Misszióút Tanzániába - Magyar
diákok a maszájok földjén
6700 km, másik kontinens,
26 óra repülő út. Eléggé a világ végén vagyunk - gondoltuk. A Friedensau
Adventista Egyetem szervezésében, a „ShareHim" program keretében 2010.
augusztus 18-án egy 15 főből álló diákcsoport indult útnak Szabó László
vezetésével Tanzániába, ahol a helyi lakosoknak beszélhettünk Jézusról. Indulás
előtt pár napot Friedensauban töltöttünk, készülődtünk a programra. Fontos
információk, előadás-szerkesztés, megbeszélések, áhítatok, és ami a
legfontosabb: közös ima a programért. Szabó László és családja fogadtak
bennünket, és a szeretetteljes vendéglátás közben sokszor arra gondoltunk, hogy
majd Tanzániában, hogy vissza fogjuk sírni ezeket a finom ételeket.
Megtanultuk, hogy a leglényegesebb, hogy mindig Jézusra nézzünk, ő legyen a
szívünkben, és akkor minden kellemetlenség elhalványul majd.
A missziós
utat átfogó előkészítés és összefogás előzte meg. Az egyik csoport Moshi
térségében dolgozott, ott a gyülekezetek az előkészítő munkát már
elvégezték. A
másik csoport azonban az egyik legnagyobb kihívást jelentő térségbe
tartott,
Longidóba, a maszájok földjére. Itt, ezen az eléretlen területen
szerettünk
volna gyülekezeteket alapítani. Már hónapokkal korábban elkezdtek laikus
evangelizátorok
dolgozni. Munkájuk nyomán érdeklődők csoportjai jöttek létre. A Kibidula
farmmal összefogva ezeken a helyeken felépült négy egyszerű imaház. Ezek
a „one
day church" imaházak egy egyszerű, de jó minőségű fémvázból és
bádogtetőből
állnak. Az írástudatlan emberek részére az Adventista Világrádióval
közösen
előkészítettünk 150 godpodot (napelemes mp3 lejátszó), amire bibliai
könyveket,
59 prédikációt, Ellen G. White: Jézushoz
vezető út című könyvét és énekeket vettünk fel. Ezek később
hatalmas sikert
arattak, és a legelhagyatottabb területeken is prédikálják az
evangéliumot.
Nyomtattunk maszáj könyvet is 1000 példányban, tollakat „Isten szeret
téged"
felirattal.
Szerda hajnali
háromkor indultunk Amszterdamba, majd a Kilimanjaro Airportra. Késő este
érkeztünk meg a hotelbe.
Csütörtökön ismét képzéseken vettünk részt, majd a gyülekezet fogadott
minket
egy finom ebéddel. Közben lehetőség volt megismerkedni a tolmácsunkkal,
és
kedves testvérekkel.
Az első
előadást péntek este tartottuk.
Sok helyen problémák léptek fel a kezdéssel. Betiltották a programot,
mert
kampányidőszak van, nem jött a terepjáró, hiányoztak eszközök, nem jött a
tolmács... Ez is afrikai valóság. Ennek ellenére nem adtuk fel, mert
tudtuk,
hogy ez Isten műve, tudtuk, hogy ahol mi még nem látjuk a megoldást,
Neki már
kész terve van. Legtöbben piactéren tartottunk előadást, a longidoi
csapatnál
pedig 4 helyen „one day church" imaházban jöttek össze, a végtelennek
tűnő
maszáj sztyeppén. Itt napközben látogattunk, betegeket vittünk orvoshoz,
élelmiszert osztottunk, este pedig
a legjobb hírt osztottuk meg az emberekkel. Az előadásokra változó számú
látogató jött el, 150-200 ember, de volt olyan helyszín, ahol 600-700
ember is
volt. Csodálatos volt látni, ahogy az emberek szívét megérintette Isten
Igéje,
láthattuk, ahogy döntést hoznak Isten mellett. Két szombaton tartottunk
keresztségi alkalmat, több mint 400 ember keresztelkedett meg, ezek
közül
150-en a maszájok közül.
