oldal 1 / 2
2011. december
17-én Ócsai Tamás unióelnök látogatott meg bennünket. Igehirdetésében az igazi
megújulás szükségességéről és lehetőségéről szólt János evangéliumának 3. fejezete alapján. Nikodémus története egy
igazi, mai történet. Mi magunk is sokszor úgy gondoljuk, mint ő: „Monda néki Nikodémus: Mi módon születhetik
az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és
születhetik-é?" (3:4).
Természetesen
nem, hiszen nem a fizikai újraszületésről van szó, hanem lelki újjászületésről.
Krisztus jellemét kell felöltenünk, megvalósítanunk. Ez nem megy önmagunktól,
Isten teremtő szava kell hozzá, amellyel újjáteremt bennünket, Ezékiel szavai
szerint új szívet ad nekünk. Az új
szívhez szükségünk van igazi, mély bűnbánatra is.
Az
istentisztelet után Ócsai testvér fórum keretében válaszolt a gyülekezet
tagjainak kérdéseire, melyek érintették az új egyházügyi törvényt, az ezzel
kapcsolatban kialakult helyzetet, valamint a jövő év tennivalóit, programjait, amelyeket
nem szeretnénk szűkebbre szabni a megváltozott körülmények miatt.
|