A Karol Wojtyla Ház
az Isten és az emberek közös csodája által él és lát el naponta 90-100
rászoruló embert meleg étellel, ruhával - de leginkább, ami a legfontosabb: jó szóval,
a család karizmáinak a felkínálásával. December 4-től a város központjában és a
Wojtyla Barátság Központ előtti téren, minden szombaton (karácsonykor és újévkor
vasárnaponként is) megterítettük a szeretet asztalát. Tartalmas, meleg egytálételt
és mellé teát, gyümölcsöt, friss péksüteményt adtunk a hozzánk forduló kétszáz
embernek.
Támogatóinknak,
segítőinknek köszönhetően azonban eszközeink mértéke szerint, megpróbáljuk
enyhíteni a hiányokat.
2011.
december 29-én, csütörtökön, nagy mennyiségű, házias és igen finom paprikás
krumplit kaptunk a Hetednapi Adventista Egyház jóvoltából. Kormos Tivadar
lelkész úr zenei előadásával és szép énekekkel kedveskedett a szegényeknek. A
gyülekezet tagjai nagy számmal jöttek el és részt vettek az ebédosztásban is.
Ebben
a sokszor erőnket meghaladó vállalásban az Adventista Egyház áldozata is igen
sokat segített. Nagyon köszönjük, hogy adományukkal kifejezték szövetségüket.
Azt
kívánjuk, hogy az Úr sokszoros áldással, jó egészséggel és lelki erősséggel
viszonozza ezt az égieknek és földieknek szánt segítséget, és a sokszorosát
adja vissza mindannak, amit számunkra nyújtottak.
Kolláth Andrea
|