„És az Isten
országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul
minden népnek, és akkor jön el a vég" (Máté 24:14).
A 2011-es esztendő
Istennel szerzett tapasztalataira építve, a GK tanácsait, ajánlásait szem előtt
tartva tervezzük a Reménység Evangelizációs Központ 2012-es esztendejét.
Terveink megfogalmazásakor ugyanakkor nem feledkeztünk meg az intézményünket is
nehéz döntések elé állító gazdasági helyzetről, valamint a magyarországi
Hetednapi Adventista Egyház jogi státuszának bizonytalanságáról.
Kiemelt
feladat
A Reménység
Evangelizációs Központ támogatni, illetve szolgálni kívánja a GK által
meghirdetett ún. „A nagy küzdelem" programot a könyvkiadás, a média, illetve a
Biblia Levelező Iskola területén.
Fontos
feladatnak látjuk az Advent Kiadó könyvterjesztői szolgálatának megerősítését.
Ennek érdekében az ország egyes összevont gyülekezeti körzeteiben terjesztéssel
egybekötött kiadói napokat hirdetünk, amelynek keretében a könyvevangélista
szolgálatot kívánjuk népszerűsíteni.
További
tervek
Könyvkiadás - címszavakban:
- missziós kiadványok
- hitéleti könyvek
- életmód kiadványok
- ifjúsági és gyermekirodalom kiadása
- gyülekezeteink rendszeres tájékoztatása
- működési alap megteremtése
A Biblia Levelező Iskola vonatkozásában
szükségesnek látjuk egy új tanulmánysorozat készítését/fordítását, valamint a
gyülekezetek hatékonyabb bekapcsolását ebbe a szolgálatba. Célunk, hogy a
levelező iskolai létszámot emeljük, illetve minél több hallgatót tudjunk
ven-dégül látni a szép hagyományokkal rendelkező nyári táborunkba.
Az intézmény médiaszolgálatát (internetes TV
üzemeltetése - TV-műsorok készítése; rádióműsorok gyártása; internetes honlapok
működtetése) - annak ellenére, hogy a www.remenytv.hu oldalon működő internetes
televíziónkat 2011-ben havonta 3-5000 vendég látogatta - „visszafogottabban"
kell terveznünk. Ennek oka anyagi természetű, ugyanis az összevont intézmény
(Reménység Média és Advent Kiadó) önálló működésre is alkalmas könyvkiadói
része ahhoz nem elég erős, hogy a nagyon komoly anyagi hátteret igénylő média
működését is támogatni tudja.
Amit
tervezni tudunk:
- 9 vallási félóra készítése a Kossuth Rádió
megbízása alapján;
- hangfelvételek készítése, kiadása,
sokszorosítása;
- egyházi rendezvények hang- és videotechnikai
kiszolgálása;
- TV-műsorok készítése; külföldön
készült műsorok feliratozása, szinkronizálása; internet TV üzemeltetése;
műsorok kiajánlása helyi TV-k részére;
- internetes honlapok üzemeltetése.
A Remény TV-t
érintő kérdésekkel kapcsolatban egyházunk jogi státuszának rendeződését
követően, az Unióbizottság segítségével kell döntésre jutnunk - vélhetően 2012
elején.
Terveinkre
- amelyeket imádkozó szívvel készítettünk - Isten áldását kérjük!
Czinkota András
|