Hirtelen történt minden. Július elején éppen a szokásos tábornyitót tartottunk, amikor ránk törtek! Csendben lopózhattak az imaház udvarára, de aztán hangosan kerítettek be minket. Ők csak páran voltak. Mi hiába voltunk többen, mert túlnyomórészt gyerekek voltak velünk. Hamar felmértük reménytelen helyzetünket. Annyit tehettünk, hogy körbeálltuk a gyerekeket. Testünkkel védtük őket. A támadók magasak, izmosak voltak, fegyvereikkel jól bántak. Az arcukat nem láttuk, eltakarták. Ördögien gyorsak és jól szervezettek voltak. Vezetőjük a megtestesült zsarnokság. Tehetetlenül álltunk. Az akciót határozottan, gyorsan és keményen hajtották végre. Megkötöztek bennünket. Rabszolgákká váltunk egy perc alatt. A harcosok ellentmondást nem tűrően, keményen kötöztek.

A gyerekek közül néhányan megijedtek, mások azt hitték, hogy vicc az egész. Mi lesz így a 14. NSZBT-vel, pedig sokat készültünk, és 70 gyerekkel vártuk?! Kilátástannak látszott minden. Támadóink máshogy szólítottak minket, mint ami a nevünk volt. Ők nem árulták el a nevüket, egyet kivéve, a vezetőt: Nabukodonozort. Így tudtuk meg, hogy rabszolgákká lettünk egy hétig Babilonban, Dánielékkel együtt.

S mi volt szabadulásunk titka?

Az Istenhez való hűség - mind a foglalkozásokon, játékokban, próbákban és a kiránduláson.

Pásztor Csaba