Válaszol:   Dr. Ősz-Farkas Ernő,
                   a DET elnöke

- Az Egyházterületi Konferencia újravá­lasztott a terület elnökévé. Hogyan fogad­tad a döntést? Örömmel vagy nehéz szív­vel vállalod újabb három évre a területi vezetés terhét?

- Könnyebb volt három évvel ezelőtt elfo­gadni a megbízást, mert csak a „hátizsák" alakját láttam. Most viszont már pontosan tudtam, hogy mi van benne. Megismertem a lehetőségeket és a korlátokat is az elmúlt években. Ugyanakkor a közösség felhatal­ma­zó döntése megtisztelő, de alázatra kész­tet. Megerősítő tapasztalat volt, ahogy a kö­zösség értékelte az előző ciklus munkáját, de hasznosnak tartottam az építő kritikai észre­vételeket is. Nem végeztünk tökéletes mun­kát, a hibákból tanulni kell. Megható volt, hogy milyen sokan biztosítottak imáikról és tudom, mert tapasztaltam, hogy így is van. Három év alatt mindennél jobban megér­tettem, hogy Isten kezében van a kormány­kerék, ezért benne bízom.

- Véleményed szerint mi volt az elmúlt három év legjelentősebb eredménye az egy­házterületi vezetés munkájában?

- Az egyházterület munkáját három cél köré szerveztük:

s Misszió támogatása. A missziós pá­lyá­zat a legkisebb gyülekezetet is arra ser­ken­tette, hogy megtervezze a munkát, fel­ké­szüljön rá és elinduljon. A folyamatos mun­ka gyümöl­cse még csak ezután érhet be, de az a tény, hogy minden körzetben és négy kivétellel minden gyülekezetben volt ke­reszt­ség, azt mutatja, hogy Isten megáldja az odaszánt és kitartó munkát. Hálásak va­gyunk Istennek minden lelkipásztorért és minden gyüleke­ze­tért. Az egyházterület csak eszközöket adott - anyagi forrásokat ará­nyo­san elosztva, képzések, kezdeményezések, programok (pl. Biblia-leíró program), eszkö­zök, előadók, kiadványok - de a munka oroszlánrésze a gyülekezetekben, a front­vo­nalon folyt. Kü­lön szeretném kiemelni, hogy az új tagjaink 2/3-a 30 évnél fiatalabb. Ha sikerül megtar­tani őket, lesz jövőnk is.

s Gyülekezetek felszerelése. Nehezen mér­hető, hogy az ET erőfeszítései milyen mér­ték­ben járultak hozzá a gyülekezetek lelki és közösségi életének a fejlődéséhez. A megú­julás elindítását szolgálta a „Kövesd a Bib­liát!" program, imakonferenciák, misszi­óra felkészítő megújulási sorozat (Radikális imádság), hitéleti konferenciák. Meglepő volt számunkra, hogy milyen sokan kezdték el a hároméves Biblia-olvasó kalauz alapján újraolvasni a Szentírást és az ihletett irodal­mat. Az Igének átalakító ereje van, amit nem lehet elrejteni.

s Lelkészkar szervezése. Több közös­ség­­erő­sítő és képzési program indult el, ami jobb légkört és a visszajelzések alapján szakmai növekedést eredményezett. Fontos­nak tartot­tuk a lelkészi munka megbecsü­lé­sét, az ad­mi­nisztratív rend és munkafe­gye­lem erősí­tése mellett. Arányosabb körzetek alakultak, kiszámítható helyezési tervet kö­vettünk.

Végül, nem a vezetés munkája, hanem Isten különleges csodája, hogy a hároméves ciklus elején kirobbant gazdasági válság ellenére ki­rendelte a szükséges forrásokat. A legne­hezebb időkben is kifejezte a közösség Isten iránti hűségét. Köszönet érte Istennek és a testvéreknek!

- Mi volt az elmúlt három év legnagyobb kihívása?

- A misszióban a „sok munka" és a „kevés munkás" diagnózisa ránk illett. Több önkén­tes bibliamunkásra, úttörő misszionáriusra lett volna (lenne) szükség. A tagság egy részét még nem sikerült aktivizálni. Egyre nagyobb igény a 2 milliárdos ingatlan va­gyon karbantartása, a csökkenő nem tized adományok mellett. Kihívás a kis gyüleke­zetek sorsa, a tagrevízió végrehajtása, a „fehér" területeken a munka szervezése.

- Melyek az elkövetkezendő ciklus leg­fon­tosabb célkitűzései?