Ez a pár hét
egy új szintre emelte a kapcsolatunkat Istennel. Minden igevers, amit
eddig
olvastunk, új értelmet nyert. Minden, amit eddig sajnos csak felületesen
tettünk, hirtelen új fényben világosodott meg. Tapasztalat. Lehetetlen
lenne
leírni az összes csodát és élményt, ami történt velünk az elmúlt 3
hétben. A Bibliában
azt olvassuk, hogy ha mi nem, akkor a kövek fognak helyettünk beszélni.
Nos, ez
teljesen igaz, csak annyival egészíteném ki, hogy: „Csak" a kövek tudnak
beszélni. Ha úgy állok hozzá, hogy én majd megmondom, én majd
megtérítem, mert
én fel vagyok készülve, akkor semmit nem érek el. Mert fel lehet
készülni egy
prédikációra úgy, hogy az jó legyen. De csak Istennel lesz az tökéletes.
Afrikából
hazatérve egy dolgot biztosan állíthatunk: Isten csodákra képes! Isten
gyógyít,
démonokat űz, felvidít, felhasználja a legelesettebbeket is, és ami a
legfontosabb: emberek életét változtatja meg. Tanzánia egy teljesen más
világ,
mint amit itthon megszoktunk. Sok hasznos dolgot tanultunk az
emberektől:
milyen is az igazi szeretet, amikor azt a kicsit is, ami van, megosztjuk
másokkal. Milyen is az igazi öröm, amikor néhány szem tictac miatt a
gyerekek
ugrálnak örömükben, vagy egy fél liter víztől az egész napjuk megszépül.
Afrikában megtanultam mosolyogni; akárkire ránéztem, mindig mosolytól
ragyogó
arccal találkoztam. Megtanultam hálásnak lenni, itthon sokszor
elégedetlenkedünk, hogy nincs meg mindenünk, ezek az emberek meg
boldogok, ha
van egy kis ruhájuk, van hova lehajtani a fejüket, van mit enniük, és
nem
háborognak, nem elégedetlenkednek. Ezzel kapcsolatban Tominak volt egy
nagyon
jó tapasztalata: „Egyik nap, amikor mentünk a falu felé, a sofőrömnek
meg
kellett állnia. Ameddig vártunk rá, egy kisfiú jött oda a kocsinkhoz.
Maximum
8-9 év körüli lehetett. Gondoltam, adok neki valamit, de semmi nem volt
nálam.
Így adtunk neki kb. 1,5 l
vizet. Az a gyerek olyan boldog lett. Fülig ért a szája, ugrálva vitte
el az
üvegeket. Olyan boldog volt, mintha nekem most megvalósulna egyik
leghőbb
vágyam. Rájöttem, mennyire háládatlan vagyok. Rájöttem, hogy nincsenek
problémáim. Amikre azt hittem, hogy mekkora nagy bajok, hirtelen
eltörpültek.
Nem ott kezdődik a probléma, ha éppenséggel nem kedvenc cipőmben tudok
suliba
menni. Még csak nem is ott, ha nincs internet otthon. A saját
problémáimat új
szemszögből láttam meg."
Az egész
program számomra egy nagy tapasztalat volt Istennel. Olyan tapasztalat,
amit
soha nem felejtünk el, olyan tapasztalat, aminek segítségével szeretnénk
itthon
is megosztani másokkal Isten szeretetét. Nagyon hálás vagyok Istennek a
csapatért. Új barátságok szövődtek, olyan barátságok, melyeket Isten köt
össze.
Sokszor voltak nehézségek, problémák és betegségek is előfordultak, de a
közös
imák, a baráti szavak, egy-egy mosoly és persze Isten hatalmas keze
minden
nehézségen átsegített bennünket.
Túri Klaudia
|