„Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert
ilyeneké az Istennek országa" (Mk 10:14).
Tisztelt Hetednapi
Adventista közösség! Szeretettel tudatom veletek, hogy 2011. július 19-én,
Gyula városában Rákóczi Attila és Tripon Emese Mária elsőszülött gyermekeként,
az Úr ajándékaként megszülettem. Így velem, egy taggal növekedett a közösség
tagjainak a száma.
Kis
híján három hónapos koromban az Isten színe elé vittek, hogy bemutassanak neki.
Ezen nemes esemény 2011. október 15-én, a Gyulai Gyülekezet imaházában történt.
A bemutatómon sokan voltak, köztük a Kétegyházi Gyülekezet tagjai is, akik
számos szolgálattal tették színesebbé és emlékezetessé az ünnepséget. A
szolgálatokat és a résztvevők által értem mondott imákat, a jókívánságokat most
szeretném megköszönni!
Apukám
és anyukám elhatározott abban a kérdésben, hogy adventista elvek szerinti
nevelésben fognak részesíteni, így kedveskednek az Úrnak azért, hogy rájuk
bízott engem ebben a földi létben. Ahhoz, hogy ezen elhatározásukhoz legyen
elég hitük, türelmük és egészségük, Bicskei Róbert lelkész bácsi mondott imát
értük és értem, valamint nagyszüleimért is.
Remélem
még személyesen is sokat találkozom Veletek!
Szeretettel:
Rákóczi Réka Noémi
Rákóczi Attila
|