- „Emeljük magasra Jézust!" - ez a követ­kező három év mottója. A „Jézus7" missziós program erre szólít minden gyülekezetet. A kapcsolatépítő programok között ősszel egy közös, hathetes lelkiségi sorozattal szeret­nénk újra az erő Forrása felé fordítani a kö­zösséget. Novembertől plakátokon, szóróla­pokon, összehangolt evangelizációs soroza­tokkal szeretnénk Jézus nevét, személyét, életét és tanításait felemelni. 2012-től „Jézus radikális tanításai" című szemináriumi anyag­gal folytatnánk a közös fellépést bib­liakörökben. Jézus felemeléséhez ígéret is társul: „mindeneket magamhoz vonzok". Jézus-központú üzenet, az örökkévaló evan­gélium, a hit általi megigazulás és az üdvös­ség örömének megélése, valamint Jézus visszajövetelének reménysége ellenáll­ha­tat­lan vonzerő, mert nemcsak szavakról, ha­nem megváltozott életekről szól és hiteles válaszokat ad.

- Milyennek szeretnéd látni a lelkészkart és a gyülekezeteket három év múlva?

- A nagy álmomat mondjam vagy a kiseb­biket? A nagy álom az, hogy Jézus vissza­jön. Ne csak beszéljünk róla, hanem higgyük el, amit mondunk.

A kisebbik pedig az, hogy minden gyülekezet missziós központ lesz; szerető és befogadó közösség, ahol jó lenni; ahol a lá­togatók meglátják Jézust. Sok fiatalt látok, akik döntenek Jézus mellett; akiket munkába mernek állítani; gyerekeket, akiket vonz a közösség mosolya. Olyan lelkészkart szeret­nék látni, akik jókedvűen dolgoznak, mert erős karok tartják az imádkozó kezeiket. Azt szeretném látni, hogy a Szentlélek ereje meg­nyilvánul minden tevékenységünkben. Az adventista családok együtt maradnak, a házasság szentsége felértékelődik. A közös­ség pedig várja Jézust!

- Mit üzensz az AI olvasóinak?

Válaszol:  Hegyes-Horváth Géza,
                   a TET elnöke

- Az Egyházterületi Konferencia újravá­lasztott a terület elnökévé. Hogyan fogad­tad a döntést? Örömmel vagy nehéz szív­vel vállalod újabb három évre a területi vezetés terhét?

- Jólesett a bizalom a küldöttek és a gyüle­ke­zeti tagok részéről. Ez volt az első benyo­má­som. Viszont ennek a bizalomnak üzenet ér­té­ke is volt számomra. Úgy éreztem, hogy ez engem valamire kötelez. Ha ennyire megbíz­nak bennem, nem okozhatok csalódást a test­véreknek és a gyülekezeteknek. A testvérek szeretnek, de várnak is valamit az elkövetke­zendő három évben. És én nem akarok csaló­dást okozni nekik, mert szeretem őket, és szolgálni szeretném Istent a közösségen ke­resz­tül teljes erőmmel és minden adottsá­gom­mal. Amikor az első benyomások lecsen­desedtek bennem, elkezdtem az egyház­terü­let kihívásaira gondolni és valami furcsa ér­zés fogott el, a tehetetlenség érzése: „Ez ne­kem túl sok." „Nem látom a megoldásokat." Isten segítsége, a testvérek összefogása és tá­mo­gatása nélkül nem fog működni, de mivel hiszek Isten segítségében és a testvéri össze­fogás erejében, állok elébe a kihívásoknak.

- Véleményed szerint mi volt az elmúlt három év legjelentősebb eredménye az egyházterületi vezetés munkájában?

- A költségvetési egyensúly megteremtése jelentős eredménynek számít. A ciklus elején ingatlanok eladásával tudtuk biztosítani a lel­készek fizetését, majd a Dunamelléki Egy­ház­terület támogatása segített rajtunk. Most a költségvetésünk kiegyensúlyozott Isten segít­ségének és a testvérek tizedfizetési hűségé­nek köszönhetően. A gazdasági válság elle­nére a testvérek hűségesen támogatták tize­dükkel és adományaikkal Isten művét, meg­mutatva azt, hogy a gazdasági válságra a legjobb megoldás a sáfárság. Ezzel a lelkü­let­tel, és ebben a lelkületben való növeke­déssel egyházunk felkészülhet Jézus Krisztus visszajövetelére és arra, hogy a ránk bízott munkát elvégezzük.

