2011. október 15-e kettős örömünnep volt az Albertirsai Gyülekezet
számára. Délelőtt gyülekezetünkben úrvacsorai istentisztelet volt, melyen
megújíthattuk az Istennel kötött szövetségünket. A délutáni órákban pedig a
pestlőrinci gyülekezetben tartott keresztségen vettünk részt, majdnem teljes
létszámban. Erre nagyon készültünk, hiszen gyülekezetünk is érintett volt.
Bodnár János lelkész közreműködésével a
vendéglátó, Pestlőrinci Gyülekezetből felkészülő Katona Gyula és Veres Sándor
testvérünkkel együtt egy kedves vendégünk, barátkozónk, aki a korábbi evangelizációs
munkánkban is szolgálatokkal vett részt, Szabóné Boltos Alexandra
keresztelkedett meg ezen a nagyon szép, napsütéses őszi napon.
Erre az ünnepélyes alkalomra családja is
elkísérte. A gyülekezeti helyiség zsúfolásig megtelt a vendégekkel és a
tagokkal.
A szolgálatok, köszöntések, az igei
gondolatok mind-mind Istenhez emelték tekintetünket és figyelmünket. A mennyben
szintén örömünnep volt ez az alkalom.
Hálát adtunk új testvéreinkért annak
reményében, hogy példájukat még sokan fogják követni. Köszönjük Istennek ezt a
gyönyörű napot, mely testileg és lelkileg is annyi melegséget és tisztaságot
sugárzott mindannyiunkra. Köszönjük a Pestlőrinci Gyülekezet szeretetét is, akik
mindhárom megkeresztelt testvért ajándék könyvvel és virággal köszöntötték.
Kérjük Istent, hogy segítse és
tanácsolja, vezesse továbbra is új testvéreinket családjukkal és mindannyiunkkal
együtt az Ő útján.
K. Lné
|