A zsidóság iránti
misszió jegyében „Énekeljetek az Úrnak új éneket"
címmel jótékonysági koncertre került sor november 5-én a Keresztény-Zsidó
Társaság (KZsT) és a Budapest-Terézvárosi Adventista Gyülekezet
szervezésében a Budapest VI., Székely Bertalan utcai kápolnában. A programot dr. Szécsi József a KZsT főtitkára, és
dr. Tokics Imre, a gyülekezet
lelkésze konferálta a közönség felé, ismertetve a kereszténység és a zsidóság
kapcsolatának lényegét, a vallásközi párbeszéd jelentőségét. A szólisták - Fekete László főkántor, Nógrádi Gergely kántor, Székelyhidi Hajnal operaénekes, Neumark Zoltán zongoraművész
kíséretével - különleges hangulatot teremtettek, majd a Goldmark
Kórus Ádám Mária vezényletével
még fokozta a közönség lelkesedését a zsidó kultúra iránt. A gyülekezet énekkara
Oláh Gábor karnagy irányításával
három zsoltárt énekelt el, végül pedig a Goldmark Kórussal és a közönséggel
együtt a Hevenu shalom aleichem himnusz eléneklésével zárult a program.
A Goldmark Kórus 1969-ben jött létre,
Scheiber Sándor, a Rabbiképző Intézet akkori igazgatója és Ádám Emil alapító
karnagy kezdeményezésére. Az alapítók többek között a zsidó zene értékeinek
bemutatását és terjesztését tűzték ki célul. Az együttes az elmúlt 35 évben
repertoárján tartotta a hagyományos liturgiai, valamint a chaszid, illetve
jiddis népzenei műveket, de műsoruk az idők folyamán olyan feldolgozásokkal is
bővült, amelyeket kifejezetten a kórus számára készítettek. Ennek köszönhetően
a társulat Közép- és Kelet-Európában szinte egyedülálló repertoárra tett szert.
A több száz fős terem zsúfolásig megtelt. A résztvevők örömmel fejezték
ki köszönetüket a szervezőknek és a szolgálattevőknek.
A programról videofelvétel készült,
mely megrendelhető a
Az email cím védve van a spam botoktól, a megtekintéséhez a JavaScript bekapcsolása szükséges
e-mail címen, a fotók megtekinthetők a
www.adventista.hu/terezvaros honlapon.
(TINÉ)
|