December második
szombatja a Nyíregyházi Gyülekezet szépkorú tagjainak volt szentelve. A
délelőtti istentisztelet folyamán egymást érték a szolgálatok énekek és
költemények formájában. Az Igét Árvai Pálma hirdette, aki prédikációja elején a
gyerekeknek adott elő egy érdekes és tanulságos történetet, ami egy idős
házaspárról szólt, akiknek nem lehetett unokájuk, de az életükben megjelent egy
kisfiú, aki barátságával betöltötte ezt az űrt. A prédikáció középpontjában
pedig a 125. zsoltár 1-2. verse szerepelt: „Akik
az úrban bíznak olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog, hanem örökre
megáll. Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az Úr karolja át most és
mindörökké."
Ezután
az idős testvéreknek egy kisebb ajándékkal kedveskedett a gyülekezet többi
tagja. Az ünnepelt, jelenlévő testvéreket az istentisztelet után csoportképen örökítettük
meg.
Ruttkay Péter
|