Egy héttel a Golgota
utcai rendezvény előtt, egy szombat esti ifin Andi elénk rakott egy 3 oldalas
„szövegkönyvet". Nem tudtam pontosan mi ez, és miről is van szó, de érdekesnek
tűnt. Hát még miután kiderült, hogy ez egy, a Jézus7-et népszerűsítő,
többszereplős produkció lesz, amit több száz ember előtt kellene előadni a
Golgota utcában. Eddig még nem szerepeltem ilyesmiben, de gondoltam, miért is
ne, biztos jó lesz. Jó lett! Ráadásul mi, szereplők is élveztük. A hét közbeni
próbákon egyre jobban és gördülékenyebben tudtuk elmondani szövegünket és
eljátszani szerepünket.
Így gyorsan
eljött a szombat. Sajnos a buszunk késett egy kicsit, és emiatt lemaradtunk a
kezdésről, valamint a szekciók elejéről. A Golgota utcában és az épületben már
ismerős volt a járás a tavalyi Biblialeíróról. Az előadóterembe lépve rögtön
kezünkbe nyomták a programfüzetet. Kíváncsian néztem bele: „1149-1159
- Kreatív »igehirdetés«: Óriásplakát - rendezte: Szilvási-Csizmadia Andrea";
huhh, ezek mi vagyunk! Itt kezdtem el izgulni egy picit (valaki már a buszon is).
Megvártuk, amíg véget ér a szekciók II. felvonása, és utána helyet foglaltunk
Andi szekciójában. Noha a többi előadót már nem tudtuk meghallgatni, ez az egy
is nagyon jó és tartalmas volt. A szünetben egy gyors próbát tartottunk, ami
minden eddigi próbánknál jobban sikerült, mégis, egyre jobban izgultunk.
Elkezdődött az istentisztelet.
A teremben körbenézve látszott, hogy a Biblialeíróhoz képest azért kevesebben
voltak, mégis öröm volt látni, mennyien eljöttek erre a rendhagyó szombatra. A
köszöntés és a szolgálatok után Ócsai Tamás elgondolkodtató prédikációja
következett. Bevallom, a vége felé már inkább azon járt az eszem, hogy mindjárt
mi következünk. A prédikáció után, mikor megkaptuk a mikrofonokat és megtörtént
az utolsó eligazítás, már láthatóan mindannyian nagyon izgultunk.
Szétszóródtunk a teremben, mindenki ott helyezkedett el, ahonnan majd a
színpadra kellett vonulnia. Közben eszembe jutott, hogy nekem kell elsőként
felmennem a színpadra. Ez a nem túl megnyugtató gondolat még hosszabbra
nyújtotta az elkövetkező 5 percet.
Elhallgatott a
Salgótarjáni Kamarazenekar, a színpad üres volt - akkor hajrá! Végigvonultam a
sorok között, fel a színpadra, szembefordultam a szép számú nézősereggel, majd
rákezdtem a szövegemre. Nem is volt olyan vészes, de végképp megnyugodni akkor
tudtam, amikor már a többiek is fent voltak. Olyan volt, mintha csak próbán
lennénk. A közepén már nem is zavart, hogy mennyien néznek minket. Aztán vége
lett, lesétáltunk a színpadról, és végre teljes nyugalommal hallgathattuk Ősz-Farkas
Ernő magával ragadó prédikációját. Az istentisztelet után az egész terem felbolydult,
és mindenki kereste az ismerősöket, vagy sorban állt megnézni a kézzel írott
Bibliát.
Az Óriásplakátról
pedig nagyon sok pozitív véleményt és dicséretet kaptunk, ami még több kedvet
adott ahhoz, hogy a közeljövőben, vagy akár a későbbiekben is vállaljunk még
ilyen produkciókat. Végül ez a nap is véget ért, főleg, mert indult a buszunk.
Egy lélekemelő és áldásos szombat délelőttön vagyunk túl, ahol tanulhattunk, és
közelebb kerülhettünk Istenhez. Örülök, hogy itt lehettem.
Csitáry-Hock
Dávid
|