2012. február 27-én
Magyarország Országgyűlése megszavazta a 2011. évi CCVI. törvény módosítását,
miszerint a már korábban megszavazott 14 egyház mellett további 18 egyházi
közösséget is elismert egyháznak, közöttüka Hetednapi Adventista
Egyházat.
Az immár több hónap
óta tartó törvénymódosítási huzavona bennünket is érintő fejezetének végére -
úgy tűnik - pont került. A most elismerésre került közösségekkel így kiegészült
az eddigi 14-es lista:
1. Magyarországi
Metodista Egyház
2. Magyar
Pünkösdi Egyház
3. Szent
Margit Anglikán/Episzkopális Egyház
4. Erdélyi
Gyülekezet
5. Hetednapi
Adventista Egyház
6. Magyarországi
Kopt Ortodox Egyház
7. Magyarországi
Iszlám Tanács (két közösség)
8. Krisztusban
Hívő Nazarénus Gyülekezetek
9. Magyarországi
Krisna-tudatú Hívők Közössége
10. Az
Üdvhadsereg Szabadegyház - Magyarország
11. Az
Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza
12. Magyarországi
Jehova Tanúi Egyház
13. Buddhista
vallási közösségek (öt közösség)
Ezzel a döntéssel
egyházunk gyakorlatilag megtartotta egyházi státuszát, folyamatosan megmaradt
egyházi bejegyzésünk, lehetővé téve, hogy küldetésünket a korábbiakkal azonos
feltételekkel végezzük tovább.
Közvetlenül
a szavazás után az országgyűlés határozattal (ez nem 2/3-os törvény) döntött
más közösségeknek az egyházzá nyilvánítási kérelmének elutasításáról. Elemzők
szerint ez a 66 közösség, amennyiben megfelel a feltételeknek, a későbbiekben
beadhatja kérelmét.
(A
KERAK nem volt egyik listán sem, mivel a küldöttgyűlésük eleve döntött arról,
hogy nem egyházként, hanem vallási egyesületként kívánnak tovább működni.)
A
több hónapon át tartó bizonytalanság egy időre véget ért, de az Országgyűlés
döntésével feladataink nem szűntek meg sem a vallásszabadság, sem pedig
küldetésünk területén. Kötelességünk másokért is kiállni, ugyanakkor hisszük,
hogy ezzel a döntéssel bővülnek lehetőségeink, és Isten kegyelme mutatkozik meg
abban, hogy még szabadságban hirdethetjük üzenetünket, olyan módszerekkel is,
amelyeket eddig talán még nem használtunk ki.
Hisszük,
hogy nem sokáig lesz erre lehetőségünk, éppen ezért most minden alkalmat és
eszközt meg kell ragadnunk arra, hogy elveinkkel összhangban, egységben
hirdessük az Isten kegyelméről szóló örökkévaló evangéliumot. Mind a személyes,
mind gyülekezeti kapcsolatainkban nagyobb nyitottságra, a körülöttünk élő
emberekkel való szorosabb kapcsolattartásra van szükségünk ahhoz, hogy éljünk a
most kapott lehetőséggel. Intézményeink, osztályaink szolgálata is azt a célt
kell maga elé tűzze még hangsúlyosabb módon, hogy minél szélesebb rétegeket
érjünk el.
Természetesen
miközben emberi eszközökkel, az állam által biztosított szabadsággal élünk, nem
szabad elfeledkeznünk arról, hogy Isten Szentlelkének egységet építő segítsége,
támogatása, megújító ereje és jelenléte nélkül lehetetlen a küldetésünk.
Ezúton
is szeretnénk megköszönni a testvéreknek a támogatást, az építő kritikákat,
javaslatokat ebben az ügyben. Mérhetetlen erőt jelentett, hogy testvéreink
itthon és az egész világon kitartóan imádkoztak, hogy Isten akarata
érvényesülhessen.
Mindenek
felett azonban Istennek vagyunk hálásak, aki ilyen módon gondoskodott népéről,
hogy Magyarországon is - a világ sok-sok országához hasonlóan - szabadon,
megbecsülésben hirdethessük üzenetünket.
A
tanulságok levonása hátravan, de használjuk ki a lehetőségeket és közösen,
egységben, a Szentlélek vezetésével végezzük szolgálatunkat Isten dicsőségére,
Magyarország polgárainak üdvösségére.
Ócsai Tamás
|