oldal 1 / 3
A
keresztség által megvalljuk Jézus Krisztus halálába és feltámadásába vetett
hitünket, és bizonyságot teszünk arról, hogy meghaltunk a bűnnek és új életben
akarunk járni. Így elismerjük Krisztust Urunknak és Megváltónknak, népe leszünk
és egyháza tagjaiként fogad be minket. A keresztség Krisztussal való
szövetségünknek, bűneink bocsánatának és a Szentlélek elnyerésének jelképe.
Vízben alámerítkezéssel történik. Feltétele a Jézusban való hit megvallása és a
bűnbánat bizonyossága. A Szentírás tanulmányozása és tanításainak elfogadása
után következik a keresztség. (Róm 6:1-6; Kol 2:12-13; ApCsel
16:30-33; 22:16; 2;38; Mt 28:19-20)
Nyangwira számára, aki
Közép-Afriká-ban élt, a keresztség nem csupán választási lehetőség volt. Több
mint egy éven át nagy buzgalommal tanulmányozta a Bibliát. Kereszténységre
vágyott.
Egy este elmondta
férjének, mi mindent tanult. A férje magából kikelve üvöltötte: „Nem tűröm meg
ezt a vallást az otthonomban, és ha továbbra is ezt tanulod, megöllek!"
Nyangwira összetört, mégis tovább folytatta a tanulást, és hamarosan felkészült
a keresztségre.
Mielőtt elindult a
keresztségi istentiszteletre, tisztelettudóan letérdelt férje előtt, és
elmondta neki, hogy meg fog keresztelkedni. A férj kiabálni kezdett, és
felkapta nagy vadászkését. „Megmondtam, nem akarom, hogy megkeresztelkedj!
Megöllek azon a napon, amikor megkeresztelkedsz!"
Nyangwira eltökélte
magában, hogy követi az Urat. Amint elindult, férje fenyegetése visszhangzott a
fülében.
Mielőtt a vízbe lépett,
megvallotta bűneit, s életét Megváltójának ajánlotta. Nem tudhatta, vajon az
élete is véget ér-e aznap, amiért az Urat választotta. Amikor
megkeresztelkedett, béke költözött a szívébe. Hazaérve, odavitte a kést a
férjének.
- Megkeresztelkedtél? -
kérdezte a férfiharagosan.
- Igen! - felelte
Nyangwira egyszerűen.
- Itt a kés!
- Kész vagy meghalni?
- Kész vagyok!
Felesége bátorságán
elcsodálkozva, a férfi már nem akarta megölni az asszonyt.[1]
Mennyire fontos a keresztség?
Ér-e a keresztség annyit,
hogy valaki kész legyen akár az életét is kockára tenni miatta? Isten valóban
megkívánja a keresztséget? Attól függ az üdvösség, hogy megkeresztelkedünk,
vagy sem?
Jézus példája. Egy napon Jézus kilépett a názáreti
ácsműhelyből, búcsút intett családjának, és elment a Jordán folyóhoz, ahol
unokatestvére, János prédikált. Amikor odaért, megkérte, keresztelje meg. János
meglepődve próbálta lebeszélni: „Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te
jössz énhozzám?"
„Engedj most - felelte
Jézus -, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk"(Mt 3:13-15).
Jézus keresztsége
mindörökre isteni szentesítéssel látta el ezt a szertartást[2] (Mt 3:13-17; vö. Mt 21:25). A
keresztség az igazság egyik képe, amelyben mindenki részesedhet. Mivel a
bűntelen Krisztus megkeresztelkedett, hogy betöltsön minden igazságot, nekünk,
bűnösöknek is ugyanezt kell tennünk.
Jézus parancsolata. Szolgálata végén Krisztus meghagyta
tanítványainak: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket,
megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítván
őket, hogy megtartsák mind-azt, amit én parancsoltam néktek." (Mt 28:19-20/a).
E parancsban Jézus
világossá tette, mindazoktól megkívánja a keresztséget, akik egyházának, lelki
országának tagjai akarnak lenni. Mivel a tanítványok szolgálata által a
Szentlélek bűnbánatra és Jézusnak, mint Megváltójuknak elfogadására vezette az
embereket, a Szentháromság Isten nevében kellett megkeresztelkedniük.
Keresztségük annak bizonyságát adta, hogy személyes kapcsolatba léptek
Krisztussal, és elhatározták, a kegyelem országának elveivel összhangban élnek.
Krisztus ezzel erősítette meg a keresztelésre vonatkozó utasítását.„Ímé, én
tiveletek vagyok minden napon a világ végezetéig" (Mt 28:20/b).
Krisztus mennybemenetele
után az apostolok hirdették a keresztség szükségességét és sürgősségét (ApCsel
2:38; 10:48; 22:16). Ezt hallva, tömegesen keresztelkedtek meg az emberek,
akikből létrejött az újszövetségi egyház (ApCsel 2:41, 47; 8:12). Elfogadták az
Atya, a Fiú és a Szentlélek tekintélyét.
Keresztség és
üdvösség. Krisztus
azt tanította, hogy „aki hiszen, és megkeresztelkedik, az idvezül" (Mk 16:16).
Az apostoli egyházban, ha valaki elfogadta Krisztust, utána önmagától
következett a keresztsége, ami az új hívő hitének megerősítését jelentette (vö.
ApCsel 8:12; 16:30-34).
Noé és az özönvíz
történetével akarta Péter bemutatni a keresztség és az üdvösség közötti
kapcsolatot. Az özönvíz előtti időben a bűn már annyira elhatalmasodott, hogy
Isten Noé által figyelmeztette a világot: térjenek meg, különben elpusztulnak.
