2011. december 10-én már harmadik alkalommal használja fel a
Kőbányai Gyülekezet a karácsonyt, hogy rászoruló családokat ajándékozzon meg.
Először 2009-ben kerestük meg a kerületi
Családsegítő Központot, hogy tőlük olyan családok címeit kérjük el, akik
nehéz helyzetük miatt segítségre szorulnak. Abban az évben hívtuk el őket
először év végén, hogy kis műsorral, ajándékokkal, süteménnyel és együtt érző,
Istenhez vezető szavakkal ajándékozzuk meg őket.
Azóta is látogatjuk ezeket az embereket,
és amennyire gyülekezetünk teheti, támogatást is adunk nekik. Többükkel tudtunk
komoly, a Teremtő Istenről szóló beszélgetést folytatni, érezhető ezeknek az
embereknek a lelki éhsége is.
Idén ismét elhívtuk a már ismerős
családokat, hogy együtt töltsünk egy délutánt, és természetesen nem üres kézzel
távoztak. Gyülekezetünk kis- és nagygyermekei kis műsorral, versekkel,
énekekkel készültek, mi felnőttek pedig süteményekkel, teával vártuk a
családokat. Természetesen a lelki táplálék sem maradhatott el, melyet az aznap
nálunk szolgáló dr. Szigeti Jenő nyújthatott át. A délután folyamán a
gyülekezet által összegyűjtött ruhákból is válogathattak és vittek a családok.
Nagyon köszönjük az ADRÁ-nak, hogy ismét
biztosított számunkra ajándékcsomagokat és hozzájárult, hogy ezáltal is örömet
okozhassunk ezeknek az embereknek.
Jó volt látni a gyerekek és szüleik
örömét, és jó volt - reméljük nem utoljára - Jézus szeretetét
nyújtani nekik.
P. O.
|