A 2009-es évben a Pestlőrinci Gyülekezet elhatározta, hogy
azért imádkozik, hogy küldjön az Úr fiatalokat is, mert a gyülekezet 90%-a idős
testvérekből állt, és csak két gyerek volt összesen. Az Úr meghallgatta a
gyülekezet imáit, mert 2010 elején több fiatal és fiatal házaspár jött és
telepedett le a gyülekezet körzetében, akik idővel tagsági levelüket is
áthozták budapesti, vidéki vagy határon túli gyülekezetekből, így 2011-ben a
gyülekezet látványosan gyarapodott felnőttekkel és gyerekekkel.
A gyülekezetben az utóbbi két évben
számos külső és belső átalakítás történt, de a 2011-es év a gyülekezeti élet
fejlődésén lendített igazán. Húsztagú kórus alakult, amely rendszeresen
szolgál; a közösség egyebek mellett a kiemelt jelentőségű ifjúsági napok,
egészségügyi nap, idősek napja és vidéki kirándulás alkalmával is épülhetett; a
népes tagsággal bíró gyermekiskola szorgalmas munkálkodása mellett,
szolgálataival színesítette a gyülekezeti életet; tekintve, hogy a misszió a
gyülekezet legfőbb küldetése, több evangelizációs programra került sor. A karácsony
előtt külső, bérelt teremben megtartott, nyílt adventváró nap alkalmával, ahol
szép számban jelentek meg a kerületi érdeklődők, egészséges életmód,
gyerekfoglalkozás, az Advent Rézfúvós és Gitárzenekar műsora és a Jézus7
előadás-sorozat „Betlehem és Názáret" című előadása szerepelt a programban. A
2011-es évet az Úr négy keresztelendővel is megáldotta.
A Pestlőrinci Gyülekezet arra igyekszik,
hogy az idei év legalább olyan mozgalmas legyen, mint a tavalyi. A lélekmentést
és az Isten országa felé való felkészülést tartva a legfontosabbnak, az idén is
számos programot szervezünk, úgymint gyermeknevelési nap, ifjúsági napok,
családterápia, és újfent kiemelt figyelmet szentelünk az időseknek.
P. V.
|