2007. március 30-31-én a salgótarjáni körzetben megtartottuk az immár hagyományos
húsvéti segélykoncerteket. Vendégünk az Éjféli Kiáltás Gospel (ÉKG) kórus volt,
akik nagy-nagy lelkesedéssel jöttek.
Pénteken Pásztón, az egyik
általános iskola aulájában tartottuk meg a hangversenyt, melynek fővédnöke
Sisák Imre Polgármester úr volt, kedvezményezettje pedig a már sok fiatal által
ismert pásztói kollégium, ahol nyaranta a Segít7ek programot szoktuk tartani.
A közönség
szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a kórus és a szólista résztvevők
szolgálatát. Költemények és egy gyönyörű hárfaszóló tette változatosabbá az
estet. A húsvéti igei gondolatokat Ócsai Tamás lelkész tolmácsolta a
hallgatóknak.
 EKG kórus - segélykoncert Salgótarjánban Másnap
Salgótarjánban megismételtük a segélykoncertet, ahol Becsó Zsolt, a Nógrád
Megyei Közgyűlés Elnöke vállalta a fővédnökséget. A hangversenyen kb. 250
vendég jelent meg, és ezzel kiemelkedő módon támogatták a Belszervi Betegek
Salgótarjáni Egyesületét (BEBESE), a program kedvezményezettjét, melynek
vezetője könnyes szemmel mondott köszönetet a csodás húsvéti ajándékért. A
Salgótarjáni Gyülekezet örömmel gondoskodott a kórustagok testi jólétéről a
közös étkezések által, megköszönve ezzel is a fiatalok szolgálatát.
Ó. T.
Kommentár:
Pénteken érkeztünk meg Pásztóra.
A húsvéti jótékonysági koncertünk helyszíne most az egyik iskola aulája volt,
ahol különösen nagy élmény volt énekelni, mert kiváló akusztikája volt. A
közönség is nagyon jól érezte magát, és szerintem külön örültek annak, hogy a
már jól ismert salgótarjáni kórust sem kellett nélkülözniük,
ugyanis néhány dalt közösen énekeltünk el.
A szombat
reggelt még Pásztón töltöttük, Ócsai
Tamás vezette az áhítatot és letesztelte, hogy mennyire
ismerjük egymást, mi kórustagok! Aztán átmentünk Salgótarjánba és a
gyülekezettel együtt vettünk részt az istentiszteleten. A testvérek
vendégszeretetének köszönhetően nagyon finomat ebédeltünk és még a délutáni
napsütésben egy kellemes sétát is tettünk a Tóstrandnál.
5 óra előtt
egyre csak gyülekeztek a vendégek a Népjóléti Központban, a délutáni koncert
kezdetére pedig már teljesen megtelt a terem. Mi ennek nagyon örültünk és
szívből dicsértük Istent az énekekkel, olyannyira, hogy alig bírtuk abbahagyni,
így még az aulában is folytattuk az éneklést!
Estére Dáni
szervezte nekünk a játékokat, melyek az egymásba vetett bizalomra épültek. Mi
tarjániak két meglepetéssel is készültünk. Egyrészt írtunk az ÉKG-nak egy
mottóéneket, ami nagyon tetszett mindenkinek, sőt azóta már az interneten
kering...
Másrészt éjfél
előtt egy hatalmas tortával leptük meg az Éjféli Kiáltás Gospelt és persze a
karvezetőt, Dánit, akinek születésnapja volt (valamikor).
Másnap reggel az áhítat után, ki pihenten, ki
fáradtan indult útnak az utolsó koncertre Gyömrőre, ahol az evangélikus
templomban szolgáltunk énekeinkkel.
Szóval,
rendkívül jól sikerült ez az első közös ÉKG-hétvége, mindenki számára
emlékezetes marad. És reméljük, hogy ez csak a kezdet!
(N. B.)
|