Eredménynek tartom az egység érde­ké­ben tett erőfeszítések gyümölcsét. Az egyház vezetése, a gyülekezetek vezetősége és pres­biterei közelebb kerültünk egymáshoz. Meg­éreztük annak a fontosságát, hogy mi egy Istent szolgálunk, egy művet építünk, és ezt nem tudjuk megtenni külön utakon, ellen­tét­ben és feszültségben egymással. Mi egymás­nak testvérei és Isten munkatársai vagyunk. Semmi sem gyengítheti annyira munkánkat, mint az egység hiánya. Jézus ezért az egysé­gért imádkozott, mi pedig erre az egységre vágyunk és ezért dolgozunk. 

- Mi volt az elmúlt három év legnagyobb kihívása?

- Az előző kérdésre adott válaszok utalnak a kihívásainkra. Ezen kívül szeretném megem­líteni azt a tényt, hogy a pénzügyi egyen­sú­lyra való törekvésünkben kevesebb munka­társsal kellett dolgoznunk, ez viszont azzal járt, hogy a lelkészi körzeteket többször is módosítani kellett. Így néhány gyülekezetnek akár többször is meg kellett élnie lelkész­váltást, míg mások vállalták azt az áldozatot, hogy lelkészük nagyobb körzete miatt ke­vesebb lelkészi szolgálatban részesülnek. Itt szeretném megköszönni a testvérek türelmét és együttműködését.

- Melyek az elkövetkezendő ciklus leg­fon­tosabb célkitűzései?

- A lelki életben való megújulás a leg­fon­to­sabb célkitűzésünk. Nem szabad elfelej­te­nünk, hogy mi egy hitközösség, egy lelki kö­zös­ség vagyunk. Az egyház nem egy világi vállalkozás. Nem világi trükkök, üzleti ma­nő­verek vagy pszichológiai módszerek tart­ják össze, hanem Isten Szentlelke. Ezért a hit­ben való növekedésünk elengedhetetlen. Ebben szeretnénk segíteni testvéreinket min­den szolgálatunkkal.

Egy másik célkitűzésünk az, ami Isten­nek is célja az Ő egyházával, hogy elvigyük az evangéliumot mindazokhoz, akikhez Ő küld bennünket. Nem lehetünk belterjesek, nem szolgálhatjuk magunkat. Az egyház azo­kért van, akik még nincsenek benne. Ez csak úgy valósítható meg, ha minden keresztény szolgálattevő lesz Isten művében. Mivel a jelenlegi állapot szerint a lelkészek számát nem növelhetjük, a gyülekezeti tagok munká­ban való részvételét szeretnénk emelni. Egy­házunk történelme azt mutatja, hogy a közös­ség akkor növekedett a legjobban, amikor sokan kivették a részüket a munkából. 1900 környékén minden 50 gyülekezeti tagra jutott egy munkás. Jelenleg 130 gyülekezeti tagra jut egy lelkész. A vágyam az, hogy megkö­ze­lítsük az úttörőink által megvalósított arányt. Ezt csak az önkéntes gyülekezeti tagok mun­kába állásával érhetjük el. Ennek érdekében egyházterületünk Bibliamunkás Mozgalmat indított el, amelynek élére egy koordinátort jelölt ki.     

- Milyennek szeretnéd látni a lelkészkart és a gyülekezeteket három év múlva?

- A lelkészkart és a gyülekezeteket is a menny­ben szeretném látni három év múlva, de annak sokkal jobban örülnék, ha hama­rabb megtörténne. Ha Jézus ennél tovább vár, akkor egy egységes lelkészkart szeretnék lát­ni, olyanokat, akik szeretik Istent, egymást, gyülekezeteiket és munkájukat. Olyan lel­kész­kart szeretnék látni, amelyben nincs he­lye az egymástól való félelemnek, akik kö­zött fel sem merül az egymás iránti rossz­indulat gyanúja, akik teljesen megbíznak ve­zetőikben és egymásban, mint akik egymás javát akarják. Azt szeretném látni, hogy a gyü­lekezetek szíve egybeforr a lelkész szívé­vel, és egymással karöltve, lelkesen végzik megbízatásukat.

A gyülekezeteket pedig olyannak szeret­ném látni, amelyek otthont jelentenek a bűn által tönkretett, megsebzett bűnösök számára. Olyan gyülekezeteket szeretnék látni, ahova a bűnösök gyógyulni mennek és ezt a gyó­gyu­lást meg is kapják. Evangelizáló, misszi­ó­zó, növekvő gyülekezeteket szeretnék látni, olyanokat, akik életükkel és szolgálatukkal megdicsőítik Isten úgy, hogy bemutatják a világnak Isten kegyelmét és szeretetét.   

- Mit üzensz az AI olvasóinak?