Változó világunkban a fiatalok lelki nevelésével való
foglalkozás hatalmas kihívást jelent. Mivel sorainkban is sok fiatal
található, elsőrendű feladatunknak tekintjük, hogy tudatosan neveljük
őket, és olyan alternatívákat kínáljunk számukra programjainkkal,
amelyek által nemesebb jellemet képesek kifejleszteni, hogy értékes
felnőttekké váljanak.
Ifjúsági honlap: www.ifiinfo.hu
A következő területeken próbálunk valami többletet nyújtani
nekik, de az egyházon kívül levő fiataloknak is:
-
Szünidei Bibliatáborok: minden nyáron
Szünidei Bibliatábort szervezünk 6 - 14 éves korú gyerekeknek a Balaton déli
partján, Balatonlellén, illetve esetenként más városokban is, ahol a részvevők
játékos formában ismerkedhetnek meg a Biblia világával. Ezeken az alkalmakon
közel 100 gyerek szokott részt venni egyszerre.
-
Cserkészet: A cserkészet célja egyházunkban
is a nevelés és az önnevelésre való felkészítés. Ezért minden, amit teszünk -
legyen az túrázás, játék vagy éneklés - a nevelést szolgálja fizikai, szellemi, lelki
téren. Célunk az, hogy minden szempontból
egészséges, széles látókörű, talpraesett fiatalokat neveljünk, akik hasznos
tagjai lesznek tágabb környezetüknek.
Legfontosabb eszközeink:
- az
őrsi rendszerben megvalósuló homogén kisközösségek élete,
- a
cserkésztörvények
- és a
fogadalom önként vállalt erkölcse (összhangban a Bibliával),
- valamint
a természetben való élet (nomád táborok, portyák stb.).
Bővebb információ az adventista cserkészet honlapján
kapható: www.tabortuz.hu
- Ifjúsági
táboraink: Tinédzsereinknek
a nyári tábor lehetőséget nyújt a közös gondolkodásra, keresztény közösség
ápolására. Választ keresünk a fiatalok önmagukkal és világnézetükkel kapcsolatos
kérdéseikre. Ifjúsági táboraink sokszínű palettáján szerepel a Segít-hetek tábor is, melyben évente
egy-egy város polgármesteri hivatalával együttműködve a fiatalok önkéntes
munkát végeznek a városért.
- Sporttáborok:
Tíz éve minden évben sporttábort szervez egyházunk az Őrség délnyugati
peremén, Szentgyörgyvölgyben. Ezeken az alkalmakon mindenki részt vehet, aki
sportolni, kikapcsolódni vágyik. Minden táborban van egy-két különleges
vendégünk a magyar élsportolók közül. A tábori beszélgetéseinket meghívott
egyetemi tanár vezeti.
-
ÉS-napok - Ének- és Sportnapok: Teret és
időt biztosítunk a fiataloknak a rendszeres testmozgás megkedvelésére, gyakorlására, valamint az éneklés által Isten dicsőítésére.
Nagyszerű lehetőség ez a fiatalok közötti ismeretségek kialakulására és elmélyítésére. A programhoz kapcsolódik egy
jótékonysági koncert is, amelynek
révén több százezer forintos bevételekkel tudjuk segíteni az egészségügyi
intézményeket. Eddigi vendégeink voltak: White Kórus, Scmidt Vera a
Megasztárból, a Cotton Club Singers és a Bell's együttes.
- Sziget fesztivál - Lelki Betérő: A Hajógyári-sziget multikulturális Civilfalujában
évről évre megjelenünk lelkigondozói sátrunkkal. Sátrunkban
az egyház fiatal lelkészei, teológushallgatói és szociális munkásai végzik
a lelkigondozói munkát. Több
száz fiatal betér sátrunkba, hogy megossza velünk problémáit, sőt vannak
köztük visszatérő „betérők" is.
|