2016. március 27. vasárnapra HÚSVÉTI SÉTA címmel interaktív missziós programot hirdettünk meg Kecskemét központjába. Ez igazán megmozgatta a gyülekezet apraját-nagyját, sőt még az országos ifin résztvevőkre is izgalmas és felelősségteljes feladatok vártak. Jézus ma is él! Ez volt a húsvéti séta üzenete.
|
Tovább...
|
|
Dunaújvároson ilyen még nem volt |
|
|
|
Március 26-án a kis, 8 tagú gyülekezetünk létszáma 26 főre emelkedett. Jöttek a szabadegyetemről – barátaink, és a Kőbányai Gyülekezetből testvéreink – lelkészükkel együtt. Áldásos, színvonalas, örömteli úrvacsorai istentiszteletünk volt. Megható volt Jézus haláláról, feltámadásáról prédikációt hallgatni, énekelni, verset mondani.
A közös ebéd után a csoport nagy része délutánra is maradt, és mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, áldásban részesültünk.
Gyürüs István
|
|
Reformátusok felekezetlátogatáson |
|
|
|
Ez év március 19-én újra jeles eseményben volt része a Sátoraljaújhelyi Gyülekezetünknek. A Sárospataki Református Gimnázium tanrendjében szerepel a „kiszállás”, ami egy-egy felekezet gyülekezetének meglátogatását jelenti. Ilyenkor egy-egy gimnáziumi osztály látogat el azon egyház valamely gyülekezetéhez, ahová hívják őket.
|
Tovább...
|
|
Ünnepély a kiskunhalasi szeretetotthonban |
|
|
|
Már régóta készültek a halasi testvérek, hogy valami egyedi, valami más módon is megpróbáljanak tenni valamit Halasért. Pár héttel ezelőtt diótörés, diópucolás volt a „téma”, közben jót beszélgettek a vendégekkel. Aztán elindult egy evangelizációs sorozat, ami egyre inkább egy beszélgetős, kapcsolatteremtő alkalommá válik, ahova a testvérek is, vendégek is szívesen eljönnek.
|
Tovább...
|
|
Találkozás testvéreinkkel a szeretetszolgálatban |
|
|
|
2015 őszén a vezetőséggel nagy örömmel kezdtük el tervezni és kidolgozni a jövő évre vonatkozóan a nemrégiben Pécelen megvalósult tisztviselőképzés programjait. Az ADRA szolgálatában naponta tapasztaljuk, hogy sok testvérünk érdeklődik a szociális munka számos területe iránt, de egy-egy telefonbeszélgetés kevés ahhoz, hogy minden kérdésre választ adjunk. Az ADRA szolgálatok alkalmain is csak az adott gyülekezettel vagy körzeti napokon a körzet gyülekezeteinek tagjaival találkozunk. Azonban 2016. február 28-án sok-sok testvérrel beszélgettünk és gondolkodtunk együtt.
|
Tovább...
|
|
Az adventisták megint segítenek |
|
|
|
Tatabányán az Adventista Gyülekezetben a testvérek már évek óta rendszeresen szerveznek karitatív alkalmakat a helyi rászoruló családok, emberek támogatására. A legtöbb esetben ezek a város önkormányzatával közös programok, így hitelesen mutatják be a testvérek, hogy kik az adventisták és miben hisznek.
A testvérek 2016 márciusában is elindultak, hogy Isten segítő keze legyenek a bajban élő, nehézségekkel küzdő családoknak. A kis csapat vezetője Vörös Sándorné Irénke. Isten áldja meg szolgálatukat továbbra is!
Zohán Tünde
|
|
A szolnoki ADRA munkatársak a 2016. február 28-án, Pécelen megtartott képzés alkalmával
átvettek 25 előre elkészített élelmiszercsomagot, 2 doboz müzlit és 15 zsák ruha segélyárut.
A Szolnoki Gyülekezethez tartozik a Tiszaburán levő misszió (4
testvérünk keresztelkedett ide 2015 őszén), ahol a lakosság
mélyszegénységben él. Ezért úgy döntöttünk, hogy a segélycsomagokat itt
osztjuk szét. A csomagokat a gyülekezet lelkésze, ifj. Ócsai Imre, a
szolnoki ADRA képviseletében pedig Lipták Györgyné és Kovács Andrásné
önkéntesek adták át március 3-án. 17 rászorulónak tudtunk segíteni, a
nagyobb családdal rendelkezők két-két élelmiszercsomagot is kaptak, és
mindenki hazavihetett egy adag ruhát is.
Nagyon hálásak vagyunk Istennek, hogy lehetőséget adott nekünk a szolgálatra!
Ócsainé Bartalos Klára Katalin
|
|
White-idézetek a II. negyedévei szombatiskolai leckéhez |
|
|
|
Szeretettel ajánljuk testvéreinknek ezt a kis könyvet, amely E. G. White gondolatait tartalmazza, és amelyet a II. negyedévi szombatiskolai leckéhez nagyon jól alkalmazhatunk.
Mit írt E. G. White egy-egy kérdéssel kapcsolatban? Milyen tanácsai, meglátásai vannak? A kis kötet azért értékes, mert nemcsak az aktuális, abban a negyedévben tanulmányozandó bibliai gondolatokat egészíti ki, hanem különálló könyvként is használható az adott témában: Máté evangéliuma.
Az előző két könyvecskéből is, amelyek az előző negyedévi leckékhez csatlakoztak, még lehet néhány példányt kapni.
A könyv ára: 500 Ft. (A korábbi leckékhez kapcsolódó kötetekhez most csökkentett áron, 300 Ft-ért lehet hozzájutni.)
Advent Kiadó
|
|
Egy gyermektanító gondolatai a Terézvárosi Gyülekezetben
A gyermekiskolában épp a bűnesetről tanultunk. Felolvastuk 1Mózes 3. fejezetét, versről versre ment a Biblia, egyik kézből a másikba. Lelkesen és nagyon szépen olvasták az igét a 8-9 éves, szeleburdi kisfiúk. Miközben hallgattam és néztem őket, elgondolkoztam azon, hogy vajon mennyit értenek meg belőle, nem túl nehéz-e a szöveg nekik?
|
Tovább...
|
|
Országos Tisztviselő Értekezlet és Osztályképzés |
|
|
|
Február 28-án a péceli Szemere Bertalan Általános Iskolában az ország szinte minden gyülekezetéből több mint négyszáz testvér gyűlt össze. A tavalyi alkotmányozó konferenciákon megfogalmazott igény, hogy legyenek alkalmak, melyeken a testvéri közösség találkozhat, spontán megvalósult. Az iskola aulája már reggel 9.00-kor kezdett benépesülni, az örömteli találkozások és a kialakult beszélgetések szerves részei voltak a napnak.
|
Tovább...
|
|
|