„Mikor beléptem az
ajtón, azt hittem, rossz helyen járok; stúdiónak berendezett színpad,
reflektorok, kamerák... Hol vagyok?" - így köszöntöttek többen a Jézus7 első
előadásán.
S
valóban, nem egy szokványos előadás-sorozatot tartottunk Veszprémben január
8-14-ig estéről estére a Csermák Antal Zeneiskola nagytermében. A Jézus
életének hét híres helyszínét bemutató program még inkább összekovácsolta a
veszprémi körzetet. A nemesvámosi testvérek a színpad díszletét készítették el
és állították össze, a veszprémi gyülekezet tagjai a meghívók és szórólapok
kihordását, valamint a zenei szolgálatot látták el, az előadásokat pedig
személyes és barátaik, a balatonfüredi testvérek jelenlétével és Ilyés Dániel
szavalataival támogatták. Mindehhez társult a REK munkatársainak áldozatos
munkája egy professzionális felvétel kapcsán.
S
mindez csak kiegészítette Kovács-Bíró János testvér magával ragadó előadásait,
aki felkészülten és hitelesen elevenítette fel Jézus születését, tanításait,
gyógyítását, áldozatát, megható, egyedi történetekkel. Isten Lelkének jelenléte
érződött abban, hogy a kétszáz fős terem minden alkalommal megtelt, és azokban
a véleményekben, melyekkel a vendégek értékelték a sorozatot, a visszajelző
lapokon: „Nagyon mélyen megérintett", „Jézus közelében éreztem magam",
„Feltöltődtem lelkileg", „Sok új ismeretet szereztem", „Sok dolgot megértettem
a Bibliából, amit eddig nem tudtam hova tenni", „Megtanultam megbocsátani"...
Végezetül
álljon itt egy-egy rövid bizonyság, két testvér elbeszélése nyomán:
„Hogy
milyennek láttam a Jézus7-et és mit jelent ma Jézus személye? Munkatársammal
kapcsolatban tapasztaltam ezt meg, aki végignézte, ahogy a sorozat előtti
héten, a műhelyemben készítettük a színpadi díszletet, kellékeket. Majd a kezdés
előtt felhívtam telefonon és megkérdeztem, lenne-e kedve eljönni és a
helyszínen megnézni a végeredményt. Néhány perc múlva visszahívott azzal, hogy
szívesen eljönne, de hozná az édesanyját is. Jó volt így együtt menni minden
este és hallgatni Jézus életének mai tanulságait" (Kövesi Z.).
„A
Jézus7 megmozgatta a családunkat éppúgy, mint a környezetünket. Minden este
jött velem valaki az ismerőseink, barátaink közül. Mit tapasztaltunk? Volt, aki
most volt először ilyen alkalmon, s bár kicsit bizonytalankodva indult, s aztán
örömmel jött, majd' minden este; volt, akinek teljesen új volt az evangélium
bemutatása, de csak úgy itta az Igét, s voltak, akik bár már hallottak ezekről
a dolgokról, számukra hiterősítés volt ez a hét. Összességében elmondhatom: ez
a hét Jézussal mindannyiunk számára igazi lelki felüdülést jelentett" (Agg
D.-né).
S
aki szeretné ismét feleleveníteni, milyen volt ez a hét Jézussal, hamarosan
megvásárolhatja a REK által készített DVD-t, vagy megtekintheti az egyes
előadásokat a www.remenytv.hu oldalon, illetve meghallgathatja a
www.hnaveszprem.gportal.hu honlapon.
Tóth Szilárd
|