Küldetésünk:
Családi és
gyülekezeti életünkben a gyermekek Jézus Krisztushoz vezetése, hogy egészen
kicsi koruktól fogva bízzanak a mennyei oltalomban, Isten feltétlen
szeretetében. „Taníts Uram, rendelkezéseid
céljára, hogy megfogadjam azokat mindvégig!" (Zsolt 119:33).
A
Gyermekszolgálatok Osztálya a következő programokat tervezi a 2012. évre:
- 2012. március 18-án találkozunk
egy Országos Gyermektanító megbeszélésen
és képzésen Budapest-Józsefvárosban, ahová minden gyermektanító testvért
várunk.
- Debrecenben 2012. május végén gyermektanító találkozó lesz.
- 2012 nyarán - bár előfordulhat,
hogy nem áll majd rendelkezésünkre annyi anyagi eszköz, mint 2011-ben -
országszerte 20 helyen szeretnénk Szünidei
Napközis Táborokat szervezni.
- 2012. július 10-16. között kerül
sor a Balatonlellei Szünidei
Bibliatáborra.
- Három helyszínen szeretnénk Gyermekkórus Találkozót szervezni.
- 2012. június hónapban lesz
Medgyesegyházán Gyermekegészség-Expo.
- 2012 júniusában Tinitábor a Zemplénben.
- 2012. november 3-án délután 14
órától Székesfehérváron Országos
Gyermekkonferencia lesz. Claire Sanches, a divízió Gyermekosztályának
titkára lesz jelen, és ez az esemény egybeesik az ÉS Napokkal. Ezen az alkalmon
mutathatják be az egyes gyülekezetek, hogy milyen módon dolgozták fel E. G.
White: A nagy küzdelem c. könyvének
bármelyik, tetszés szerint választható fejezetét. (A pályázat már megjelent az AdventInfoban - XIII. évf., 9. sz.)
Ugyanezen
az alkalmon lesz egy Bibliai Vetélkedő
a gyerekeknek. Téma: Mózes 1. könyve,
Dániel 1-6 fejezete és Lukács evangéliumából a példázatok. A
győzteseket jutalom várja.
A Mosoly c. gyermekmagazin anyagi
eszközök hiányában nehéz helyzetbe került. Szeretnénk, ha nem kellene beszüntetni
a közel két évtizede működő lapot. Kérjük a gyermektanítókat, cikkel, rövid
történetekkel, értelmes mesékkel és egyéb, gyermekeknek szóló írásokkal
keressék a szerkesztőt (2012. január 1-jétől: E. Kökényes Zsuzsát).
Folytatjuk
a Keresztény Játszóház programokat
ott, ahol erre igény és érdeklődés van.
Hálásak
vagyunk az áldozatkész gyermektanítóknak, a gyermekbarát egyházvezetésnek,
szülőknek, segítő pedagógusoknak, a gyermekbarát gyülekezeteknek. Isten iránti
hálával és benne reménykedve nézünk a 2012. év elé.
Egerváriné Kökényes Zsuzsa
|