oldal 2 / 2
A megfeszített reménység
Máriához
eljutott Jézus nyugtalanító kijelentéseinek híre, majd hallott arról is, hogy
egyre többször kerül összetűzésbe a vallási vezetőkkel. Jézus látogatása
Názáretben pedig kis híján tragédiával végződött, hiszen az emberek - akik
közül többen Mária barátai és rokonai voltak - le akarták taszítani Őt egy
szikláról. Hogyan tudná küldetését teljesíteni, amikor olyan hírek keringtek,
hogy egyesek az életére törnek? Mária kétségbeesetten próbálta leplezni
rettegését, amikor megtudta, hogy Fia Jeruzsálembe tart.
Mária Jeruzsálembe jött a páska ünnepére,
amikor megtudta, hogy Jézust elfogták. Gyenge asszonyként nem tehetett mást,
mint hogy imádkozik, és hozzá siet. Még távol volt tőle, de már tudta: imái nem
segítenek. Jeruzsálemen kívül három szörnyűséges kereszt magasodott az ég felé.
A középsőn saját szeretett Fiát, kicsi kincsét ismerte fel. A sötétség árjai
zúdultak rá, amint összeroskadt Fiának megkínzott, véres lábainál. Egy
pillanatra elhagyta a rettegés, amikor Jézus - szerető tekintetét reá emelve -
így szólt hozzá: „...Asszony, ímhol a te
fiad!"; majd egy közelben álló, ismerős alakra tekintve: „...Ímhol a te anyád!" (Jn 19:26-27). Az
asszony szívét hála töltötte be ezen utolsó, kedves gesztus láttán, de hamarosan
újra a rémület iszonyú súlya nehezedett rá, amint Fia kimondta utolsó szavait,
lehajtotta fejét és meghalt.
Valahogyan
engedte, hogy elvezessék a kereszttől, végig Jeruzsálem utcáin, egy szerény
hajlékba, ahol nyájas emberek megpróbálták kényelembe helyezni őt; ám számára
nem volt vigasz: Fia eltávozott az élők sorából. Azokban a pillanatokban,
amikor a valóság kegyetlenül rátört, a szívét marcangoló fájdalom csaknem
teljesen hatalmába kerítette. Egy élet szeretete, álma és reménye tört itt
össze. Mi lett Dávid örökkévaló trónjával? Mi lett a szabadítással, amit Isten
megígért? Vajon hazudott? Hazudott az Isten? Isten akaratát követve Mária
látszólag minden vágyának és ábrándjának rémálomszerű halálához érkezett el. A
keresztnél - mint oly sokan a történelem évszázadai során - Mária arra
hivatott, hogy adja fel maradék emberi próbálkozását is, és engedje, hogy Isten
cselekedjen életében, és összetörve várakozzon a Mindenható előtt.
A reménység újra él!
Hogy is
képzelhetnénk el azt a túláradó örömet és áhítatos boldogságot, amit Mária
akkor érzett, amikor bizonyossá vált előtte, hogy Jézus újra él? Álmainak
halála nem jelentette Isten ígéretének halálát! Lelki szemeinkkel látjuk, amint
azon kapja magát, hogy szökdécsel és táncol, akár egy kislány. Szívéből eltűnt
minden vád és kétely. Helyettük ott a mélységes békesség, ami biztosabb és
csöndesebb minden érzésnél, amit bármikor is átélt.
Miközben
rendszeresen találkozott az apostolokkal és más hívőkkel, Mária hallgatta
történeteiket, kutatta a Szentírás szakaszait, amelyekre Jézus rámutatott, és
imádkozott, hogy Ő adjon neki bölcsességet és útmutatást. Lassan betöltötte
szívét az a felismerés, hogy Fia halála nemhogy Isten ígéreteinek meghiúsulását
jelezte volna, hanem éppen ellenkezőleg: pontosan ezzel szerezte meg a végső
győzelmet, a halálból való szabadulást. Attól sem jött zavarba, amikor
hallotta, hogy Jézus felemelkedett az ég felhőibe. Inkább örvendezett, hogy
végre elfoglalhatta helyét valódi Atyja oldalán, és felkínálhatja a soha véget
nem érő életet mindenkinek, aki hittel jön hozzá. Mária nem tudta, mit tartogat
számára a jövő, de Jézus megígérte, hogy mindig velük lesz, és a halálával
aratott győzelem, valamint az Ő Lelkének ígérete azt a bizonyosságot adta neki,
hogy az Ő akarata győzedelmeskedik. Mert Ő megígérte.
Mária
küzdelmeit - amikor a sötét napokban reménye látszólag próbára tétetett, majd
teljesen összetört - többé-kevésbé minden hívőnek át kell élnie. Ahogy Isten
szólt az angyal által Máriához, úgy velünk is tudatja, hogy bennünket is
kegyelmébe fogadott. Ahogy Máriát különleges feladatra hívta el, nekünk is
személyre szabott szerepet szán az Ő szolgálatában. S ahogy Mária esetében
történt, a mi életünkben is lesznek pillanatok, amikor olyan helyekre vezet
bennünket, amelyeknek földi szempontból semmi értelme nincs.
Életünk e
momentumaiban nem lehet más megoldásunk, mint hogy teljesen felhagyunk
hiábavaló próbálkozásainkkal, hogy irányítsuk életünket, és kiengedünk
kezünkből minden földi vagyont, amihez úgy érezzük, jogunk van. Csak akkor
találunk valódi békességet és szabadságot, ha így megüresítjük és odaszánjuk
magunkat meghalt és feltámadt Urunknak. Csak Őbenne találhatjuk meg a teljes
megbocsátást és mérhetetlen szeretetet, amely után szívünk vágyik.
Ragaszkodjunk
Krisztus élő jelenlétének reménységéhez akkor, amikor az iránta való
elkötelezettségünk látszólag csak szegénységhez és fájdalomhoz vezet!
Ragaszkodjunk jelenlétének reménységéhez akkor, amikor az érte kezdett
szolgálatunk kudarcba fullad és elcsüggedünk. Ő szeretetével fedez be, és karja
megerősít; és reggel, amikor majd szemtől szemben látjuk Őt, tudni fogjuk, hogy
megérte a küzdelem!
Teresa Reeve
|