Nemesvámosi tapasztalatok alapján

Ha már nem az első, hanem akár a 11. tábort szervezed, mint mi  esetében, akkor óhatatlan, hogy fellépnek a fásultság, az egyhangúság, sőt akár az unottság jelei is. Ezek a jelek nem titkolhatóak a résztvevők előtt sem, hiszen rejtett módon akaratlanul is átadjuk érzéseinket másoknak. Lehet, hogy a tábor megy, mint a karikacsapás, de a résztvevők nem érzik igazán jól magukat.

Ennek elkerülésére közreadunk néhány általunk is megélt jó tanácsot:

• Fontos tisztázni önmagunkban (szervezőkben), hogy miért „csináljuk az egészet".
• Minden alkalommal kell valami újdonság.
• A régi dolgokat akkor vegyük újra elő, ha már eléggé „elfelejtettük".
• Fontos, hogy mindenki tudja megvalósítani az ambícióit a tábor keretében, bővebben a mi esetünkben: az egyikünk szeret játszani és új játékokat kitalálni - megadtuk a lehetőséget, hogy megvalósítsa, a másikat izgatta a repülés - hívtunk repülőgép-modellezőket és hőlégballont, a harmadik szeret magas helyekre felmászni - készítettünk egy mászófalat és így tovább...
• Ha nem magánfinanszírozású a tábor, akkor a döntéshozatalt demokratikus módon oldjuk meg.
• A legnagyobb hangsúlyt a szervezők közti jó kapcsolatra helyezzük, jöjjön létre igazi csapat - közösség.
• A résztvevőkkel is törekedjünk közvetlenebb kapcsolatra. Sokszor mondtuk egymás között, hogy ha a tábor ideje alatt asztalokkal, székekkel és napernyőkkel kint lennénk az udvaron egy kis pogácsával és üdítővel, és mi tanítók ott ülnénk egész nap (mint tyúkanyók), hogy amelyik gyerek csak akarna, odaszaladhatna egy kis beszélgetésre vagy játékra, vagy enni-inni valamit, szinte ez is megelégedetté tenné a gyerekeket, mert éreznék a törődést, saját személyük fontosságát.
• Végezetül: Isten sem szabad kihagyni!

Ezeket a szempontokat próbáljuk alkalmazni, és talán ennek is köszönhető évről-évre jelentkező „problémánk", ami nem más, mint az, hogy a tábori résztvevők száma befogadóképességünk határát feszegeti.

Pásztor