Tanuld meg! Csináld! Tanítsd! - Ifjúsági imahét Vácott

2010. március 20-27. - ifjúsági imahét... Biztos sokan részt vettetek rajta, sokan végig olvastátok, imádkoztatok együtt. Voltak, akiket lelkesítettek ezek az írások, és úgy érezték, tennének valamit Jézusért. Így voltak ezzel a Váci Gyülekezet fiataljai is. Jó volt együtt lenni, beszélgetni, megismerni egymás gondolatait, de nemcsak ez történt...

Tudtuk, hogy szombaton a gyülekezetünkben nem lesz lelkész. Hívhattunk volna egy igehirdetőt, vagy a gyülekezet presbitere vagy valaki más is megtarthatta volna a szombat délelőtti istentiszteletet. Még mielőtt a fiatalokkal megbeszéltük volna, arra gondoltunk, hogy elmondhatnák nekünk szombaton, amit az imaheti anyagból sikerült megérteniük. Először felvetődött a legkézenfekvőbb és legegyszerűbb lehetőség, hogy néhányan egyszerűen felolvasnak belőle pár részletet, amiből végül összeállna, hogy mi is volt az egész tanulmány mondanivalója. Aztán jött egy ötlet, hogy kérjük meg őket - persze szívesen segítünk -, hogy dolgozzák át az egyes részeket, amit mondjuk párbeszédes formában előadnának.

Első este. Elmondtam nekik az eddig felmerült variációkat, és kértem, gondolkozzanak, milyen formában szeretnék átadni a gyülekezetnek a tanulmány mondanivalóját. Néhányan örültek a lehetőségnek, hogy szombaton ők is tehetnek valamit, és nem csak hallgatni fognak, hanem aktívan részt vesznek az istentiszteletben. De ami ezután történt, az a legmerészebb álmaimban sem szerepelt! Mesi felvetette, mi lenne, ha mindenki, aki részt vett ezeken az alkalmakon, választana egy hozzá közel álló témát magának, és abból felkészülne, azt mondaná el a gyülekezetnek. Vagyis, mindenki tartana egy néhány perces „prédikációt". Volt, aki már első este eldöntötte, hogy ő miről szeretne beszélni. De olyan is volt, aki késő este hazaérve írt egy sms-t, hogy „lestoppoljon" egy másikat, és olyan is akadt, aki azt mondta, hogy ő nem választ, ami marad, az neki jó lesz. Végül mindenki olyat választott, talált, vagy kapott, ami hozzá a legközelebb állt. Mindenféle kényszer nélkül! Igen, ez számomra nagy meglepetés volt! Senkit sem kellett rábeszélni, örömmel vállalták. Mindig várom a szombatokat, de ennyire izgatott rég voltam már egy prédikációra várva...  Pénteken este Gergő is megérkezett Lovasberényből, így már azt is tudtuk, ki lesz az óravezetőnk!

Senki nem kapott vázlatot, senkinek nem mondtuk el mi „felnőttek", hogy miről kellene beszélnie, mindenki maga írta a prédikáció vázlatát, és mindenkire rábíztuk, hogy mit tart fontosnak elmondani az általa kiválasztott témából. Szombaton a szünetben valaki izgatottan jött oda hozzám, hogy megkérdezze, hol a lelkész, ki fog ma prédikálni. Amikor azt mondtam, hogy a fiatalok, megnyugodott, és nem is volt több kérdése.

Próbálom most szavakba foglalni, amit átéltem azon a szombat délelőttön, de higgyétek el, nem könnyű! Nem arról szólt ez a szombat, hogy: „Fiatalok még, nézzük el nekik, ha nem úgy szólnának, ahogy ahhoz hozzászoktunk, ha valamit nem mondanának jól, ha bátortalanok lennének..." És még sorolhatnám, hogy milyen lett volna, ha nem nyitott szívvel hallgattuk volna őket. Persze, szülőként is egészen más volt átélni... De őszintén mondom, tanultunk mindannyian, amikor a saját érzéseiket, lelkesedésüket, hitüket, szerénységüket, küzdelmeiket, humorukat, Istennel való kapcsolatukat hallhattuk, élhettük át velük. És nem hallgattuk őket másképp, mert ők még „csak" fiatalok, mert nem képzett prédikátorok, úgy hallgattuk, mint az Úr hozzánk, a Váci Gyülekezethez szóló üzenetét; mint a személy szerint nekem szóló üzenetet, akit az Úr elhívott! Komoly üzenet volt, több embertől, többféleképpen, mégis egységesen. Isten szólt hozzám azon a szombaton, köszönöm azt a nagyszerű PRÉDIKÁCIÓT: Peti, Ági, Mesi, Bea, Zsófi, Péter, Dóra!

Simonné Erzsi