Jótékonysági est Kecskeméten |
|
|
|
A Kecskeméti
Gyülekezet idén is megnyitotta a „mikulásputtonyt" rászoruló családok részére.
A tavalyi programnak jó híre kelt, így idén december 3-án csaknem kétszer
annyian jöttek el, és az imaházban a kezdéskor már alig akadt ülőhely.
A
készülődésben lelkesen vettek részt a gyülekezet kicsinyei és nagyjai. Sok jó
minőségű ruhát és játékot sikerült összegyűjteniük a testvéreknek, a gyermekek
pedig lelkesen töltötték meg vitamindús tartalommal a mikulászacskókat. Egyik
kislány éppen aznap ünnepelte születésnapját, és hálaadományként igés
matricákat rejtett el társaival a kis tasakokban. A tábeás testvérnők
kaláccsal, gyümölccsel és süteményekkel készültek a vendégfogadásra. Az ünnepélyes
alkalom lelki tartalmáról a Ceglédi Gyülekezet és gyermekei gondoskodtak
megható bábelőadással, énekekkel és versekkel, valamint saját készítésű
ajándékokat is hoztak magukkal. Nagyon köszönjük szolgálatukat!
A
program folytatásaként január 29-én bibliai játszóház indul a gyülekezetben,
havonkénti rendszerességgel. A meghívottak közül többen jelezték, hogy várják
már ezt a programot is, így bízunk benne, hogy ezáltal is közelebb vonhatjuk
majd őket Megváltónkhoz.
TBA
|