Az ADRA Gyermekvédelmi Programja és a nyári táborok kapcsán már évek óta kapcsolatban vagyunk a Győri Gyermekvédelmi Központtal, ahol a családon kívül nevelkedő gyermekek lakásotthonokban élnek a környező településeken.

A Csornai Otthon gondos „pótszülei" a Papp házaspár (Papp Zsolt és neje Pappné Szigeti Gyopár) újabb látogatást tettek a gyerekeknél. Erről tanúskodik levele. Életükre és szolgálatukra sok áldást kívánunk!

ADRA Iroda

„A gyerekek már az utcán vártak bennünket, alig tudtunk kiszállni az autóból, a nyakunkba ugráló gyerekektől. Az idei évben történtek változások, elment négy nagyfiú és csak egy érkezett helyükre, viszont két új lány érkezett és Manó (a mi kis nagylányunk) is visszaköltözött - ő egy 18 év körüli lány, aki szeretne leérettségizni, ezért szeptembertől ismét tanulni fog.

Az újabban beköltözöttek is azzal a természetességgel fogadtak bennünket, mint a többiek. A gyerekek végig körülöttünk voltak, hol azt mondogatták, hogy milyen jó, hogy itt vagytok, maradjatok még, vagy azt kérdezték, hogy mikor jöttök megint. A nagykorúság felé haladó lányokban egyre erősebb a menekülési vágy, még az iskolát sem akarják befejezni. Próbáljuk az ő gondolkodásukat is formálni, ezért sokat beszélünk a hétköznapokban is telefonon, hogy vigyázzanak, az életben nagyon nehéz egy biztos háttér nélkül megállni, és bármennyire rosszul érzik is most magukat a lakásotthonban, ez az egy intézmény áll mögöttük. Sajnos a nevelők is folyamatosan cserélődnek és kevés közöttük, aki odafigyelne rájuk, a tanulásukra, segíteni őket, habár vannak üdítő kivételek.

Megfogalmazódott bennünk, hogy a következő alkalommal, amikor meglátogatjuk a gyerekeket: viszünk palacsintasütőt és hozzávaló kellékeket, hiszen elkeserítő egy csapat tizenévestől azt hallani az ebéd után egy-két órával, hogy mikor ehetünk valamit.

A gyerekek nagy örömmel válogatták szét a részükre vitt ruhákat; osztozkodtak, hogy melyik ruha kinek lesz a legjobb. Majd egy rögtönzött divatbemutatót is tartottak az újdonságaikból. Bár szakadt az eső, amikor elindultunk, mégsem tudtuk az épületben tartani őket amikor hazaindultunk. Jöttek, csakhogy még az utcán is megölelgethessük őket és immár sokadszorra is megkérdezzék: »Mikor jöttök újra?«

Pappné Szigeti Gyopár"