Gitta egy tündéri nyugdíjas hölgy. Néhány évvel ezelőtt életének egyik nagy krízisén ment át, és nagyon maga alatt volt. Ekkor szólította meg őt az egyik karizmatikus kisegyház tagja, és vezette el a gyülekezetükbe.

Gitta, aki azelőtt nem érdeklődött igazán Isten iránt, örömmel fedezte fel a Mindenhatót, és az első szeretet boldogsága segített neki élete mélypontjából kikerülni. Már közel 3 éve járt ebbe a közösségbe, amikor az egyik nap, pénteken, hittársával házról házra járva végezték a missziómunkát. Gitta már többször gondolta, hogy jó lenne a Bibliában elmélyedni, mert azt vette észre, hogy egy idő után mindig csak ugyanazokat a témákat ismételgetik az istentiszteleteken, gyakorlatilag nem fejlődnek. Most ezt a gondolatát ki is fejezte hittársának:

- Olyan jó lenne valamilyen bibliai szemináriumon, tanfolyamon részt venni - szólt -, úgy szeretnék többet tudni a Biblia igazságairól!

Ezt a vágyát a lánya is ismerte. Így aztán, amikor következő hétfőn a munkából jövet a Deák téren átszállt a hármas metróra, és az egyik padon meglátta a Lowell Hargreaves kőbányai próféciasorozatát hirdető szórólapot, azt gondolta: „Ezt elviszem anyunak. Neki való." (A meghívókat egyébként ezen a területen nem osztottuk.)

Gitta úgy érezte, az Úr meghallgatta kívánságát, és ezért küldte ilyen gyorsan a meghívót. Boldogan járt hétről hétre a szemináriumra, és több olyan dolgot fedezett fel, amit kis közösségükben máshogy tanítottak. De láthatólag azonnal megértette, melyik tanítás az igaz. Egyszer odajött hozzám és megkérdezte:

- Miért nem szórtátok be az egész várost a szórólappal? Ezt mindenkinek hallani kellene!

Máskor, amikor beszélgettünk, feltette a kérdést:

- Ti is imádkoztok nyelveken? Leírtam a kérdést a lelkész úrnak, de még nem válaszolt.

Megnyugtattam, hogy hamarosan választ kap, de elszorult a szívem. Visszaemlékeztem, hogy tavaly, a Práter utcai gyülekezetben tartott sorozaton két asszony is járt ugyanebből az egyházból, ahonnan Gitta jött. Elfogadták az igazságot, és meg akartak keresztelkedni. Az utolsó pillanatban visszaléptek, mert hiányzott nekik a nyelveken szólás és a „csodás gyógyulások" élménye (TV-n keresztül is gyógyítanak).

Eljött a válaszadás napja. Lowell elég hosszan kifejtette a kérdést, én meg fordítás közben csak fél szemmel mertem Gittára nézni. Vajon, mi lesz a reakciója?

 Maga elé nézett, elkomorodott az arca. Ő sem nézett nyíltan rám, mint korábban szokott.

Amikor vége lett az előadásnak, odamerészkedtem Gittához.

- Nos, hogy tetszet a válasz? - kérdeztem, félig-meddig elutasítást várva.

- Nagyon szégyelltem magam, mikor a lelkész úr mondta, hogy azt sem tudják a nyelveken szólók, nem átkozzák-e az Istent, pedig azt hiszik, hogy dicsérik Őt. Lehet, hogy én is ezt tettem? Kérlek, drága Istenem, bocsáss meg! - mondta.

- Egyébként pedig nagyon boldog vagyok, hogy megtudtam erről is az igazságot. Tudod, mikor a nyelveken való imádság estje volt a gyülekezetünkben, direkt mindig elkéstem, mert nem tudtam nyelveken szólni, és zavart a lárma, az értelmetlen zűrzavar. De nem akartam kimaradni az imádságból, mert azt mondták, hogy ez Isten igazi dicsérete. Hónapokba telt, amíg valahogy az agyamban összeraktam valami zagyvalékot, hogy hasonlóan hangozzék, ahogy a többiek szóltak. Közben meg mindig azt kérdeztem magamban: „Uram, hát hiányzik ez Neked?"

Gitta elfogadta Jézust személyes Megváltójának, és február 27-én boldogan szövetséget kötött vele.

Már alig várom a májusban kezdődő újpesti sorozatot! Olyan jó az Úr, hogy megjutalmazza a munkánkat ilyen feledhetetlen csodákkal!

Rajki Ilona