2007. február 23-25. között a Román Unió és az Észak-erdélyi Egyházterület vezetőit
látta vendégül a Magyar Unió elnöksége. Teodor Hutanu unióelnök, Campianu
Tataru Ioan uniópénztáros és Szász Ernő területi elnök a Budapest-Terézvárosi
Gyülekezetben és Isaszegen szolgáltak.
„Azért jöttünk, hogy a határokat
végleg leromboljuk" - mondta a román unióelnök. Erre nagy szükség van, mert
több magyar adventista él határainkon túl (közel 8000 tag), mint innen. Közös
kihívásaink megoldásában több lehetőség van, ha együtt dolgozunk. A hivatalos
tárgyalásokon több olyan témában konkrét előterjesztések születtek, amelyek az
elmúlt két év során napirenden voltak.
 Isaszegen Megállapodás
született az evangelizátorok szolgálatával kapcsolatban. Több erdélyi
gyülekezet hazai lelkészeket szeretne meghívni előadóként. A kiadói
együttműködés területén három szerződés aláírására került sor: egy
keret-megállapodás már az előző évben megszületett, most pedig egyes kéziratok
átadására, közös kiadványok megjelentetésére, valamint a felnőtt- és
gyermek-szombatiskola fordítására vonatkozó dokumentumok készültek el. A két
kiadó folyamatosan megküldi egymásnak a kiadási tervet, és ahol csak lehet,
együttműködik. Az EU adta lehetőségeket mindkét fél igyekszik maximálisan
kihasználni.
A romániai
testvérek a média területén is szeretnének szoros együttműködést. Az engedélyek
birtokában nemsokára indul az önálló tv-csatorna 24 órás adása, amelynek lesz
egy magyar nyelvű blokkja is. Ebben kérik az itteni médiaközpont segítségét. A
műholdas sugárzás segítségével az adásokat Európa-szerte nézni lehet majd. A
tárgyalásokon szó volt a közelgő Magyar Adventista Világtalálkozón való
részvételről, az egymás képzési programjain való kölcsönös részvételi
lehetőségekről. Várnak egy előadót a Kolozsvári Országos Ifjúsági
Konferenciára, Szabó János testvért
főelőadónak hívják az országos gyülekezetalapító képzésre, valamint az angolul
tudó lelkészeket az országos lelkésztovábbképzésre.
A Magyar Unió
eltökélt szándéka a kárpát-medencei magyar adventista közösség támogatásának
koordinálása, a Generál Konferencia segítségével. Mivel a szomszédos országok
három különböző divízióhoz tartoznak, ezért a világszervezet felé eljuttatott
kezdeményezés pozitív fogadtatásra találhat.
* *
* * *
2007. január 23-án a Cseh Unió
elnöksége látogatott el Pécelre. A találkozót testvéreink kezdeményezték,
melynek célja a Magyar Unió Pénzügyi Szabályzójának megismerése volt. A Cseh
Unióban most szeretnék átalakítani a lelkészek javadalmazási rendszerét,
amelyben a magyar modellt szeretnék követni. Természetesen a találkozón szó
esett evangelizációs tapasztalatokról, az egyházvezetés kihívásairól, a
könyvevangelista munkáról és sok más témáról, amelyben felfedezhettük, hogy
közös kihívásaink vannak.
ŐFE
|