„Az
Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az Ő
irgalmassága"
(JerSir 3:22).
Hálásak
vagyunk az Úrnak, hogy az év utolsó napját vele tölthettük egy gyönyörű szombat
keretében. Ezen a szombaton Szilvási-Csizmadia Andrea és Tóth Szilárd lelkész
volt körünkben, valamint a székesfehérvári, nemesvámosi és a veszprémi
fiatalok.
A szombatiskolát két csoportban vettük át, nagyon jó volt
hogy sok gondolatot oszthattunk meg egymással. Majd következett az istentisztelet.
Dicsőítéssel kezdtünk, bevontuk a fiatalokat és az egész gyülekezetet a közös
éneklésekbe. A prédikáció is nagyon jó és tartalmas volt, mivel arról
tanultunk, hogy csak akkor győzhetünk és érünk el eredményt a mindennapokban és
a lelki életünkben is, ha naponta kitartóan edzünk. Miután vége lett a
délelőttnek, mentünk a közös ebédre. A délutáni istentiszteletet ismét
énekléssel kezdtük. A prédikáció nagyon kreatív volt. Tóth Szilárd lelkész
három csoportra osztotta fel a gyülekezetet az alapján, hogy hogyan tudjuk
legjobban elmondani és bemutatni, hogy ki Jézus. Az egyik csoport a zene és az
énekes csoport volt, a második a „szavak emberei", a harmadik pedig a „tettek
emberei" voltak. Minden csoportnak be kellett mutatni Jézust a maga talentumai
szerint.
Mikor vége lett, és bezártuk a szombat napot, elmentünk
sportolni. Focival, röplabdával, kidobóval és különböző vicces mozgásos
játékokkal fárasztottuk le magunkat. Ezután a gyülekezeti vacsora és közösségi
játékok következtek. Először is egy csapatverseny, amiben mindenféle feladat
volt, pl.: filmszinkronizálás, mesemodernizálás, mutogatós feladatok, történetírás
megadott vicces szavakkal és más egyebek. Utána beugró és más csoportos játékok
következtek, mint például a Nemek harca. Itt voltak fiús és lányos feladatok
egyaránt; a verseny végén pedig a lányok bizonyultak jobbnak. Aki elfáradt vagy
egy kis beszélgetésre vágyott, azt várta a hangulatosan feldíszített teaház.
Éjfél előtt néhány perces elcsendesedéssel és imádsággal
búcsúztunk az óévtől. Visszaszámláltunk, majd gyerekpezsgőt bontottunk és
beléptünk az új évbe. Néztük a falusi tűzijátékot és egy kisebbet a saját
körünkben is fellőttünk az udvarban. Utána volt még játék és teaház. A csapat
egy része az egész éjszakát átvirrasztotta.
Vasárnap reggel egy útravaló áhítattal búcsúztunk egymástól,
és az élményben és sok örömben gazdag szilveszteri alkalomtól.
Bízunk abban és hisszük, hogy Isten áldását adja az előttünk
álló évre, és továbbra is velünk lesz az Ő kegyelméből.
Szenes Dóra
|