Csak nyolc ember hitt, ment be a bárkába, és „tartatott meg víz által; ami
minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, ami nem a test
szennyének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, Jézus Krisztus
feltámadása által" (1Pt 3:20-21).
Péter kifejtette, hogy
amint Noé és családja megtartatott víz által, mi úgy tartatunk meg a keresztség
által. Természetesen nem a víz áradása, hanem Isten tartotta meg Noét, és
hasonlóképpen nem a keresztvíz, hanem Krisztus vére az, ami lemossa a hívő
bűnét. „A keresztség azonban, mint [Noé] engedelmessége, amikor bement a
bárkába, »a jó lelkiismeret válasza Istennek«. Amikor az ember Isten ereje
által »válaszol«, »a Jézus Krisztus feltámadása által« biztosított üdvösség
érvénybe lép."[3] A keresztség ugyan szorosan
kapcsolódik az üdvösséghez, de nem garantálja azt.[4] Pál a keresztség jelképes
megjelenítésének tartotta Izrael kivonulását.[5] „Nem akarom pedig, hogy ne
tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és
mindnyájan a tengeren mentek által; és mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a
felhőben és a tengerben; és mindnyájan egy lelki eledelt ettek; és mindnyájan
egy lelki italt ittak." A Vörös-tengeren átkelve, Izrael népe jelképes
értelemben megkeresztelkedett - vízbe merült: a felhő rájuk borult, a tenger
vize körülfogta őket. De ennek ellenére is „azoknak többségét nem kedvelé az
Isten" (1Kor 10:1-5). A keresztség ma sem biztosítja önmagától az üdvösséget.
Izrael története megiratott „a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége
elérkezett. Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék" (1Kor
10:11-12).
„Egy a keresztség"
A keresztség különböző
formáit gyakorolják a keresztény világban. Vannak, akik alámerítéssel, mások
meghintéssel ill. leöntéssel végzik. Isten egyházában a Lélek adta egységre
jellemző az „egy... keresztség" (Ef 4:5).[6] Mit árul el a Biblia a megkeresztelni szó jelentéséről,
gyakorlatáról és lelki jelentőségéről?
A „megkeresztelni"
szó jelentése. Ez
a szó a görög baptidzó fordítása, és alámerítésre utal, hiszen a baptó
igéből származik, ami azt jelenti: „meríteni", „mártani".[7]
Amikor a keresztelni ige
víz általi keresztségre utal, az ember víz alá merítésének gondolatát hordozza.[8]
Az Újszövetség a keresztelni
igével utal (1) a víz általi keresztségre (pl. Mt 3:6; Mk1:9; ApCsel 2:41);
(2) Krisztus szenvedésének és halálának hasonlatára (Mt 20:22-23; Mk 10:38-39;
Lk 12:50); (3) a Szentlélek eljövetelére (Mt 3:11; Mk 1:8; Lk 3:16; Jn 1:33;
ApCsel 1:5; 11:16); és (4) a szertartásos kézmosásra (Mk 7:3-4; Lk 11:38). A
negyedik szóhasználat egyszerűen a szertartási értelemben vett
tisztátalanságtól megtisztító mosdásra utal, és nem törvényesíti a leöntéses
keresztséget.[9] A keresztség szót a
Szentírás a víz általi keresztségre és Krisztus halálára is alkalmazza (Mt 3:7;
20:22).
J. K. Howard megjegyzi, az
Újszövetségben „nem található bizonyíték arra, hogy az apostolok valaha is
gyakorolták volna a meghintéses keresztséget. Valójában minden bizonyíték arra
mutat, hogy ezt csak később vezették be."[10]
Keresztség az
Újszövetségben. Minden
olyan esetben, amikor az Újszövetség víz általi keresztséget jegyzett fel, a
keresztség alámerítéssel történt. Azt olvassuk, hogy János „a Jordán vizében"
(Mt 3:6; vö. Mk 1:5)és „Énonban, Sálemhez közel keresztelt, mert ott sok volt a
víz" (Jn 3:23). Csak az alámerítéshez kellett sok víz.
János bemerítette Jézust,
megkeresztelte „a Jordánban", majd a keresztség után Jézus „azonnal feljövén a
vízből..." (Mk 1:9-10; Mt 3:16).[11]
Az apostoli egyházban is
alámerítéssel kereszteltek. Amikor Fülöp megkeresztelte az etióp kincstárnokot,
„leszállának mindketten a vízbe", és „a vízből feljöttek" (ApCsel 8:38-39).
Keresztség a
történelemben. A
kereszténység kora előtt a zsidók alámerítéssel keresztelték meg a
prozelitákat. Az esszénusok Qumránban a tagokat és az új megtérőket is
alámerítették.[12]
A katakombákban és
templomokban látható festmények, a padlózatot, a falakat és a mennyezetet
borító mozaikok, a faragott domborművek és az Újszövetség régi példányaiban
látható rajzok bizonyítékai „minden kétséget kizáróan azt tanúsítják, hogy a
keresztény egyházban az első 10-14 évszázadban az alámerítés volt a keresztség
megszokott formája".[13] Észak-Afrika, Törökország, Itália,
Franciaország, sőt, Magyarországon Pécs és más hely régi katedrálisaiban,
templomaiban és romjai között található keresztelőmedencék még ma is hirdetik,
hogy milyen régi keletű ez a gyakorlat.[14]
|