Idén június 6-án és október 3-án a Budapest-Zuglói Gyülekezet nagy örömünnepre gyűlt össze a Budapest-Terézvárosi Gyülekezet kápolnájában, ahol összesen kilencen döntöttek úgy, hogy szeretnék életüket Istennek átadni és megkeresztelkedni. Dr. Ősz-Farkas Ernő, a Zuglói Gyülekezet lelkésze nagy örömmel tett eleget ennek a kérésnek, annál is inkább, mivel a fehér ruhába öltözöttek között ott volt a fia Ábel és a lánya, Kincső is. Megható pillanatoknak lehettünk tanúi, amint egymás után léptek a vízbe az idősebbek és a fialok egyaránt, hogy elkötelezzék magukat Isten mellett.
|
Tovább...
|
|
„…minden te útaid állhatatosak legyenek!” (Péld 4:26) – Eljátszottunk már azzal a gondolattal, hogy mi lenne akkor, ha egyik pillanatról a másikra eltűnne gyülekezetünk a városból? Vajon feltűnne-e bárkinek is ez a változás?
November elején kerültünk Szolnokra a családommal. Nagy öröm látni, hogy a Szolnoki Gyülekezet milyen aktívan dolgozik a misszió legkülönbözőbb területein. Bibliai témájú és egészségügyi evangelizáció, életmód klub, német és angol társalgási kurzus, játékklub, ifjúsági estek, gyermek játszóház és gyermektábor is szerepel állandó programjaink között. Az Új esély című film adta lehetőséget is felhasználjuk missziónkban, de erről majd a következő alkalommal számolunk be.
|
Tovább...
|
|
Női lelkészek regionális értekezlete |
|
|
|
2015. december 3-án Budapestre regionális értekezletre hívta a Transzeurópai Divízió elnöke, Raafat Kamal és a divízió Lelkészi Osztályának vezetője, Patrick Johnson a magyarországi, szerbiai, horvátországi, szlovéniai, albániai és ciprusi női lelkészeket, bibliamunkásokat, vezetőket, valamint a különböző egységek vezetőit.
|
Tovább...
|
|
A szokottnál is mozgalmasabban telt a november az Adventi Rézfúvós Kamaraegyüttes és az érintett gyülekezetek számára.
Mindjárt hó elején, 3-án egy szomorú, de bizonyságtevő szolgálatot
teljesítettünk Nagyúton. A gyülekezet egy idős tagját, Vincze Józsefnét
temettük fúvószenével. Zengett a temető és a környék a reménység
dallamaitól.
7-én a Szerencsi Gyülekezetben szolgáltunk, ahová a
helyi testvérek vendégeket is hívtak. A délutáni óra után
Bodrogkeresztúron koncerteztünk – miskolci testvéreink szervezésében –
az Idősek Otthonában, ahol megszólaltattuk az Ige üzenetét is a
zeneszámok között, és missziós irodalmat ajándékoztunk a lakóknak és a
személyzetnek.
|
Tovább...
|
|
Tagfelvétel Balmazújvároson |
|
|
|
2015. november 14-én a Debrecen-Józsai Gyülekezet balmazújvárosi szórványcsoportja örömteli eseménynek lehetett részese.
Egy fiatal házaspár kérte át tagságát a Debrecen 2 (Munkácsy Mihály
utcai) Gyülekezetéből. Ez a gyülekezet – velük testvéreink is – szinte
teljes létszámmal csatlakozott a Hetednapi Adventista Egyház Tiszavidéki
Egyházterületéhez 2015. augusztus 14-én. A Balmazújvároson élő Király
István és Királyné Hegedűs Tímea két gyermekükkel már eddig is aktívan
részt vettek a helyi közösség életében.
|
Tovább...
|
|
A Tiszavidéki Egyházterület Rendkívüli Konferenciája
A Tiszavidéki Egyházterület 2015. november 22-én tartotta Rendkívüli Konferenciáját. Ez ünnepélyes alkalomra a gyülekezetek által delegált küldöttek és a hivatalból küldöttek mellett számos vendég és érdeklődő testvér is érkezett.
|
Tovább...
|
|
A TET Rendkívüli Egyházterületi Konferenciájának Elnökségi beszámolói |
|
|
|
Részlet az elnöki jelentésből
„Az Úr pedig monda: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, amely Egyiptomban vagyon és meghallottam az Ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit... és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam” (2Móz 3:7; ApCsel 7:34).
Istennek vagyunk hálásak, aki látja népe helyzetét, nem hagyja magára a nehéz időkben sem, aki azt ígéri, hogy leszáll és megszabadít bennünket. Ez az egyetlen reménységünk.
Isten után hálás vagyok a közvetlen munkatársaimnak (titkár,
pénztáros), az Egyházterületi Bizottság minden tagjának, a
lelkészkarnak, a gyülekezetek presbitereinek és vezetőinek és minden
gyülekezeti tagnak, akik valamilyen módon bekapcsolódtak az Úr
munkájába, akikkel közösen vittük a szolgálat terheit. Köszönet az iroda
dolgozóinak, akik igazi munkatársaink voltak.
|
Tovább...
|
|
Úttörőmisszió Korláton és Hidasnémetiben |
|
|
|
Két kicsi faluban végzünk missziómunkát a gönci és a telkibányai testvérek összefogásával. Kicsiny kezdetek ezek, de sok imával kísérjük őket, és a termés növekedését, beérlelődését a jó Isten fogja elvégezni.
|
Tovább...
|
|
Telkibánya – az emlékeink között |
|
|
|
A csatlakozások margójára
Telkibányai emlékeim idéződtek fel bennem a november 22-i debreceni egyházterületi konferencia után. Erre az alkalomra a feleségem is szeretett volna eljönni. Hogy miért? Mert szerette volna látni az új testvéreinket, amint felveszik őket a terület gyülekezetei sorába. Emlékeink 1989-ig nyúlnak vissza, amikor is a Gönci Gyülekezet tagjai lettünk.
|
Tovább...
|
|
Beszámoló „a menekültek/migránsok megsegítése” programról |
|
|
|
Az ADRA Adventista Fejlesztési és Segély Alapítvány támogatói, önkéntesei és munkatársai Budapesten, Debrecenben, Hegyeshalmon és Dobován (Szlovén-Horvát határ) segítettek és segítenek a krízishelyzetben lévő embertömegeknek az elmúlt hónapokban, tartózkodva mindenféle politikai ítélkezéstől vagy véleménynyilvánítástól. A krisztusi példaadás nyomán, önzetlen szeretetből.
|
Tovább...
|
|
|