Kivonat (Into
an Angry Land: The Land Route Into Ravaged Haiti By
Jay Newton-Small/ Port-au-Prince 2010. január 16.)
Port-au-Prince-be
eljutni nem könnyű. Egy fényképész társaságában repültem Santo Domingoba, a
Dominikai Köztársaság fővárosába, amivel Haiti a Hispaniola szigeten osztozik.
Innen még további 150 mérföldes út állt előttünk Port-au-Prince belvárosáig, a
földrengés epicentrumáig.
A Dominikai Köztársaság gyéren lakott
nyugati határa olyan, mint egy nagy természetvédelmi terület. A néhány kisebb
rázkódás alig befolyásolta a növény- és állatvilágot.
(...)
Az első nyom, ami arra mutatott, hogy
egy katasztrófa helyszínéhez közeledünk, még a dominikai oldalon ért: három
Blackhawk helikopter körözött felettünk, leengedett kerekekkel, mintha
bármelyik pillanatban le szeretnének szállni. Valóban, már egy mezőn voltak,
amikor a dominikai Jimaniba értünk. ...Rey Fontanez, a Puerto Rico-i San Juan Tartalékos
Nemzetőrség kapitánya szerint az Egyesült Államok katonasága evakuálta a
misszionáriusokat San Isidroba, egy dominikai légierő bázisra. Az ő három
Blackhawk helikopteréből álló egység volt az amerikai hadsereg első segélycsapata
a földrengés helyszínén, akik biztonságosan elszállították az amerikai
nagykövetség személyzetének három súlyos sebesültjét.
(...)
A mező mögötti területen, egy
önkormányzati épületben az ENSZ felállított egy ideiglenes irodát és a Jimani
Kórházat, amelyet Leocardio Alcantera - a kórházban dolgozó adventista lelkész
szerint - jelenleg több mint 7000 haiti sebesült nevez otthonának. A padló zsúfolásig
megtelt, ahol raklapokon feküdtek a termekben. A mentőautók - melyek gyakran
nem voltak többek, mint kisbusszá átalakított, színesen kifestett kisteherautók
- még több beteget és sebesültet hoztak. Percenként érkezett új jármű, amiből
férfiak ugrottak ki, akik óvatosan adogatták le a lepedőkön és paplanokon
szállított áldozatokat.
(...)
Ahogy a Port-au Prince felé vezető
utolsó 60 kilométeren elhaladtunk az általunk látott eddigi leghosszabb
„sürgősségi jármű" konvoja mellett.
A nemzetközi figyelem miatt a
dominikaiak barátságosabbak voltak szomszédjaikkal, mint általában (bár a határ
csütörtökön rövid ideig zárva volt). A határátkelésnél nem volt sem útlevél sem
vámellenőrzés. „Isten segítsen benneteket!" - kiáltotta angol nyelven egy
férfi, ahogy áthajtottunk a tetején szöges dróttal vicsorgó kovácsoltvas kapun.
A Dominikai Köztársaságból átmenni
Haitiba pont olyan hirtelen váltás, mint az óceán találkozása a sivataggal. Az
ország zöld erdőit már régen felhasították és elégették, utat adva a bányászat
és az erdőirtás okozta fölcsuszamlások nyomait hordozó domboknak. A jóval a
pusztító földrengés előtt túlságosan megművelt völgypadló kopár. Karavánunk az
Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány négy közepes méretű teherautójából,
egy a GlobalMedic - egy kanadai civil szervezet - által bérelt buszból és egy
bérelt SUV-ból állt. Víztisztító berendezésekkel voltunk megpakolva, a Port-au
Prince-i ivóvízhiány enyhítése érdekében.
A belváros romokba hevert.
Csak egy nemzetközi mentőcsapatot
láttunk, de annál több helyi haiti embert, akik a romok között szeretteikért
ástak. Egy szűk sikátorban egy ember térdelt egy kalapáccsal egy apró fából
készült koporsó fölé, mellette valószínűleg egy utolsó hónapjaiban járó terhes
hölgy duzzadt teste másik két holttest közé ékelve. Egy idősebb nő feküdt
bőröndök és megtöltött műanyag zsákok között, aki látszólag személyes
tárgyaival menekülhetett. Lábai hullamerevek voltak.
Szinte az összes 3 millió Port-au Prince-i
lakos utcára került, akik most gyanús vizű vödrökből tisztálkodnak. Úgy néz ki,
hogy a fél város a járdákon, a körutak közepén és a minden lehetséges
négyzetméternyi helyre felállított sátrakban él.
Forrás: TIME
http://www.time.com/time/specials/packages/article/0,28804,1953379_1953494_1954327,00.html
|