kezdeményezése, hogy világviszonylatban naponta közösen elolvassunk egy fejezetet a Bibliából és hetente két-három fejezetet Ellen White egy könyvéből.

Itt fogjuk megjelentetni az ehhez kapcsolódó olvasmányokat.
De a Facebook-on is lehet csatlakozni a programhoz.

A Nagy Reménység
remenysegetmindenotthonba
A kis füzet megnézhető illetve letölthető innen.
„MentŐ” Mentáliroda
mento_mentaliroda_1
Új letöltések
Fájlikon Tesz-vesz gyülekezet pályázati űrlap (1889)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon Pályázati űrlap a hitoktatói támogatáshoz (1932)
(Gyermekszolgálatok Osztálya)

Fájlikon 2016.03.26. (3328)
(AdventInfo)

Bibliatanulmány beszélgetések
szi_tv_bezselgetes_plakat
Lifeconnect
8in1 Singers honlapja
8in1_anima_gif
kettenegyutt.hu
Nicelife.hu
Dr. Tokics Imre honlapja
tokicsimre
RSS Hírforrás
Hányan olvasnak?
Jelenleg 1 vendég van online
Joomla Toplista