2011 év vége sok
örömöt jelentett számunkra a békéscsabai Adventista Gyülekezetben. December
17-én, szombaton este adventi ünnepélyre hívtuk ismerőseinket, barátainkat,
szeretteinket, az evangelizációk látogatóit. Gyönyörű kórusművek, zeneszámok,
gyermekszolgálatok gazdagították a szívhez szóló, tiszta üzenetet. 150
karácsonyi csomagot készítettünk, mondván, hogy biztosan elég lesz a tavalyi
110-hez viszonyítva. Nem lett elég, gyülekezeti tagjaink többségének nem tudtunk
adni, csak a vendégeknek. Ám mindez azt jelzi, hogy milyen sokan is voltunk!
December
24-én szintén adventi ünnepséget tartottunk gyülekezetünkben, de ekkor már a
gyerekek voltak a középpontban. Mintegy 60 csomagot készítettünk és osztottunk
szét közöttük.
Az
év utolsó napja, egyben utolsó szombatja is emlékezetes volt számunkra, hiszen
egész nap és egész éjjel együtt töltöttük az időt, Ócsai Tamás unióelnök és
kedves családja voltak a vendégeink. Délután év végi hálaadó istentiszteletre
gyűltünk össze közelről, távolról a gyülekezetben, majd este 18 órától hajnal 2-ig
a Balassi Művelődési Házban szilvesztereztünk. Volt ott minden jó, ami egy
ilyen vidám hangulatú, keresztény szilveszterbe belefér: jótékonysági
zsibvásár, ahol Szalmon Ella árusította a mézeskalácsokat, aprópénzért
zsákbamacskát vehettünk, vagy éppen az ajándékautomatát üzemeltethettük, egy 7
éves művészúr portrét készített az érdeklődőkről, máshol „utcazenészek"
zenéltek nekünk vagy éppen betérhettünk a masszírozó-sarokba is, hogy csak
néhányat említsünk. A jótékonysági zsibvásár teljes bevételét, 50 000
Ft-ot, a Békés Megyei Gyermekvédelmi Központ - többnyire árva - fiataljainak
ajánlottuk fel, akik önálló életet akarnak kezdeni. Ezen kívül karaoke-versenyt
rendeztünk, Fele sem igaz! vetélkedőt, éjféli áhítatot, de sok apró
meglepetésben, valamint bőséges és finom vacsorában is része volt annak a több
mint 100 embernek, akik velünk tartottak.
Mindhárom
program megvalósításához az Adventista Szeretetszolgálattól (ADRA) kaptuk a
tárgyi segítséget (ajándéktárgyak), a helyi gyülekezet pedig több tízezer forintnyi
összeggel járult hozzá mindhárom rendezvényhez. Köszönetünket fejezzük ki az uniónak,
az Ifjúsági Osztálynak és a Tiszavidéki Egyházterületnek a terembérlethez
nyújtott támogatásért!
G. K.
|