A Dunamelléki Egyházterület és a Tiszavidéki Egyházterület Rendkívüli Konferenciát tartott szeptermber 21-én  Budapesten, a Székely Bertalan utcai kápolnában. Mindkét konferencia témája a gyülekezetek uniójára való áttérés lehetősége volt. A DET és a TET küldötteinek egyaránt 52-52%-a elutasította a javaslatot, illetve a jelenlegi egyházszervezeti forma fenntartása mellett döntött.

A Transz-európai Divíziót Paul Clee, a divízió elnökségi tagja képviselte.

A döntéssel kapcsolatosan kérdeztük az unió és a területek vezetőit.

Válaszol: Dr. Szilvási András unióelnök

- Hogyan értékeled a szeptember 21-i döntést? Milyennek láttad a konferenciát?

- Az egyház vezetői megadták az információkat az átalakítás lényegéről és szükségességéről (a Generál Konferencia javaslatának közzététele, regionális értekezletek, AI publikálás stb.) - bár, mivel csupán öt hónap telt el a Wiklander testvér jelenlétében hozott bizottsági döntés és a konferencia között, ez az idő rövidnek bizonyult egy ilyen mértékű változtatáshoz. A konferenciát váratlanul érte az a szervezett ellenállás, amit a változtatást ellenzők - köztük sajnos néhány bizottsági tag is - fejtettek ki. Több hozzászóló a kérdést egyéb - vélt vagy valós - problémával kapcsolta össze, amelyek elterelték a figyelmet a napirenden lévő kérdés komolyságáról. Bár a konferenciák - a Szentlélek hathatós jelenléte és a levezető elnökök szakszerű munkája miatt - az alkotmányos rend szerint folytak le, a figyelmes szemlélő számára nagyon jól érzékelhető volt a napi politika szellemiségének beszűrődése. Ez az, ami különösen megdöbbentett, hiszen azt várnánk el a helyi gyülekezetektől, hogy lelkileg érett, önmagukkal és Istennel békében élő küldötteket delegálnak egy ilyen konferenciára. Sajnos nem minden gyülekezet tett így. A jövőben nagyobb figyelmet kell fordítania erre a helyi gyülekezeteknek, hiszen a közösség tragédiája lenne, ha állandósulna egy világias politikai légkör az ilyen fontos döntéshozó alkalmainkon. A személyes problémáink, konfliktusaink megoldásának számtalan bibliai útja van, de semmiképpen sem nyúlhatunk olyan eszközökhöz, amelyeket a világtól tanulhatunk.

- Hogyan tovább?

- Az egyházterületi konferenciák 2008. szeptember 21-én úgy döntöttek, hogy a gyülekezetek uniója egyházszervezeti modellre való áttérést nem tartják aktuálisnak. Ezzel a döntéssel az Unióbizottság és az egyházterületek bizottságai a kérdést rövidtávon lezártnak tekintik. Az egyházszervezet működési nehézségeit, ill. a túlszervezettségből adódó problémákat, más - az alkotmányos kereteken belüli - eszközökkel kell megoldani. Bár a javasolt modellt a Generál Konferencia éppen a Magyar Unióhoz hasonló adottságú közösségek számára fejlesztette ki, természetesen a jelenlegi működési rend is alkalmas lehet a küldetésünk jobb betöltésére. Mindamellett az egyház működése továbbra is nehézkes lesz, ami lassíthatja küldetésünk teljesítését.

A közösség küldetése és célja, hogy Istent dicsőítse meg életével, és a Krisztussal való közösség elfogadására hívja az embereket, az örökkévaló evangélium megbízása alatt. Ezt a szolgálatot a helyi gyülekezeteknek kell betöltenie, hiszen itt él az egyház. Az egyház szervezeti egységei és választott vezetői látást adnak ehhez, ill. biztosítják azokat a forrásokat és eszközöket, amelyeket a helyi gyülekezetek maguktól nem tudnak előteremteni. A közösség három egységének (az unió és a két egyházterület) bizottságai, ahogy közösen elkötelezettek voltak a szervezeti módosítás előterjesztésében, úgy elfogadva a konferenciák döntését, egységben vannak a további egészséges működés biztosításában is.

- Hogy látod az egyház állapotát ezek után?

- Maga a döntés - ahogy a konferencián is hangsúlyoztam - nem a jó és a rossz közötti erkölcsi döntés volt. Két lehetséges működési forma közül választottunk, és úgy döntöttünk, hogy egyelőre maradunk a réginél. A döntéshelyzet feszültsége viszont segített abban, hogy egy tükröt tegyünk magunk elé. Szembesültünk a közösség várakozásaival, és mérlegre tehetjük azt.

Isten népe - a bibliai történet tanúsága szerint - mindig az egyik küzdelemből a másikba bukdácsolt, legfőképpen azért, hogy soha ne felejtse el az Isten kegyelméből való élet csodáját. Azért, hogy véglegesen meg tanuljon függeni Istentől, mielőtt belépne, nem az emberileg megálmodott tökéletes földi gyülekezet korszakába, hanem abba az Országba, ahol Isten lesz minden mindenekben. Az egyház állapotának megítélésében - és ez most sok felszólalásból ismét kiderült - nem egy biblikus látás, hanem a világi értékrend szerinti sikerszomj vezet sokakat. Isten egyházában mindig egyszerre volt látható a hűség és az áldás, valamint a törékenység, a bizalmatlanság. Ez most sincs másként, hiszen egy sor példát lehetne hozni mindkettőre. A baj ott van, hogy a bűntől szennyezett, farizeusi szemüvegünk a jót a saját életünkben, míg a rosszat a másik életében látja. Ez pedig egyáltalán nincs így. A vádaskodás és a kritizálás a lelki vakság jele és annak a bizonyítéka, hogy nem fogadtuk el azt a békességet, amit a hit általi megigazítás tapasztalata eredményez.

Azután meg kell tanulnunk ugyanazt a mércét használni a magunk, ill. mások megítéléséhez. Ha az ideális elméleteinket vetjük össze mások valós küzdelmeivel, akkor persze, hogy felülkerekedünk. Mások azonban látják a mi életünket - Isten a rejtett dolgainkat és indítékainkat is - és azok alapján más helyzetben lehetünk, mint ahogy magunkat látjuk. Pál azt mondja, hogy „ha mi ítélnénk meg magunkat, nem ítéltetnénk el" (1Kor 11:31).

Új látásra és tapasztalatra kell jutnunk Isten vezetéséről. Sokszor kísért bennünket, hogy ami kedvünkre való, arról azt mondjuk, hogy Isten akarata, ami pedig nem tetszik nekünk, arról kijelentsük, hogy azt Isten csak megengedte. Pedig Isten sohasem egy általunk felállított kényszerpályán mozog. Ő korlátlan Ura az eseményeknek. Tapasztaljuk meg, hogy Isten kezében tartja az ügyét és igyekszik jóra fordítani azt is, amit az emberi bűn és rövidlátás elront. A világnak végre meg kell látnia az ember jósága helyett Krisztus jóságát, mert ez a legfőbb küldetésünk. Ehhez új látásra van szükségünk akkor is, ha a régi szervezet keretei között kell végeznünk is a munkánkat.