Ma este megint egy csodáról beszélünk, arról, hogy Jézus egy kisfiú ebédjéből vendégelt meg ötezer embert, a maradék pedig még tizenkét kosarat megtöltött... Mi is tanulhatunk hitet ebből a történetből!

Jézus valóban ember volt. Figyeljük meg, mit mond Máté: „Amikor meghallotta ezt Jézus, eltávozott onnan hajón egy lakatlan helyre egyedül. Amikor meghallotta ezt a sokaság, utána ment gyalog a városokból" (Mt 14:13).

Jézus éppen akkor érkezett haza Názáretbe, és a zsinagógában prédikált. Először mindenki ámulva hallgatta bölcs szavait, de később felháborodtak, megpróbálták a szikláról lelökni, megölni... Elkergették.

Ekkor hallotta meg, hogy Heródes kivégeztette Keresztelő Jánost, aki Jézus unokatestvére és szintén Isten szolgája volt. Jézus nem félt Heródestől, nem félt a templomban lévő emberektől sem... Egyszerűen csak elfáradt. Pihenésre volt szüksége. Tanítványaival beült egy csónakba, hogy átkeljen a tavon. Egy csendes helyen szeretett volna megpihenni, de amikor az emberek megtudták, hová ment, nyomába eredtek. Ne feledjük, Ő is ember volt, emberi érzésekkel, és egész életében ilyen dolgok történtek körülötte.

Bárhová megyünk, mindenütt éhes tömegekkel találkozunk. Az emberek szinte éhezik az egészséget, a gazdagságot, a sikert, azt, hogy ők legyenek a legjobb sportolók stb. Az éhség is létezik. Mindig vannak éhezők. Mit is tett Jézus, amikor már nyilvánvalóan zavarták nyugalmát? Bosszankodott? Haragudott? Beevezett a csónakkal a tengerre, és azt kívánta, bárcsak ott se lennének az emberek? Ellenkezőleg! Ma este arról beszélünk, mi minden történt, amikor Jézus találkozott a kisfiúval.

Ott állunk kis csomagunkkal, amiben alig akad valami. Jézus, az együtt érző Megváltó azonban mindig mellettünk van. Csak amikor rádöbbenünk, milyen nagy a különbség az ideiglenes megelégedettség és az örökké tartó megelégedettség között, és hajlandók vagyunk átadni neki a keveset, ami nálunk van, mindenünket, akkor, és csakis akkor kezdünk felfigyelni áldásaira.

„Jézus azt mondta nekik: »Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha«" (Jn 6:35).

Volt már személyes tapasztalatod Istennel, akinek a mennyiség nem akadály?

Vajon hogy érezhette magát a kisfiú, amikor a tanítványok elmondták neki: Jézus az ő ebédjével szeretné megvendégelni a sok ezer embert, akik ott összegyűltek. Nem tudom, tétovázott-e, vagy boldogan felajánlotta ételét, mert hitte, hogy Jézus bármit megtehet? Hiszen látta, hogy Jézus egész nap a betegeket gyógyította és vigasztalta azokat, akik szomorkodtak.

El tudjátok képzelni, mit érzett Jézus, amikor tanítványaitól megtudta, hogy Heródes megölte unokatestvérét, Keresztelő Jánost? Bizonyára fáradt lehetett és kimerült, csak arra vágyott, hogy csendben félrevonulhasson imádkozni és gondolkozni. Mégis azt tette, ami a küldetése volt: másokon segített.

Az embereket egyáltalán nem tántorította el, hogy Jézus átment a tó túlsó partjára egy csendes helyet keresni. Valósággal éhezték vigaszt nyújtó szavait és gyógyító hatalmát.